Bírósághoz fordult a metrószerelvény-tender vesztese

A Fővárosi Bírósághoz fordult a BKV metrószerelvény-tenderének vesztese, az orosz Metrowagonmash - közölte Juhász Béla,  a cégmagyarországi képviseletét ellátó Interline Kft. vezetője.

A BKV metrószerelvények beszerzésére kiírt pályázatát a francia Alstom Transport és a magyar Ganz Transelektro Közlekedési  Rt. alkotta Budapest Metropolis Konzorcium nyerte. A második  helyezett Metrowagonmash már a tender május 19-i  eredményhirdetésekor jelezte, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz  fordul.

Juhász Béla csütörtökön elmondta, hogy a döntőbizottság  elutasította a fellebbezésüket, ezután fordultak a Fővárosi  Bírósághoz.

Keresetük alapja, hogy a nyertes konzorcium egyik tagja, a  Transelektro Közlekedési Rt. ellen a tender ideje alatt csődeljárás  indult, és ez a tenderkiírás szerint automatikus kizáró ok -  fejtette ki.

Hozzátette, hogy a konzorcium azóta már nem is létezik,  hiszen a Transelektro időközben átalakult.

A bíróság szeptember 15-ig adott haladékot a Metrowagonmashnak,   hogy megfogalmazza a Közbeszerzési Döntőbizottság döntésével  kapcsolatos észrevételeit, illetve megcáfolja a döntőbizottság által  felhozott érveket - mondta el Juhász Béla.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.