A szerető kívánsága
"- Rosszul teszi, hogy nem ír a nőknek. Ez az egyetlen, amit kiváló ember az érdekükben tehet.
Mikor Vence megkérdezte, mire alapítja ezt a nézetét, így felelt:
- Arra, hogy látom: az eszes nők csupa hülyéket választanak élettársul."
Paul Vence író - France alteregója - készülő, férfi célközönségű "erkölcsrajzának" hőse egy érzékiség és kételyek nélkül élő anarchista csiszolómunkás. Seniavine hercegnét azonban, mint a párbeszédből kitűnik, nem lelkesítette kellőképp a nagy ívű, társadalom-lélektani téma, így mást ajánlott. Amennyiben hihetünk a kor tanúinak, Anatole France a szeretője, Léontine Caillavet kívánságának tett eleget, mikor papírra vetette A vörös liliomot. Melynek eredeti - tán a France-Caillavet-né viszony stációjáról is árulkodó - címe: A halottak földje. Végül ezt cserélte föl a szerző kegyesen Firenze címerére, és a prerafaelita "angyali üdvözletek" virágára.
A jó ideig parnasszista lírikus 1894-ben publikált alkotása azonban korántsem csupán becses szuvenír, delikát versbetétekkel; és/vagy teátrális szcénákban gazdag, erotikától fűtött románcok megörökítése az utókor számára. A mű keletkezésekor - a Harmadik Köztársaság válsága idején - tombol a Panama-per; egymást váltogatják a kormányok - ugyanazon szereplőkkel; sorozatosak az anarchista merényletek, izmosodik a munkásmozgalom; reneszánszát éli a Napóleon-kultusz. France cselhez folyamodott: miközben az "újgazdag", spleenes Thérese Martin érzelmi viharairól nyújt át pillanatfelvételeket, Bonapartéról, az antiszemitizmusról, a keresztényszocializmus utópiájáról, cselekvésről-tettről-tétlenségről, a balsorsról és a házasság intézményéről elmélkedik. Teszi mindezt Paul Vence, vagy az általa oly' sokszor megidézett Verlaine-alak, ezúttal a Szent Ferenc bűvöletében élő poéta, Choulette álarcában. Választott helyszínei: a párizsi szalonok lagymatag-muzeális világa és a korszak legdivatosabb városa, Firenze.
France szereplői - kivált az émelyítően negédes, prerafaelitahívő angol költőnő, Miss Bell - a múlt(juk) rabjai. Thérese azonban a jelenben élne - a nosztalgia mit sem csillapít állandósuló melankóliáján. Szeretőt tart, a nálánál ifjabb Robert Le Ménilt. Ám ha egy férj kijelenti a vacsoránál: "Tudod szívem, Gavaut ma pompás beszédet mondott a képviselőházban a nyugdíjkérdésről." - viselje méltósággal sorsát. Csakhogy a csinos-rest Le Ménil egyetlen dicséretes tette is kimerül abban, hogy meghonosította a futballt Frankhonban. S bár Thérese "... érzése barátja iránt az az egyszerű és határozott kedvtelés volt, amely nem kopik el egyhamar", három év után mégis elkopott.
Az életunt nőt Firenzében attakírozta, majd hódította meg a higanyhangulatú, egomán, hímsoviniszta szobrász, Jacques Dechartre. Áprilistól decemberig nyűglődnek. Időközben - ismét - megbukik a kormány. Martin-Belleme grófnak a pénzügyi tárca jut. "Meg kell írnom a programnyilatkozatomat... A kerületem részére már meg is találtam a formulát: "A fölöslegekből kell törleszteni, nem az adókból." - közli a Faust közben, az Opera páholyában.
Adóügyekben járatlan lévén, javaslatom: sose tegyük ki szeretőnk szűrét, csak mert rókavadászathoz támadt kedve. Főleg, ha fiatalabb - és szereti a focit.
