Fiala PR-szerződése az autópálya-kezelővel

Havi egymillió forintos megbízási szerződésben áll az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. Fiala János rádióriporter betéti társaságával - adta hírül az állami cég honlapján nyilvánosságra hozott szerződéslistára hivatkozva a kuruc.info. A megállapodás "műsoridőre vonatkozó PR-tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatás".

Fialának a Budapest Rádión sugározott műsoraiban rendszeresen szerepelnek az ÁAK munkatársai, ám ezek a beszélgetések nincsenek reklámriportként feltüntetve, támogatóként sem hangzik el a cég neve. Ez a médiatörvény alapján szponzorok esetében kötelező. Ám a lapunk által megkérdezett Fiala szerint az ÁAK ügyeiről szóló beszélgetések nem tekinthetők hirdetésnek, mert ő közérdeklődésre számot tartó témáknak ad nyilvánosságot, ezt jogi szakvéleménnyel is alá tudja támasztani, "a beszélgetésektől pedig nem használják többen az utakat". (Más kérdés, hogy például a négynapos autópálya-matricáról is volt szó egy korábbi műsorában.)

Az ÁAK szóvivője, Winkler-Virág András a szerződésről elmondta: nehéz bekerülni a műsorokba a hallgatók számára is fontos hírekkel, Fiala közönsége pedig - bárhol van is a műsorvezető - értékes számukra. A szóvivő megjegyezte: három éve vannak kapcsolatban Fialával, a megállapodásban nincs semmi szégyellnivaló. Azt Fiala is megerősítette, hogy még Bitvai Miklóssal, az ÁAK korábbi vezetőjével állapodott meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.