"A fővárosban a mesterek nem szeretnek az inasnak lakást, élelmet adni, inkább adják idegen helyekre. Családtagnak kevés tekinti, úgy hogy az inas, különösen vasárnap, elcsavarog ebben a nagy Babilonban" - festett komor képet Horváth E. János Nagy-Budapest című, a Szent István Társulatnál 1910-ben megjelent könyvében. Nem volt megnyugtatóbb az idősebbek, azaz a legények helyzete sem: "16-17 éves korában a fővárosban, idegen emberek közt dolgozik, ki tudja, milyen helyen lakik - az utca és a korcsmák az otthona. Pénze van, mert keresete fiatalságához képest elég jó".

Még szerencse, hogy a Szent István Társulat sillabuszából a tanoncok és legények - a katolikusok legalábbis - pontos információkat kaphattak arról, hová fordulhatnak, ha menekülnének a veszélyek elől. Az inasoknak a Katholikus Tanoncokat Védő Egyesület viselte gondját: feladatának a "kath. tanoncok vallásos és hazafias szellemben való testi-lelki gondozását" tartotta. E cél érdekében az egylet gyülekezőhelyeket tartott fönn a II., Toldy Ferenc utca 30., a III. Kiskorona utca 45., valamint a VIII., József utca 28. alatt, akárcsak a kőbányai Mázsa téren. A tanoncok itt valláserkölcsi oktatásban részesültek, olvashatták az ifjúsági könyvtár köteteit, játszhattak társasjátékokat. A rászorulókat saját menhelyein, illetve "derék mestereknél" helyezte el az egylet.

Ennél is gondosabban kiépített rendszerben bízhattak azok a legények, akik köré a Kolping Adolf kölni pap elvei alapján megszervezett legényegyesületek vontak sűrű szociális hálót. A javarészt az inasotthonokkal összekapcsolt intézmények központja a VII. kerületi Rottenbiller utca 20-22. alatt volt. Egyemeletes, hosszú főhomlokzatán szentszoborral díszített házban működött a Magyarországi Legényegyesületek Országos Szövetsége: "olyan, mint egy jó patika, ahol a legveszedelmesebb és leggyakoribb betegségekre van a legjobb és legtöbb orvosság" - kecsegtettek a kortársak. Ötven legénynek tudtak tiszta és olcsó szállást biztosítani, adtak jóféle ételt is, a nem bentlakók pedig esténként gyűlhettek össze olvasni, kuglizni, beszélgetni. Tanultak könyvelést, szakmai ismereteket, a becsvágyóbbak felléphettek a színjátszókörben.

Alighanem ez a hagyomány vezetett oda, hogy az egylet épületében hamarosan valódi színház is létesült. 1912-ben Sziklai Kornél Kis Színháza működött a Rottenbiller utca 22. alatt, amelynek neve a Tanácsköztársaság alatt Népszínpadra változott. Egy újabb rendszerváltással később, 1947-ben Galamb Sándor nyitott a házban "keresztény programú" színházat, majd végül 1970-ben itt kezdte meg működését a Huszonötödik Színház is.

Ma már persze hiába keresnénk a Kolping-féle legényegyletet a Rottenbiller utcában. Modern ház áll a helyén, a KISZ Központi Művészegyüttese számára emelték annak idején. Ma a Talentum Alapítvány és a Rajkó Zenekar használja. Az épületet régen összekapcsolták a szomszédos, 16-18. számú házzal. Ez korábban iparitanuló-otthon volt, még korábban világháborús kisegítő kórház. Történetünk kezdetén, az előző századelőn a Hajléktalanok Menhely Egyesületének férfiszállása működött benne.

www.nol.hu/lelohely