– Az ötlet saját, de volt, aki megkereste önöket konkrét műsorajánlattal is?

– Az eredendő elképzelés Füredi Vilmostól származik. A százhatvanöt részből álló sorozatot egy külső cég gyártja, a Voxtrade Média Rt. Húsz éve dolgozó magáncégről van szó. Az volt az elképzelésünk, hogy 1956. május 15-étől az év karácsonyáig dióhéjban foglaljuk össze az egyes napok eseményeit, híreit, szenzációit, történéseit.

– Önnek régi tévés tapasztalatai vannak, és tudja, hogy akár még a közelmúlt eseményei is nagyon nehezen közvetíthetők a mai fiatalok számára.

– Egy mai tizen- vagy huszonévesnek 1956 nagyjából olyan messze van, mint a mi korosztályunknak 1848–49. Mi még átéltük a forradalom idején történteket, hallgattuk a Szabad Kossuth Rádió adásait, vagy Nagy Imre híres rádióbeszédét 1956. november 4-én hajnalban, amikor az orosz tankok elözönlötték a főváros utcáit. Egy mai fiatal már nem érdeklődik ezek iránt. Az foglalkoztatott, miként lehetne úgy megoldani az egészet, hogy ne csak az akkori, ma már egyre inkább gyérülő aktív korosztály tagjait érjük el, illetve szólaltassuk meg, amikor emlékezünk.

– Vagyis hogy ne csak „beszélő fejek” legyenek a műsorban.

– Így van, tehát akik elmondják jogos fájdalmaikat, tragédiájukat, és kész. Tapasztalatból tudom, hogy egy fiatalhoz ez nem jut el.

– Azt akarta, hogy ne legyen egy szokványos, unalmas 1956-os giccs, hanem élővé, pergővé akarta tenni az akkori napokról szóló két-három perces részletekből álló sorozatot.

– Megpróbáljuk visszaadni azt a lüktetést, ami az akkori hónapokat jellemezte, és nem csak azt, ami a forradalom tizenkét napja alatt történt. A stáb direkt úgy válogatta össze a sorozatban szereplő megszólalókat, hogy egy részük már élt 1956-ban, mások csak jóval később születtek.

– Kik rendezik a filmeket?

– Ordódy György, a Duna TV volt főrendezője, és Erdőss Pál filmrendező.

– Az utóbbi rendezte többek között az Adj, király katonát!

– Így van. A szerkesztők: a fiatal Gáspár Mónika és Tátrai Klára. A munka úgy folyik, hogy a Széchenyi Könyvtárban megnézzük a korabeli sajtót: a Szabad Népet, a Lúdas Matyit, a Népszavát, majd átböngésszük a forradalom alatt megjelent lapokat, kiadványokat is. Az eseményekhez a Filmtudományi Intézetben keresünk archív anyagokat, híradókat, fényképeket. Mindenképpen olyan eseményeket mutatunk be, amelyek illusztrálhatók.

– A két narrátor is mai fiatal.

– Igen. Az egyikük Balázsovits Edit. A másik pedig Huszár Zsolt.

– Ő az, aki az Új Színházban adja Rómeót?

– Igen. Ha korosabb színészt választottunk volna, akkor annak óhatatlanul nehezebb lenne megszólítania a mai fiatalokat. Egy 1956-ban még fiatal színész arcára ma már nem ül ki a döbbenet, ha az egyik bemutatott filmrészletben, mondjuk narancsot vagy banánt árulnak. Egy mai huszonéves narrátor ezt döbbenettel vegyes csodálkozással mondja a mai néző szemébe. Az ötven év ironikus távolságtartást is ad a fiatal színész-narrátoroknak, mert egyszerűen nem értik, hogy mint lehetett és főleg: minek egy normát, mondjuk hatszáz százalékkal túlteljesíteni. Vagy hogy ki is volt Pióker Ignác, a korszak sztár-sztahanovistája.

– Milyen gyakran látható az 56-os napló?

– Mindennap: először reggel kilenc órakor, majd este hat óra után, a harmadik pedig későn éjjel, a Kultúrház után az M1-en. De vannak ismétlések időnként az M2-n is.

– Milyen epizódok lesznek a közeljövőben?

– Az 1956. júniusi poznani események is sorra kerülnek. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy az epizódokban mellőzzük az úgynevezett nagypolitikát, legalábbis, ami az 1956-os nyári eseményeket illeti. Korképet is akartunk adni: az öltözködésről, a divatról, a mindennapokról. Vagyis arról, mint éltek az akkori emberek. Volt nézőnk, egy művésznő, aki betelefonált, hogy egy 1956. májusi divatbemutatóról szóló híradófelvételen ő ugyan nagyon jól néz ki, de úgy emlékszik, neki azért nem volt annyira szép az akkori élete.

– Mit válaszolt neki?

– Azt, hogy 1956 májusában még nem is gondoltad: október 23-án majd ott leszel a Bem téren, és Sinkovits Imrét fogod hallgatni, amint szaval. A mindennapi életről szólnak a korabeli karikatúrák, a sportesemények, a válogatott meccsek vagy az is, ahogy Magyarországon beüzemelik az első vastüdőt. De beszéltünk akkori mentősökkel is. A riportalanyaink is részint mai fiatalokból, részint pedig javakorabeli emberekből állnak. Politikai prekoncepció nélkül faggatjuk a megszólalókat, nem akarjuk őket semmilyen irányban elvinni. Nem akarunk abban sem állást foglalni, hogy „kié volt a forradalom”. Az akkori filmekből is nyilván válogatni, szelektálni kell. Próbáltunk olyan embereket megszólaltatni, akik nincsenek túlszerepeltetve, nem állnak reflektorfényben. Azt akarom, hogy az „utca embere” szólaljon meg és mondja el, hogy 1956 tavaszán 220 forint volt egy kosztüm a Verseny Áruházban. Vagy hogy milyen szép csillárt vett a Keravillban. Milyen kulturális-társadalmi közegben éltek az emberek. Mi az archívumból és egyben az archívumnak is dolgozunk. Az újságokon kívül könyvformában megjelent naplókat, visszaemlékezéseket, memoárokat, de magánfeljegyzéseket is használunk. Számos, évtizedeken át rejtegetett amatőr filmfelvételt is kapunk.