Az elmúlt két hétben Nógrádban többet esett az eső, mint amennyit sütött a nap. Palócföldön ehhez nincsenek hozzászokva. A bőséges eső az itt élők türelménél és házaiknál már csak a közműveket viselte meg jobban: még a mobiltelefont sem lehet mindig használni. Az ország egyik legnagyobb kábeltelevíziós hálózata pedig a havi fixért cserébe gyakorta adáshibajelet sugároz. Persze, ettől még nem áll meg az élet.

Nem úgy áramszünet esetén. Amikor már nem csupán a képernyők, hanem a házak és az utcák is elsötétülnek, akkor tényleg komoly a baj. Korábban már nem egy ilyen áramszünetnél telefonáltam az egész Észak-Magyarországot és a fővárost is ellátó áramszolgáltató ügyeletére. Hoszszas keresgélés, kapcsolás után megtudhattam, hogy nem a városi, nem a megyei, de még csak nem is a régiós központra tartozik a problémám - hanem Budapesthez. Ép ésszel persze nehéz felfogni, hogy miért a fővároshoz, de magyarázatra senki ne számítson. Tessék végre hozzászokni: a szolgáltatók tevékenysége amúgy sem mindig a józan ész szerint működik.

Legalábbis nagyon gyakran nem.

Ebben a helyzetben sovány vigasz, hogy a bejelentésem helyi hívásnak számít. Igaz, aki a hívásközpontba, vagyis a call-centerbe érkező telefonomat fogadja, az nemhogy az utcánkat, de még a településünket sem ismeri. Kétségbeesésemet érzékelve megnyugtat: neki nincs is rá szüksége, hisz a szerelők úgysem ennek a cégnek az alkalmazottai, mert a privatizált áramszolgáltató úgynevezett out-sourching foglalkoztatási technikát alkalmazva megvált tőlük, s most egy szintén fővárosi székhelyű külföldi vállalkozástól vásárolja a hibaelhárítást, mint szolgáltatást.

Így aztán hiába lakom én az áramszolgáltató egykori megyei központjának szomszédságában, ott is csak a falon függő 40-es hívószámú telefont adják kezembe. Amikor pedig írásban teszek bejelentést az egész utcánk közvilágítását érintő áramszünetről, a mérőórám számát kérik. Az egész call-centeres rendszerből kiábrándultan állok az áramszolgáltató ügyfélszolgálatán, s barátom jut az eszembe, aki nem egyszer megkérdi az üzletekben: "Csókolom, meg tetszik ismerni? Én vagyok a vásárló! Otthon aztán nyugtázhatom, hogy egy kis erőszakossággal végül elértem: megismertek.

Igaz, azt követően, hogy a fogyasztóvédelemmel fenyegetőztem. Négy-öt napi áramszünet után, a panaszbejelentésemet követően csörög a telefonom. Az illetékes hív. Azt magyarázza, hogy ahonnan mi kapjuk az áramot, az a vezeték egy nagy, erdős részen halad át, s a vihar bizony sokszor rongálja meg ott a hálózatot. De mostanra már megjavítottak mindent.

A megnyugtató megoldásról is felvilágosít: nyiladékokat kéne vágni. Azt is megtudom, hogy jövőre tervezték, de az eső miatt gyorsabban nő az akác.

Értem én, persze hogy értem: mindennek az időjárás az oka.