Nyírtass haszid vendégei a kanadai Tassról
- Rabbi, rabbi? - ismételgetik kitartóan a magyarok, mire amazok bólogatnak, s hozzáteszik angolul:
- Pap, pap. A rabbi olyan, mint a pap - amit a magyarok ugyan nem értenek, de a bólogatást látva az egyik megkönynyebbülten néz a másikra:
- Te, mondtam én, hogy ezek is rabbik.
A jelenetnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtasson voltam tanúja, ahová az elmúlt hétvégén csaknem ezer ortodox haszid zsidó zarándokolt el a világ különböző országaiból, Kanadából, Franciaországból, Belgiumból, Ausztráliából és máshonnan. Az összejövetelt a Mózes hitű vallási csoportot Magyarországon képviselő budapesti Mechon Simon Alapítvány szervezte. Az alapítvány elnökétől, Salamon Berkowitztól megtudtam, hogy a négynapos program keretében - a szabolcsi Demecserben született Lőwy pátriárka jelenlétében - avatták fel a közösség felújított székhelyét, az ott épített rituális fürdőt, és lerakták egy tervezett templom alapkövét is.
A mintegy 2600 lelkes Nyírtass olyan képet mutatott négy napon keresztül, mint egy filmstúdió: az egyszerű falusi környezetben ugyanis olyan valószerűtlennek tűntek az utcán sétáló és beszélgető kaftános emberek, mintha csak a forgatás kedvéért öltöztek volna be hagyományos fekete-fehér ruháikba. De ha az ember a négy nap alatt csak egy kicsit is bepillantott a nyírtassi hétköznapokba, rájöhetett, hogy a helyiek és a vendégek számára ez a találkozás nem valószerűtlen: hasonlóra volt már példa az elmúlt években.
A holokauszt előtt nagyszámú haszid közösség élt Szabolcsban, s a borzalmakat túlélt ortodox zsidók - Lőwy főrabbi vezetésével - Tass néven hoztak létre maguknak saját falut a kanadai Québec mellett 1949-ben. Ott ma már csaknem ezer család él, amelynek tagjai ma sem felejtették el magyarországi származásukat. Nyírtasson én is találkoztam egy 17 éves fiatalemberrel, Moshe Senyvel, aki nagy örömmel közölte: az egyik nagyapja magyar volt.
- Nagyon szeretem a magyarokat, mert itt, Nyírtasson igen kedvesek és barátságosak velünk - mondta. - Másutt szoktam érezni távolságtartást, itt azonban mindenki őszinte és érdeklődő.
Elhatároztam, hogy én is őszinte leszek, és fölteszem neki a legelső kérdést, ami eszembe jutott Nyírtasson:
- Hogy lehet ezt a fekete öltözéket ilyen kánikulában elviselni?
Erre Moshe vállat vont:
- Semmiség, megszoktam.
A felújított vallási központban már Salamon Berkowitz, a Mechon Simon Alapítvány elnöke vezetett körbe. Egy frissen vakolt, egyszerű kinézetű házról van szó, amelynek homlokzatát a tízparancsolat két táblája díszíti.
- Azt a legfontosabb megérteni, hogy a haszid zsidókat nem lehet elválasztani a magyarországi gyökereiktől - magyarázta magyar nyelven Berkowitz. - Kötődnek a magyarsághoz. A nagykállói csodarabbi már a tizenkilencedik században magyarul tartotta az istentiszteletet, mert megértette, hogy a kultúráknak és a vallásoknak csak a békés egymás mellett élés esetén van esélyük a fejlődésre.
Az elnöktől megtudtam, hogy a nyírtassi szervezőmunkában nemcsak vallási célok vezérlik, hanem gazdaságiak is.
- Az a vágyam, hogy a zsidó üzletemberek fedezzék föl maguknak Szabolcs megyét - mondta. - Az itteni mezőgazdasági hagyományokra alapozva szerintem lehetőség van például kóser növénytermesztésre.
A helybeliek is reménykednek gazdasági lehetőségekben. Sokaknak már most jó üzletnek bizonyult a négynapos rendezvény, mert pár éjszakára szobát tudtak kiadni: volt olyan, aki két éjszakára 150 dollárt kapott.
A jó üzlet persze valamilyen hosszú távú befektetés volna, s ez ügyben már nem mindenki olyan bizakodó, mint Salamon Berkowitz. A polgármester, Papp László sem túl optimista.
- Nagyon szívesen látjuk a zsidó embereket nálunk, de hogy a rendezvénynek gazdasági értelemben lesz-e folytatása, azt nem tudom - mondta. - Az biztos, hogy engem konkrét befektetési ötlettel még senki sem keresett meg. De egyszer hátha.
Hátha - de sokszor hallottam ezt a szót Nyírtasson. Az volt benne a vigasztaló, hogy több nyelven is elhangzott.
