"...hosszan szökteti"

Tagadhatatlan, amit Vitray Tamás ír a fociról, a vb-ről, az okokról és a "szaktársakról" az és 25. számában. Szomorú és igaz kép, melyre rímel Szerbhorváth György Népszabadság-beli írása, Az év bukása (július 8.). De egyikük sem meri kimondani Szepesi György nevét, aki sokáig minta, mérce és kihívás volt.

Nem hiszem, hogy ezzel titkot árulnék el: sokáig fenntartásokkal fogadtuk a Vitray-féle fociközvetítéseket, de ezeket később felülírta Egerszegi Krisztináért érzett szeretete. Megállta Vitray a helyét? Igen. De volt elődje, mint oly sok embernek. Az elődöket, akiktől ország-világ előtt tanultunk, nem szokás megtagadni. Így lett szégyen és takarnivaló az, ami most mindenkinek hiányzik: a jó és szakértő közvetítés, a kulturált és intelligens háttér, amely bevezeti mindazokat a foci világába, akik szeretik, és azokat is, akik nem ismerik még. A rossz, lélektelen közvetítés mögött felcsengenek a nem szakértő számára azok a szavak, azok a kifejezések, amelyeket Szepesi György használt. Akkor a rádió szavai képpé váltak, és nemcsak hallottuk, de láttuk is a meccseket, a focistákat, a közönséget és oly sokszor még a szomszéd fülkéből közvetítő kollégát is. Bejönnek a magyar focisták nevei, szinte keressük őket a pályán, tudjuk, mit, mikor és hogyan tettek. Ezt még az is tudja ma, aki akkor gyerek volt. Így akarva-akaratlanul Szepesi szavaival kísérjük a meccset és adjuk tovább a hangulatot.

Dr. Zsigmond Anna

Budapest

Hódít az egyke

Bauer Tamás talán azért lelkesedik a sokszereplős egészségügyi biztosítók piacáért, ahol szerinte "minden biztosított - a legszegényebb is - hozzájut a szükséges kezeléshez", mert soha életében nem kellett "élveznie" ennek a fajta rendszernek a szolgáltatásait. (Reformok ideje, július 18.)

Elárulhatom, a gyakorlatban a magánbiztosítók rendszere másképp működik, mint ahogy azt az elméleti tanulmányokban leírják. Itt, Amerikában persze mi már megtanultuk, hogy az egészségügyi magánbiztosítás csak addig szuperál jól, amíg a biztosított meg nem betegszik! A magyarországi ötletekkel ellentétben az USA-ban lassan egy "single payer" (egybiztosítós) rendszer kezd kialakulni, amely egységes nemzeti egészségbiztosítást nyújtana. Jelenleg néhány államban (pl. Oregon) már így működik az egészségügy, nem is beszélve Kanadáról vagy Angliáról.

Talán jó lenne megvizsgálni, hogy a kapitalizmus "fellegváraiban" miért is gondolkoznak egységes nemzeti egészségbiztosításon. Semmiképpen sem elméleti közgazdasági alapokon kellene megközelíteni az egészségbiztosítás kérdését.

Lázár György

San Francisco/Kalifornia

 

Tisztán és józanul

Ismeretes, hogy az Alkotmánybíróság július 1-jei hatállyal eltörölte a korlátokat a művi meddővé tétel feltételeinek szabályozását illetően. Több cikkben, illetve olvasói levélben is foglalkoztak a kérdéssel, legutóbb Danó Anna (A művi meddővé tétel augusztusig szünetel, június 29.), illetve Schedel Andor (A döntés joga, olvasói levelek, július 1.). A megjelent írásokban azonban fals információ is napvilágot látott.

Danó Anna például tévesen írta, hogy a mostanáig érvényes törvény 35 év alsó korhatárhoz és három gyermek meglétéhez kötötte e műtét elvégzését, ugyanis csak az egyik feltételnek kellett megfelelni, ami egyáltalán nem mindegy. A cikkben az is szerepel, hogy a szakminiszter moratóriuma miatt mindazoknak, akik júliustól kérnék a műtétet, a szükséges törvénymódosítás augusztusi elkészültéig várniuk kell. Ez azért tévedés, mert mind az eddigi, mind az új törvény három hónapos gondolkodási időt ír elő. Schedel Andor pedig tévhitet terjeszt, hiszen Lezsák Sándornak az általa kifogásolt parlamenti felszólalásában - és a miniszter válaszában többször is - helyesen hangzott el, hogy e műtétet a törvény mind a férfiaknak, mind a nőknek lehetővé tette és a későbbiekben is teszi. Lezsák Sándor a mostantól érvényes lazább korlátozás - 18 év alsó korhatár a gyerekek számától függetlenül - ellen tiltakozók között a Társaság a Szabadságjogokért szervezetet is felsorolta, pedig ők támogatják az Alkotmánybíróság liberalizációs döntését.

A legradikálisabban tiltakozók végül is a rendszerváltás előtt érvényes teljes tilalmat szeretnék visszaállítani. Vajon a Parlament előtt az AB-döntés ellen tüntető neves személyek és mások az elmúlt csaknem két évtizedben miért nem tiltakoztak az ellen, hogy a nemzőképes lakosság több mint fele, tehát milliók élhettek a törvény adta joggal - a műtét kérésével. A most élénken tiltakozó (bár csak a nőkről beszélő!) orvosi kamara és a többi orvosszervezet sem apellált eddig. (Persze ennek lehet az oka az is, hogy alig valaki kérte ezt az általában nem, vagy csak nehezen visszafordítható műtétet.)

Az orvosoknak és a médiának az is felróható, hogy talán soha sehol nem tudatták a közönséggel, hogy a két nem műtétje között mi a különbség, hogy a férfiaké mennyivel egyszerűbb és veszélytelenebb, mint a nőkön végzetteké. A családok helyes döntéséhez pedig mindennek közismertnek kellene lennie.

Vogl Elemér

Budapest