Nemzeti megállapodást!
A gazdaság mélyen lehetőségei alatt teljesít, amit ugyan elfed a 4 százalék körüli növekedés, de a szomszédos országok teljesítményének tükrében világos, hogy növekedésünk 30-50 százalékkal kisebb a lehetségesnél. Az egyensúlyi mutatók az Európai Unió huszonöt tagállama közül egyértelműen a legrosszabbak. A költségvetés GDP-arányosan 8-10 százalék körüli hiánya nem csupán a választási évnek köszönhető, a túlköltekezés mélyen beépült az állam működésébe. A magyar állam körül a pazarlás minden lehetséges formája virágzik, a párhuzamos intézményfenntartás, a felesleges fejlesztések, a korrupció, a bürokrácia idővel és energiával való pazarlása a legszembetűnőbbek. Az állami kiadások valóban lefaraghatók, de ennél lényegesen nagyobb javulás várható, ha az állam hatékonyan működik. Az állami közszolgáltatások akkor érik el a globális és európai versenyképesség szintjét, ha az állami körben maradó tevékenységeknél a maihoz képest kétszeresére-háromszorosára nő a hatékonyság. Versenyképes közszolgáltatások nélkül az üzleti szektor sem lehet versenyképes, mert legfontosabb erőforrásait - tudás, etika, motiváció, kooperáció, egészség és szociális kohézió - nem maga állítja elő, hanem a társadalomtól kapja, és ezek minőségét döntően befolyásolja az állam működése.
A folyó fizetési mérleg 8 százalék körüli GDP-arányos hiánya két okra vezethető vissza: a külkereskedelmi mérleg deficitjére és a külföldi tőkebefektetések utáni tőketranszferre. Mindkettő beépült a magyar gazdaság működésébe, nem egyszeri tételek és kiegyensúlyozásuk sem lesz egyszerű.
A magyar gazdaság két alapvető problémája tehát a növekedési hiány és a megbillent egyensúly, ám ezek mögött négy mélyebb ok húzódik meg. Alacsony a foglalkoztatás, baj van a tudás-tőke bővülésével, a bejött és kivitt tőke között óriási a különbség, és magas az adófizetést kikerülők aránya. E négy ok közül egy is elegendő lenne ahhoz, hogy itt vagy ott felüsse fejét a baj, de így együtt túl sok. Önmagában és a versenytársakkal összehasonlítva is nagy bajban van a magyar gazdaság.
A gazdaság bajai mögött a társadalom gyengesége húzódik meg. Az alacsony foglalkoztatás részben a területi, nemzedéki és képzettségi szakadásokra vezethető vissza, részben a magyar tulajdonú kisvállalkozások gyenge foglalkoztatási képességére. A globális cégek és a hazai nagyvállalatok teljesítik a tőlük nemzetközi összevetésben elvárható foglalkoztatási szintet, de a kisvállalkozások már nem. A hazai kisvállalkozások a tőkével, a tudással és a piaccal kapcsolatos problémákkal küzdenek, ezek megoldása nélkül nem emelhető a foglalkoztatás szintje Magyarországon. A globális cégek és a nagyobb hazai vállalatok a magyar minőségi munkaerő jelentős részét foglalkoztatják, míg a tudásnak, a motivációnak és a kooperációnak a társadalomban meglévő hiányosságai a kisvállalkozásoknál csapódnak le. A szakképzettség, a rugalmasság, az együttműködési képesség, a nyelvtudás és a stabil egészségi állapot által megalapozott folyamatos munkavégző képesség terén a magyar munkaerő negyede-harmada nem versenyképes a globális és európai munkaerővel. Azért van két gazdaság - virágzó globális exportgazdaság és a túlélésért küzdő hazai kisvállalkozói világ - ma Magyarországon, mert mögötte két társadalom áll. Az egyik megállja a helyét a versenyben, a másik nem, és folyamatosan hátrál betegségbe, egyéni és családi válságba, munkanélküliségbe.
A társadalom betegségének másik tünete a szegénység. A magyar társadalomban ma igen gyenge a felhalmozási képesség és a fogyasztási lehetőség, miközben milliós a mélyszegénység. Nézzünk szembe a ténnyel: a széles értelemben vett magyar középosztály szegény, ezért a szükségesnél kisebb mértékben képes piacot adni a magyar tulajdonú vállalkozásoknak. Az állam pazarlása mellett az üzleti élet és a társadalom is pazarol, de míg az első leginkább a pénzzel, a másik kettő a lehetőséggel, az idővel és a fejlődési esélyekkel. Mindenki pazarol valamivel, emiatt mindenkinek kevesebb van valami másból, ami neki kellene.
A gazdaság és a társadalom bajai mögött jelentős mértékben a politika válsága rejtőzik Magyarországon. A modern demokráciákban az állam döntő szereplője a gazdaságnak, hiszen több jövedelmet kezel, mint bármelyik más üzleti szereplő az adott országban. A költségvetés a GDP 30-60 százaléka körül centralizálja a modern gazdaságok jövedelmét, miközben az állami-nemzeti tulajdonban lévő vagyon is jelentős. A politika azonban még nagyobb befolyással bír a modern demokráciák piacgazdaságában, mert mindenre hat, ami állam, de még az államtól függetlenül működő magánszektor működését is döntő módon meghatározza. Ha baj van a gazdaságban, akkor e mögött baj van az állammal, de még nagyobb baj van a politikával. Egy ország válsága csak ritkán jelenik meg nyíltan, a legtöbbször rejtve marad. Ma a költségvetési számok, általában az egyensúlyi mutatók jeleznek bajt, és csak reméljük, hogy nem lesz nyílt pénzügyi válság. Valójában a magyar gazdaság, társadalom és politika rejtett válsága jelenik meg a növekedési és egyensúlyi problémákban, ám egyik területen sem szalonképes válságról beszélni.
Elérkeztünk a kormányprogramhoz. Erénye, hogy legalább szavakban már gyökeres fordulatról beszél. Gyengéje, hogy nincs kiindulópont, mert nem történt meg a szembenézés a valóságos helyzettel. Nincs válságtudat, miközben valójában mély gazdasági, társadalmi és politikai válság van. Már itt a "magyar csomag", de még senki nem vallja be, hogy ez csak az első, amit 2007-ben és 2008-ban még legalább két, ennél nagyobb "csomag" követ. A másik probléma az, hogy az egyensúly helyreállítását és a gyökeres megújulást - ezeket szeretik reformnak hívni, pedig az ennél kevesebb - külön kezeli a kormányprogram, sőt az egész politikai elit. Az ellenzék részéről ez érthető, mert az egyensúly megbomlásáért nem felelős, és a reformokat nem szereti, mert ennél többet, gyökeres megújulást tart szükségesnek. A kormány akkor érhet el sikert, ha a baj valódi okait kezeli, tehát azt a négy gazdasági tényezőt, mögötte a társadalomnak azokat a gyengeségeit, amelyek a mélyből folyamatosan küldik a válságjeleket az egyensúly és a növekedés számaiban. Azonban sem a megszorító csomagok, sem a "reformok" nem kezelik ezeket a mélyben rejtőző okokat, és ez a kormányprogram lényeges hiányossága. Ha a gazdaság és a társadalom bajaiért jelentős, esetleg döntő mértékben a politika a felelős, akkor a politika működésén kell változtatni Magyarországon. Ez nem szépészeti beavatkozást igényel, minthogy hány bizottság van a parlamentben, és jár-e az utazási kedvezmény a képviselőknek.
A politika működését kell megváltoztatni: új Nemzeti Kerekasztalra és Nemzeti Megállapodásra van szükség. Ez az, ami a legfájóbb hiánya a kormányprogramnak, márpedig csak a kormányzó elit teheti meg az első lépést a nemzeti megállapodásokon nyugvó új kormányzati és politikai modell felé. Nemzeti megállapodásokra van szükség az élet minden területén, amelyek a 2006-2020 közötti új szakasz karakterét megadják, és amelyek újraépítik a demokráciába és piacgazdaságba vetett bizalmat Magyarországon. Az új Nemzeti Kerekasztalt az államfő, illetve a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vezethetné, s a parlamenti pártok mellett egyenlő súllyal venne abban részt az üzleti, a kulturális és a civil élet.
1990-91-ben a magyar politika már képes volt egyszer egy paktumra, ami egyáltalában nem volt nemzeti megállapodás, nem is volt nyílt, csak pártok közötti megegyezés, mégis megadta a szükséges politikai keretet a demokratikus és piaci átmenethez. Most egy ilyen paktum már nem lenne elégséges a felgyűlt bajok kezelésére és a 2020-ig elvégzendő feladatok megalapozására. Most nyílt Nemzeti Megállapodásra van szükség, amit egy új Nemzeti Kerekasztal nyílt vitáin lehet megalkotni.
A szerző közgazdász, 2000-2002 között gazdasági miniszter
