C E G G Fisz G A G

C E G G Fisz G A G. Precíz nyolcadokban olvasható ez a dallam egy józsefvárosi ház homlokzatán.

Az építő az egyemeletes, romantikus stílusú Vajdahunyad utca 7. fölső ablaksora fölött gondosan meghúzta az öt vonalat, arra kottázta föl vakolatból a dallamot. Még muzsikáló puttók is kerültek a zenerészlet mellé. Két éve kutatom, mi lehet ez. Most már legalább van egy ötletem: azt hiszem, Schauer Ferenc Atala című operájának egy részlete.

A Vajdahunyad utca 1938-as átkeresztelése előtt Hunyadi utcaként - 1874 előtt pedig Zsák utcaként - volt ismert Józsefváros közepén, nagyjából a mai Baross és Práter utca között. Mielőtt kialakították volna a Nagykörutat, csöndes és vidékies volt ez a táj. A városrész közepének akkori főutcája, a Bodzafa - ma Rökk Szilárd - utca viszonylag messze esett tőle, ide már csak aprócska házak és nagy kertek, ólak, istállók jutottak. Nem véletlen, hogy az 1880-as évek elején a főváros ezt a területet választotta ki, hogy tízévi adómentességgel ösztönözze a tulajdonosokat a kislakások építésére.

A Hunyadi utca 7. tulajdonosai a jelek szerint befektetők voltak. Az 1890-es években Okenfusz Paulina a közeli József utcából, a századforduló után a Mária utcai asztalos Malárcsik János. A házban 1900-ban három bérlakás volt: Fischl Rudolf baromfikereskedő, Pondelide Besser Vilmos "kép"(viselőházi?) hivatalnok és Henzlmann János szűcssegéd lakta.

A rejtély megoldásához legfeljebb akkor juthatunk közelebb, ha felütjük a főváros 1882-es lakcímjegyzékét. Akkor két tulajdonosa volt ugyanis a háznak: ifj. Schauer Ignácz és Ferencz. S ha van ifjabb, kell lennie idősebb Schauer Ignácznak is: ő pedig nem más, mint egy zenész, Bodzafa utca 6. alatti lakcímmel.

Nos, ez az idősebb Schauer Ignác egészen 1872-ig az akkor még a Kerepesi úton álló első Nemzeti Színház ütőhangszerese volt. Posztját abban az esztendőben vette át fia, a mindössze tizenhét éves Ferenc, aki az idő előrehaladtával a színház korrepetitora lett, majd háziszerzővé avanzsált. 1881-ben mutatták be első operáját, a Chateaubriand Atala című regénye nyomán komponált művet. (Atala, a gyönyörű és immár keresztény indiánleány, valamint Chactas, az elszánt Natchez harcos szerelme sokakat megríkatott a XIX. század elején.)

Az opera olyan sikert aratott, hogy három évadon át nem vették le a Nemzeti repertoárjáról, sőt még zongorakivonatát is publikálták. Éppen ezért gondolom én, hogy az ebből szerzett jövedelem elegendő lehetett egy külvárosi, kicsike, s talán csak fél ház felépítésére. (Schauer Ferenc testvérét, Ignácot rendőrségi hivatalnoknak gondolhatjuk a címtárak alapján. Némi megtakarításra ez az állás is módot adott.)

Az pedig igazán természetes, hogy ha így volt, hát a tulajdonos hálája jeleként a jövedelmező dallam is fölkerült a homlokzatra. Hiszen akkor még senki sem sejthette, hogy 1885-ben, az új Operaházban az Atala, mindössze két előadás után, csúfosan megbukik.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.