– Furcsa, hogy egy francia színésznőnek angolos a neve: Green.

– Semmi angol nincs bennem, édesapám svéd és a nevemet pedig „grain”-nek kell ejteni.

– Oké, beégtem. De édesanyjáról, Marlene Jobert-ről viszont tudom, hogy színésznő. Gondolom, örül, hogy követte a pályán…

– Nem igazán támogatott, mert pontosan tudja, milyen kegyetlen munka. Olyan, mint a hullámvasút, mindig más emberektől függsz. De azért büszke rám, és örül, hogy végül is ilyen jól alakul a pályafutásom. De azért örökké az anyukám marad és aggódni fog értem.

– Az Álmodozók Isobeljeként számos színésznő bőrébe bújt: Greta Garbo, Marlene Dietrich, Jean Seberg vagy akár Bette Davis. Melyik áll önhöz legközelebb?

– Áh, a régi mozik az Álmodozókban. Remek iskola volt. Úgy ismerhettem meg őket, mint addig soha. Felfedeztem, hogy ezek a színésznők alig különböztek egymástól. Mindegyik egyfajta femme fatale volt. Ezért igazából egyikük sem áll hozzám közel. Túl hidegek.

– Igaz, hogy a Mennyei királyság brit stábja tiltakozott, hogy a szexi és forró francia színésznő miatt nem tudnak dolgozni?

– Azért ez így túlzás, de igaz, hogy az egész stáb izgatott volt, mert „úristen, ágyjelenetet is kell forgatni”. Egyszerűen nem értettem, mire ez a felhajtás. A stáb teljesen ki volt bukva. Tényleg van valami frigidség az angolokban.

– Önben ezek szerint nincs.

– Bár előtte még igen, de az Álmodozók után nem volt problémám a vetkőzéssel. Annál inkább a stúdiónak. Az ominózus ágyjelenetet végül újra kellett forgatni, mert kilátszott az egyik mellbimbóm.

– Azt hallani, hogy elég furcsa körülmények között kapta meg Szibilla szerepét a Mennyei királyságban.

– Fogalmam sincs, mi történt. Nem tudok kiigazodni ezeknek a megaprodukcióknak a világában. A próbafelvételek után közölték, hogy túl tapasztalatlan vagyok, és nem mernek kockáztatni velem. Mindenfélét mondtak, hogy nem vagyok elég híres, elég érett. Vissza is utaztam Párizsba, majd néhány hét múlva közölték, hogy üljek vonatra. Irány London! És mire odaérek tudjam a szerepem. Öt nap próba után a forgatás közepén voltam.

– És milyen volt Ridley Scottal dolgozni?

– A nyugalom szobra. Nagyon ráérős, lapos. Minden nap átbeszél mindent. Teljesen lukat dumál a fejedbe, és mikor befejezi, fogalmad sincs, hogy mit is akar. Később rájöttem, hogy tulajdonképpen ő adta nekem eddig a legnagyobb művészi szabadságot.

– Miért, Bertolucci szigorú volt?

– Ő nem igazán szereti a kreatív színészeket és Michael Pittnek pedig rengeteg ötlete volt. Bertolucci tízből tízszer elutasította a javaslatait. Aztán Michael egy idő után megunta. Azt hittük végre béke lesz, erre Bertolucci egyszer csak felpattant és elkezdett üvölteni, hogy most miért nem javasol már semmit. Eltelt pár perc néma döbbenet, mire rájöttünk, hogy viccelt.

– Francia vagy hollywoodi színésznőnek tartja magát?

– Mindkettőnek. Azaz inkább nemzetközinek. Szeretnék például kínai és független amerikai filmekben is szerepelni. Valami sötétebb hangvételű mozira vágyok. Jól esne például megölni valakit.

– Gondolom, James Bond oldalán ez meglesz a Casino Royale-ban.

– Ha erről beszélek, tényleg meg kell, hogy öljelek…