Hajózni muszáj!

Úgy huszonöt éve olvasom a Népszabadságot, de annyi sületlenséget, mint amennyit június 7-i cikkében Uj Péter írt, nem sokszor olvastam (Hajózni nem muszáj).

A hajósok nem igazán tehetnek arról, hogy a szennyvizet a folyókba (is) engedik! Nem hibbant az, aki a belvízi hajózás jövőjével számol akkor, amikor annak szállítási teljesítménye huszonötszöröse (!) a közútnak, és több mint háromszorosa a vasútnak (ugyanannyi energiafelhasználás mellett).

Mit ért Uj Péter gigauszály alatt? Az, hogy egy uszály vagy önjáró hajó merülése 2,5 méter, még nem jelent "brutális" méretet! Tudni illik (illene), hogy a tényleg nagy uszályok a Duna-Majna-csatorna méretei miatt át sem tudnak jönni a Dunára!

A turistákat szállító "óriás" luxushajó-szállodák sem tudnak Budapestre jönni kis víz esetén, ami által idegenforgalmi bevételtől eshet el az ország, illetve a vendéglátó-ipari egységek.

Lehet, hogy a cikkírónak nincs macskaszőr-allergiája, de fogalma sincs például arról, hogy mondjuk százezer tonna gabona exportjához körülbelül 4200 teherautóra van szükség, míg hajóból csupán 75-85-re!

Nem tudom, hogy hányszor fordult elő, hogy ötpercenként "húz el egy hajószörny", ilyet maximum a Majna és Rajna találkozásánál láthat az ember. Arra nem is gondolok, hogy esetleg valamelyik horgászismerőst zavarja a napi (!) 15-20 hajó által keltett hullámverés. Arról hallott-e az újságíró, hogy a hajócsavar által keltett örvények (igaz, kismértékben) növelik a folyó oxigéntartalmát?

A hajók esetében zajártalomról nem beszélhetünk, míg a vasút és a teherautó esetében jelentős problémákról hallani, a zajvédők költségéről nem is beszélve.

Javaslom, hogy egy cikk írása előtt egy kicsit jobban járjon utána, és konzultáljon a másik oldalon levőkkel is!

Pozsgai Zoltán

Budapest

Úgy tizenhat éve írom a Népszabadságot, és szerintem az eltévedt minimum százötven évet, aki szerint sületlenség védeni, vagy legalábbis védeni próbálni a Kárpát-medence megmaradt természetes vízi élőhelyeit. Ehhez semmi köze annak, hogy minek mennyi a szállítási teljesítménye. Éppen azt szeretném, ha a folyóra nem úgy gondolnánk végre, mint technikai eszközre.

Tessen nyugodtan arra gondolni, hogy horgászismerőst zavar. Akár arra, hogy ez a horgászismerős a szerző maga. Meg néhány ezer, tízezer, százezer ember, aki pihenni, evezgetni, horgászgatni, sétálgatni szeretne a Duna mellett, és nem pedig gabonatonnákat szállíttatni rajta. Igen, nekik mások az érdekeik, igen, őket zavarja a Duna autópályásítása.

Eszem ágában sincs jobban utánajárni, pláne konzultálni a másik oldallal. A másik oldalt eleget halljuk szerintem. Én épp az egyik oldal érveit szerettem volna elmondani.

A hajócsavar által keltett örvényekre meg a természetes vizekben élőknek pont annyi szükségük van, mint a fáradt olajra.

Uj Péter

Peren kívül

Korsós Antal véleményének már a címe is magáért beszél: Megabiznisz (olvasói levelek, június 14.). Szerinte ugyanis az ügyvédek egyedüli célja az, hogy az állampolgárok zsebéből minél több forintot - legtöbbször érdemtelenül - kivegyenek, és így váljanak a megabiznisz főszereplőivé.

Ma csak Budapesten közel 5500 bejegyzett ügyvéd van, és ez a létszám hétről hétre nő. Talán nem tud az olvasó arról, hogy a jogi pályán kizárólag az ügyvédi karba lehet korlátozás nélkül belépni, és nincs semmiféle limitált létszám. Ezért azok, akiket az államigazgatásban leépítenek, illetve azok, akik kezdőként sem a bíróságokon, sem az ügyészségeken nem kapnak állást, kizárólag ügyvédként tudnak vagy próbálnak meg pénzt keresni. Talán ma már az sem titok, hogy nagyon kevesen vannak azok, akik "sztárügyvédként", magas honoráriumért tevékenykednek. Az ügyvédek többsége mindennapi megélhetésének biztosításáért - és nem luxusmegélhetésért - dolgozik, ugyanúgy, mint az ország lakosságának nagyobbik hányada.

K. A. felveti: az ügyvédek azon vannak, hogy az élet minél több területén kötelező legyen a jogi képviselet, és ne lehessen ügyvéd nélkül ügyet intézni. Tizenegyedik éve praktizáló ügyvédként két dologra hívnám fel Korsós Úr és az olvasók figyelmét: Egyrészt nem azért kötelező jogászt (és nem mindig ügyvédet) néhány eljárásban alkalmazni, mert mi több pénzhez szeretnénk jutni, hanem azért, mert általában olyan bonyolultak ezek az ügyek, amelyeket laikusként nehéz, vagy lehetelten lenne végigvinni. Másrészt az ügyvéd garancia arra, hogy az általa elkészített okiratok - és ilyenek az általa felvetett ingatlan adásvételi szerződések is - megfelelnek a jogszabályoknak és az ügyfelek érdekeinek. Szigorú szakmai és etikai szabályokat kell betartanunk azért, hogy az állampolgárok a lehető "legjobban" kerüljenek ki egy perből, vagy ne legyenek "átverve" egy szerződés kapcsán. Többek között felelősségünket a kamara fegyelmi bizottsága, szigorúbb esetekben a bíróság állapítja meg és felügyeli. Láttam nemegyszer olyan elrontott peres ügyet, amelyet az ügyfél csak azért vesztett el az összes bírósági fokon, mert nem fogadott ügyvédet. És azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megbízott ügyvédhez forduljanak, perben és peren kívül is igénybe vehetik az állam által fizetett ügyvédeket, a pártfogó ügyvéd, illetve a nép ügyvédje intézmény keretében.

Sajnálatos módon - ellentétben K. A. felvetésével - az ügyvédi kar egyáltalán nem végez hatékony lobbitevékenységet. Számos jogszabály módosításánál ugyanis a hatályba lépő joganyagban még véletlenül sem köszönnek vissza az általunk tett javaslatok, és az a tény, hogy 86 jogi végzettségű parlamenti képviselőnk van, még nem jelenti azt, hogy ezek a képviselők az ügyvédek térnyerése mellett kardoskodnának. Mi nem vagyunk "sajátos érdekcsoport, amelynek határtalan ambíciói vannak", legtöbbünk ambíciói az ügyek lehető legjobb színvonalú ellátására irányulnak.

Dr. Sándor Éva

ügyvéd, Budapest