Megtámadott harci tender
Magyarország eladta azt a 66 darab BTR-80 típusú páncélozott harcjárművet, amelyet 1996-ban a szovjet adósság fejében kaptunk Oroszországtól - értesült lapunk. Az - érdekes előzményektől sem mentes - ügylet a nyilvánosság kizárásával folyik, így a kormányszervek részéről senki nem nyilatkozott.
A BTR-80-asokat 1996-ban kaptuk Oroszországtól, a szovjet államadósság fejében. Az újonnan gyártott járművek az akkori elszámolás szerint egyenként mintegy 30 millió forintot értek. Magyarország az eszközöket a délszláv határon sorakoztatta fel a térségben akkor még javában dúló háború miatt. A járművek a határőrség állományába kerültek, mivel az esetleg áttévedő harci alakulatoknak elsőként ők állták volna útját. Kis szépséghiba, hogy a járműveket a szükséges fegyverekkel soha nem szerelték fel. De ez szerencsére nem okozott gondot: a BTR-eket soha nem kellett bevetni, azok a leszállítás óta "lezsírozva" állnak a határőrség telepein.
A Horn-kormány már 1997-ben felvetette a továbbértékesítés lehetőségét, és később ezt a szándékot az Orbán-kabinet is magáévá tette. Az ügy a határőrséget felügyelő rendőr-belügyminiszterhez, a jelenleg a magánszférában tevékenykedő Pintér Sándorhoz került. Ő sem tudott azonban megfelelő értékesítési lehetőséget kidolgozni. A legfőbb akadályt az jelentette, hogy az oroszok nem kívánták kiadni az úgynevezett "reexport"-engedélyt. Haditechnikai eszközök esetében bevett szokás, hogy a gyártó a hatástalanításig szigorúan ellenőrizni kívánja a fegyverek útját, és csak akkor ad ki továbbszállítási engedélyt, ha az az érdekeivel megegyezik. Ennek kiadása aztán sok minden függvénye lehet, kezdve a világpolitikai helyzettől a kétoldalú viszonyokon át egészen az egyszerű üzleti és emberi megfontolásokig.
A BTR-ek sorsát illetően az iraki háború teremtett új helyzetet. Az amerikai ellenőrzés alatt álló közel-keleti ország kormánya ugyanis jelezte, szívesen vásárolna BTR-80-asokat. Noha most mi is "baráti" országnak számítunk, amerikai engedélyek híján közvetlenül nincs jogunk oda szállítani. Közvetítőként Lengyelország jöhet szóba.
Magyarországon kevés cégnek van - a gazdasági minisztériumban beszerezhető - fegyverkereskedelmi engedélye. Az egyik ilyen az évi néhány százmilliós forgalmú Poligon-Transz Kft. Dokumentumaink szerint a cég régóta kutatgatja a BTR-ek kiszállításának lehetőségeit. Egyes papírok azt bizonyítják, korábban a lengyel Bumar vállalta: ha a Poligon-Transz meg tudja vásárolni a BTR-eket, ők megveszik, és - élve jogosítványaikkal - leszállítják azokat Irakba. A magyar kft. ügyvezetője - aki lapunktól nevének elhallgatását kérte - ezután komoly lobbizásba kezdett, a Belügyminisztérium (BM) illetékesei mellett informális kapcsolatait is igyekezett latba vetni a kiszállítás sikere érdekében. Többek között Oroszországban is megpróbálta elérni a reexport-engedély kiadását. A BM a témában alkalmanként végzett ugyan "piackutatást" a szóba jöhető magyar cégek körében, ám ez az orosz jóváhagyás híján sosem fordult hivatalos pályáztatásba.
Aztán a papír, hogy, hogy nem, ez év elején megérkezett a belügyi tárcához. Igen ám, de a 66 BTR Irakba szállítására szóló engedélyt az orosz állam a magyar állam számára állította ki, a közvetítő személyére semmiféle kötelezvényt nem írt - nem is írhatott - elő. Igaz, az oroszok levele úgy ér véget, cserébe "a magyar féltől megfelelő konstruktív lépéseket várnak". Hogy ez pontosan mire utal, nem tudni, de sokan úgy vélik, a Poligon tevékenysége legfeljebb hozzájárult a sikerhez: az engedélyhez elsősorban az orosz-magyar kapcsolatok látványos javulása kellett. A dolog nemzetközi szempontból egyébként némileg pikáns, mert Oroszország most tulajdonképpen a NATO-t segítette.
A reexport-engedély birtokában a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) ez év elején zárt, meghívásos tendert hirdetett a BTR-ekre. Arról, hogy itt pontosan mi történt, forrásaink némileg ellentmondanak egymásnak, de tény: a kiíró a beérkezett anyagok érvénytelensége miatt a pályázatot eredménytelennek nyilvánította. Ekkor a Poligon ügyvezetője levélben panaszkodott Lamperth Mónika belügyminiszternél és Gyurcsány Ferenc kormányfőnél is. Bár a Miniszterelnöki Hivatalban nem kívánták megerősíteni, tudomásunk szerint válaszoltak is a levélre, alapvetően elutasítva annak tartalmát.
Különböző forrásaink szerint a BTR-ügy nem kerülte el Puch László MSZP-pénztárnok, gazdasági bizottsági elnök figyelmét sem. Mivel elsősorban informális egyeztetésekről van szó, erről csupán szóbeszédek szólnak. Noha Puch László szintén nem kívánt az ügyről lapunknak nyilatkozni, környezetéből megtudtuk: a bizottság elnökeként rajta tartotta a szemét a BTR-ügyön, annak érdekében, hogy azt az ország a lehető legnagyobb összegért tudja értékesíteni. Megismerve a Poligon-Transz verzióját, úgy vélekedett, hogy itt valós versenyeztetés nélkül kelnének el az eszközök. Az eredménytelennek nyilvánított első KVI-tendert követő második kiírásról viszont az a véleménye, hogy annak nyomán megfelelő versenyhelyzet alakult ki, így azóta nem foglalkozik az üggyel.
Az új pályázat eredményesnek bizonyult: azt a Combat Kereskedelmi Kft. nyerte meg. A 14 éve működő társaság elsősorban rendvédelmi szerveknek szállít eszközöket, többek között fegyvereket. Két tulajdonos-ügyvezetője 2004 óta Wéber János és Székely Herbert.
A rendőrség különleges terrorelhárító szolgálatától leszerelt Wéber János Puch László gyermekkori jó barátja. A gazdasági bizottság elnöke földije a Combat egyik régebbi tulajdonosának, Németh Árpádnak. A politikus helyi szinten most is ott, Mohácson és környékén fejt ki közéleti tevékenységet. Ez azonban - állítják a felek - a mostani tendernyerésben semmilyen szerepet nem játszott. (Információnk szerint a Poligon-Transz érdekében eljáró, MSZP-s Komáromi István szintén Puch barátja volt.)
Székely Herbert nevét a nyilvánosság néhai Fenyő János egykori kollégájaként ismerhette meg. A liechtensteini Setara alapítvány kuratóriumi tagjaként részben máig ő felel a sajtómágnás 1998-as halála után a birodalmáért kapott 14-15 milliárd forintért. Lapunknak nyilatkozva Székely és Wéber egyaránt cáfolta, hogy a Fenyő-vagyonnak bármi köze lenne a Combathoz, vagy ahhoz, hogy a társaság a második kiírásban megfelelő bankgaranciát tudott benyújtani. Székely Herbert szerint neve számos más vállalkozásban is fellelhető, amelyeknek szintén nincs közük az örökséghez. Wéber János közölte: a bankgaranciához szükséges pénz az évtizedes, "hiba nélküli" tevékenységük révén gyűlt össze. Azt elárulták, hogy a BTR-ek már a Combat tulajdonában vannak, de azt nem kívánták felfedni, hogy azok mikor és milyen úton-módon fognak eljutni Irakba. Még az is lehet - vetették fel -, hogy nem a Bumar lesz a közvetítő.
A Poligon-Transz azonban nem hagyja annyiban a dolgot: a Bumart perrel fenyegette meg, a KVI-nél pedig megtámadta a tendert. Szerintük a Bumar már a kiírás előtt leszerződött a Combattal, annak ellenére, hogy nekik ígértek kizárólagosságot. Aleksander Jodko, a Bumar igazgatóhelyettese ezt cáfolva közölte: ők bárkivel szívesen szerződnek, aki a magyar kormány engedélyével le tudja szállítani a BTR-eket. Szavaiból az is kitűnt, hogy - a Poligon sejtésével ellentétben - még nem állapodtak meg a Combattal. A Poligon a KVI-nél arra hivatkozott, hogy az iraki kormány vásárlási nyilatkozatának hiteles másolata csak nekik van meg. Értesülésünk szerint egyébként a Poligon ügyvezetője kérte, hogy jelen lehessen az árajánlat-borítékok bontásánál, a kiíró azonban - élve jogával - ezt visszautasította. Ez már csak azért is bosszantó lehet, mert a Combat ajánlata állítólag szinte csak fillérekkel haladta meg a Poligonét. (Igaz, egy, az ügyet jól ismerő fél szerint a Poligon-pályázat eleve érvénytelen volt, így egy magasabb árajánlattal sem nyerhetett volna.) Az már csak hab a tortán, hogy a Poligon az eredményhirdetés napján faxon 30 százalékot ráígért ajánlatára, amit azonban a KVI már nem fogadhatott el. A KVI vezérigazgatója, Zelles Sándor az ügyben nem kívánt nyilatkozni.
A Combat mintegy 700 millió forintot, azaz járművenként körülbelül 10 milliót fizetett. Noha ez az eredeti ár harmada, szakértők az üzletet az állam szempontjából kitűnőnek tartják. Mivel az újonnan leszállított BTR-ek az elmúlt években meg sem mozdultak, saját gumikerekeiken állva voltak kitéve az időjárás viszontagságainak, csak komoly felújítások árán foghatók egyáltalán hadra. Információnk szerint a honvédelem egyenként mintegy 5 millióért darabolta volna szét az eszközöket. A vételárból a költségek levonása után maradó 500-600 millió forintot a határőrség kapja meg.
A Poligon-Transz ügyvezetője lapunknak nem kívánt nyilatkozni. Leszögezte: üzletfeleivel mindmáig békében végezte a munkáját, az esetleges vitákat kizárólag jogi úton kívánja rendezni. Reményét fejezte ki az iránt, hogy cikkünk - amelyet nem ő sugallt - a jövőben sem akadályozza számára a piaci tevékenységet.
l Valószínűleg a szétdarabolás vár az eredetileg a BTR-ekkel együtt kiírt Metisz márkájú páncéltörő rakétákra, amelyek összértéke nagyjából megegyezik a harci járgányokéval. Azt, hogy a Metiszek miért lesznek az enyészeté, nem tudtuk meg. De sokan már azt is kivételes hadi szerencsének tartják, hogy a BTR-eken valahogy sikerült túladni.
