Tudjuk, hogy az ország megosztott, tudjuk, hogy ez a megosztottság minden fontos történelmi sorsforduló megítélésére kiterjed, tudjuk, hogy ennek mély okai vannak, tudjuk, hogy ezeket az okokat nem lehet októberig felszámolni. Akik egészen mást gondolnak '56-ról és egészen mást ünnepelnek benne, nem fognak közösen ünnepelni akkor sem, ha egy időben és egy helyen ünnepelnek, s megpróbálják egy pillanatra elfelejteni, hogy '56 meggyalázásának tartják azt, amit a mellettük álló a forradalomról gondol.

Hogy 1956-ban "egyet akart az ország", egyrészt féligazság, másrészt nem következik belőle, hogy ma is egybekapaszkodva kellene ünnepelnie. 1956-ban egyet nem akart az ország: azt a sötét, kegyetlen diktatúrát, ami addig volt. A közös elutasítás és a belőle következő közös cselekvés mögött sokféle, egymással szembenálló cél és jövőkép élt, s a sok között a demokratikus, önigazgató szocializmus csalóka ábrándja dominált. Kérdés, hogy ez az ábránd mennyire porladt szét, de remélhetőleg szétporladt annyira, hogy nem tart össze nagyobbacska ünneplő seregletet a polgári demokratikus Magyar Köztársaságban.

Ne adja az Isten, hogy újra olyan kegyetlen közös ellenfél láncoljon össze minket, mint amilyen a sztálinista diktatúra volt.

Ha Wittner Mária törekvése sikerrel járna, ha a Fidesz-KDNP-MIÉP-Jobbik összefogás alkalmi szövetségből stratégiai együttműködéssé fejlődne, ha ez a szövetség '56 következő kerek évfordulójáig kormányra kerülne, és egy ilyen kormány szervezné a nagy központi ünnepséget úgy, ahogy az tőle várható, és a nemzeti egység nevében mindenkit fölszólítana, hogy legyen jelen, ünnepeljünk együtt, tegyük félre, ami szétválaszt - hányan lennének ott azok közül, akik most elítélik a távolmaradókat, a máshol, másképp és mást ünneplőket?

Én oda nem mennék, az biztos. Azok közé, akik a barátaimat gyalázzák, a diktatúra demokratikus ellenzékét mocskolják, '56 nekik nem tetsző hőseit aljas rágalmakkal illetik, liberális meggyőződésemet halálpárti ideológiának csúfolják, akik nyilván a forradalom tiszteletére is olyan giccsparádét rendeznének, mint amilyet a millennium évében rendeztek, s akik a forradalom autentikus történetírójának azt a nácibarát, holokauszttagadó David Irvinget tekintik, aki Kádár hóhérsegédeivel együttműködve antiszemita pogromként írta le '56-ot?

Csak az ítélje el most a külön emlékezőket, aki az ő rendezésükben is velük emlékezne.