Földmérőből divatdiktátor
Kafka - elemi élmény. Azért az elemiben még nem, hanem csak majd a papoknál, a középiskolában olvastam tőle, a pad alatt, A pert és A kastélyt, 1965-ben. Prefektusom rajtakapott, mint korábban a Rozsdatemetővel, egyhetes szilenciumra ítélt - de hát nem is volt éppen kivel megbeszélnem az élményt! Fekete tej, abszurd romantika. Az ember sosem vonulhat elég korán belső emigrációba, különösen, ha egy csukaszürke berendezkedésben a csuhásokhoz adják be őt nevelődni a deklasszált felmenői.
Később, jó pár év múlva naplójegyzetei, levelei ragadtak magukkal. Ez már a kevésbé romantikus, már az aszketikusabb, ám annál ínyencebb élmény: Kafka kényszeresen gondterhes körülményessége, a fokozhatatlan (gyermeki) szorongásból kicsapó eszeveszett humor, hogyne éreztem volna ezt - a művekhez képest - felülmúlhatatlannak, szeretetre méltóbbnak azoknál is.
És most A kastély - újraolvasva. Mintha, érdemben, semmire nem emlékeztem volna. Még magára K.-ra sem! Hogy a földmérő csupán az álom küszöbén "ébred rá" földmérő hivatására, amikor nem hagyják őt szépen visszaaludni a hoszszú, fáradságos utazása után - amely, persze, ugyancsak mintha álomban esett volna meg vele. Nem, ez csak most tűnt fel nekem, hogy K. identitása épp olyan abszolút s egyszersmind üres érvényű, mint az álmodó, mégpedig mélyen álmodó emberé. Merőben tudati, a tudatban szertefoszló, azt kitöltő, benne gomolygó identitás. K. egy késő téli estén érkezik a hótakaró alatt pihenő faluba, a várhegyen trónoló kastélyt a leghalványabb fény sem jelzi. Pillantása tehát, amint fölnéz arrafelé, a semmibe vész el.
Csak eztán, mélyebb álomba merülvén, a fogadóban szerez tudomást a kastélyról mint a falu fennhatóságáról, s ezáltal önmagáról is mint a kastély által ideszerződtetett földmérőről, amely szerződést azután egyre-másra hazudtolja meg (gondoljunk Klammra!) a különféle rendű és rangú alattvalók jó vagy rossz, vagy éppen közömbös indulatú sereglete. Hamar kiderül, hogy érdemi foglalkoztatásra csakugyan nem számíthat. Tanácsosabb volna távoznia innen (a faluból, a világból - az álomból); ám ő marad; találkoznia kell Klamm-mal. Vagy bárkivel a kastélyból, aki felér egy Klamm-mal. Be kell vennie a kastélyt.
De hát arra sem emlékeztem, hogy Klamm is alszik, az urak a kastélyból, ha egyáltalán tetten érhetőek (az alvó) K. számára, alusznak szinte mind, illetve amikor felébred valamelyikük, hogy gondolataival átvilágítsa a helyzetet, akkor (az alvó) K.-t nyomja el az álom; ez pedig a húsz fejezetből álló regény tizennyolcadik fejezetében következik be, részben elismételve az első fejezet abszurd jelenetét, amikor K. hogy megmenekedjék agresszív vallatójától, a fejére húzza a takarót. Újraolvasása nyitotta meg előttem a mű (és egyáltalán Kafka) valóban végtelen sokrétegűségét, hallatlan polifóniáját, a mély szólamra, sőt szólamokra rá-rácsapó, izgatott, burleszkszerű felhangzásokat, mikrofigurákat, mutációkat. Talán meghökkentő, de nekem most a Kastély mozarti zeneként is megszólalt. A tragikus, a parodisztikus, a táncos, és mindezek virtuóz egybefonása, variálása - Mozart, a fül, a tudat labirintusában. És a mindennél meghökkentőbb zárása a regénynek, ami annak idején mintha teljesen elkerülte volna a figyelmemet. S ismereteim szerint mások sem tulajdonítottak különös jelentőséget neki: K.-t, ellentétben korábbi Josef K.-s alakmásával, nem sújtja semmiféle (apokaliptikus) végítélet; hanem a veséjébe látó kocsmárosnő dönt majd a sorsa felől, miután K. pimaszul azt találta mondani neki, hogy nem őt, az aszszonyt bámulja, hanem csak a ruháját nézi. A kocsmárosnét pedig ez a szemtelenség végképp felkavarja: újra meg újra visszatér a kérdésre, irodájába rángatja be K.-t, ahol részletesen kifaggatja a földmérőt e tudományáról, az öltözködés művészetéről, majd útjára bocsátva a férfit utána szól: "Holnap új ruhát kapok, talán majd érted küldök."
K., Kafka mint divatszakértő. Mint designer. És nem, ez korántsem amolyan ironikus önreflexió csupán: látnoki csavar, filhallás a tényleges sors kulisszazajaira. S ehhez még egy amolyan "véletlen sorsfintor" (koincidencia): A guantanámói "fegyencgyarmat" hivatalos (tengerészeti) szóvivőjének a neve: Mike Kafka.
