Azt viszont igen, hogy a régi tagállamok igyekeznek minél továbbmegőrizni a bővítést megelőző évekből öröklött előnyeiket az újakkalszemben. Az ilyen kettős mérce megszüntetésén kell tehát dolgozni. Eztteszem magam is az Európai Bizottság tagjaként, az adó- és vámpolitikabiztosaként, amikor olyan javaslatokat terjesztek elő, amelyek a régitagállamok egyes adózási kiváltságainak leépítésére vagy az újakhasonló helyzetbe hozására irányulnak. A régiek például 1991 ótaalkalmazhatnak kedvezményes áfakulcsokat olyan termékekre ésszolgáltatásokra is, amelyek nem szerepelnek az EU áfairányelveinekerre jogosító listáján, és amelyekre az újak a csatlakozásitárgyalásokon vagy egyáltalán nem kaptak lehetőséget, vagy csak néhányéves átmeneti időszakra. A tagállamok egyenjogúságának elvérehivatkozva dolgozom azon, hogy az ilyen öröklött kedvezményekmegszűnjenek, vagy terjedjenek ki az újakra is, ha ezt igénylik. Ez évjanuárjában például az utóbbit sikerült elérni a nagy élőmunka-igényűszolgáltatások kedvezményes áfakulcsával kapcsolatban.

A tagállamok egyenjogúságát, az újak érdekeit nem a társaságinyereségadó-alap számításának egységesítésétől kell félteni. Sokkal inkább attól, hogy jelenleg a 25 tagállamban 25-féle számítási módot alkalmaznak. Ez ugyanis nem csupán adminisztratív nehézségekkel jár, amire Becsey Zsolt cikke utal, de jelentős többletköltségekkel is. Ráadásul emiatt áttekinthetetlen, összehasonlíthatatlan az egyes tagállamok adóterhelése. Az alap kiszámításának különbözősége miatt ugyanis a kulcsok összevetése semmit sem mond. Az egységes számítási mód bevezetése csökkentené az adminisztratív terheket és a költségeket, megteremtené az összehasonlíthatóságot, és növelné a versenyképességet, amit Becsey Zsolt is elismer. Semmi nem bizonyítja, hogy ez a régi tagállamoknak előnyösebb lenne, mint az újaknak. Egyes régi tagállamok időnként valóban felvetik: az újakat korlátozni kellene abban, hogy alacsonyabb adókulcsokkal vonzzák magukhoz a befektetőket. Ennek azonban semmi köze az adóalap kiszámításához. Megjegyzem: a minimális vállalatinyereségadó-kulcs bevezetésének gondolatát a bizottság nevében többször is elutasítottam, s jeleztem, hogy nem áll szándékunkban az adókulcsok szabályozása. Egy ilyen lépést a tagállamok döntő többsége is ellenezné. Alaptalan tehát Becsey Zsolt aggodalma a "trójai faló"-tól. A kulcsok meghatározása a tagállamok hatáskörében fog maradni.

Megalapozatlan az a félelem is, hogy az adóalap-számítás egységesítése a nagyvállalatoknak kedvező, a közepeseknek és a kicsiknek viszont hátrányos lenne. Ellenkezőleg: bár a sok tagállamban működő nagyvállalatok többletkiadásai nagyobbak, mint a kisebbeké, amelyek csak néhány tagállamban igyekeznek megvetni a lábukat, a nagyok azonban könnyebben birkóznak meg a nehézségekkel, míg a kisebbek kedvét elveszi a próbálkozástól a sokféle szabályozás. A nemzeti piacra történő bezárkózásuk miatt viszont elveszítik azt az előnyt, amit az unió hatalmas, 450 millió fogyasztót jelentő piaca kínál. Éppen a kisebb vállalkozásokra tekintettel a javaslat nem kötelező, csupán választható jelleggel vezetné be az egységesen kiszámított adóalapot. Azért, hogy azok a cégek, amelyek nem kívánják átlépni a nemzeti piac határait, ne kényszerüljenek áttérni az egységes alap használatára, maradhassanak a megszokott számítási módnál.

Becsey Zsolt ellenzi az ún. megerősített együttműködés elindítását, mondván: "adózási kérdésekben a belső piacnak egységesnek kell maradnia". De hiszen éppen az a probléma, hogy nem egységes. Hacsak azt nem tekintjük egységnek, hogy mind a 25 országban másként számolják ki az adóalapot. Megerősített együttműködést akkor alkalmazhatunk, ha az adott kérdésben nincs uniós szabályozás, ha abban a tagállamok legalább egyharmada részt vesz, és nyitva hagyják a későbbi csatlakozás lehetőségét az egyelőre kívül maradók számára is. A társaságinyereségadó-alap egységesítésének esetében mindhárom feltétel teljesíthető. Megjegyzem: így vezették be az eurót az akkori 15-ből 12 tagállamban, és így hozták létre a schengeni rendszert is. Az adóalap kérdésében azért lenne erre szükség, mert az adózás területén a minden tagállamra kötelező döntések csak egyhangúlag születhetnek, tehát akár egyetlen tagállam is meg tudja akadályozni a többit egy előnyös szabály bevezetésében. Persze tudom, hogy jobb lenne mind a 25 (nemsokára 27) tagállamban egyszerre bevezetni az egységes számítást, de jobb 15-20 országban megteremteni ezt a lehetőséget (ennyi a várható támogatók száma), mint egyben sem. Összességében alaptalan Becsey Zsoltnak az a véleménye, hogy az adóalap egységesítésétől a viszonylag szegény új államoknak kell tartaniuk. Ezt bizonyítja az is, hogy a javaslat legelszántabb ellenzői az adószuverenitásra hivatkozó Egyesült Királyság és Írország. Az adószuverenitás valóban fontos, de a versenyképesség, a globális versenyben való helytállás még fontosabb.

A javaslatot az Európai Bizottság hivatalosan még nem tárgyalta, de az elképzelést támogatja és szerepelteti programjában. Az Európai Parlament illetékes bizottsága, amelynek Becsey Zsolt is tagja, 33 igen szavazattal, 5 nem és 1 tartózkodás ellenében támogatta a törekvést. Egyetértett a javaslattal az Európai Unió munkaadói, munkavállalói és civil szervezeteket tömörítő gazdasági és szociális bizottsága is. Szinte teljesen egyöntetű a gazdasági-üzleti élet támogatása is.

A cikk nyitott kapukat dönget, amikor azt kezdeményezi, hogy a javaslat beterjesztése előtt készüljenek hatástanulmányok. Ezt ugyanis a bizottság ügyrendje kötelezően írja elő.

Abban viszont egyetértek Becsey Zsolttal, hogy mindent meg kell tenni az új tagállamok mielőbbi felzárkóztatása, előnyökhöz juttatása érdekében. Ezért kell támogatni többek között a szolgáltatási irányelvek mielőbbi életbeléptetését és a régi tagállamok munkaerő piacának mielőbbi teljes megnyitását.

A szerző az Európai Unió bizottságának tagja, adó- és vámpolitikai biztos