Az első címzettje dr. Ábrahám Kálmán, "építési és városfejlesztési miniszter et" volt. A szerzők arra kérték őt, folyamatban lévő ingatlancseréjükhöz "különleges méltányosságból a felmentést megadni szíveskedjen". A levélben vázolt ügy első látásra csak a szokásos mértékig bonyolult építkezésnek látszik. A kérelmezők 1981 májusában a II. kerületi Tanács felmentése alapján tulajdonjogot szerzetek egy fél telekre, azzal, hogy ott két éven belül lakást építenek, és meglévő otthonukat ugyanekkorra elidegenítik. "Hogy az építkezés zavartalan folytatásához biztosítsák a pénzügyi fedezetet", időközben eldöntötték, hogy saját lakásukat egy XI. kerületi, kisebb ingatlanra cserélik. Ehhez az ügylethez azonban már nem adta meg a felmentést a XI. kerületi tanács. A kezünkben lévő levél tehát fellebbezés, címzettje a végső fórum, maga a miniszter.

Miféle felmentésről van itt szó? - kérdezik most önök. Negyedszázaddal ezelőtt persze senkinek sem kellett ezt magyarázni. Épp tíz évvel korábban, 1971. szeptember 24-én kelt az a kormányrendelet, amely új szabályokat vezetett be a magyar állampolgárok ingatlantulajdonlását illetően. A szeptember 25-i Népszabadság így írta le az új helyzetet: "A kormány az utóbbi években több intézkedést is hozott abból a célból, hogy a lakosság könnyebben jusson lakó- és üdülőtelekhez, másrészt a társadalmilag elítélendő - a személyes szükségletet meghaladó - telekfelhalmozást megakadályozza... Az új rendelet nemcsak a jogos mértéket meghaladó személyi tulajdon szerzését, hanem birtoklását is korlátozza."

Magyarán: ekkortól egy személynek, illetve egyazon családnak csak egy beépítetlen lakó- és egy üdülőtelke lehetett; mi több, a család lakásból és üdülőből sem birtokolhatott többet, mint egyet-egyet. A mértéket meghaladó lakás- és üdülőtulajdont a tulajdonosok 1973. december 31-ig kötelesek voltak eladni.

Nos, ez volt az a szabály, amely alól B. R. és családja kénytelen volt felmentést kérni annak érdekében, hogy fel tudja építeni új házát Budán. Hiszen míg építkeztek, addig is lakniuk kellett valahol; s ha eladták volna lakásukat, hogy kisebbe költözzenek, és így tegyenek szert készpénzre, ismét csak többlet-lakás került volna a birtokukba. Szabályellenesen.

A felmentést a tanács, elutasítás esetén a miniszter adhatta meg, mégpedig a fővárosi tanács elnökének javaslatára. Ezért írtak B-ék két levelet 1981. október 29-én. A másik címzettje Szépvölgyi Zoltán, a Budapest Főváros Tanácsa VB elnöke volt: őt arra kérték, kérelmüket szíveskedjen "pártfogólag a miniszter et-hoz előterjeszteni". És ezután a történet, ha hiszik, ha nem, happy enddel zárult. Alig valamivel a harmincnapos ügyintézési határidőn túl, december 8-án B-éket arról értesítette a Tanács igazgatási főosztálya, hogy megkapták a szükséges felmentést. Új, kisebb lakásukat 1983. május 31-ig voltak kötelesek elidegeníteni.

Hogy megtették-e, azt persze nem tudom. Ha nem, végül is vígan ellevelezhettek addig, míg összeomlott a rendszer.