Szlovákia válaszúton

Nincs az a politológus Szlovákiában, aki arra vállalkozna, hogy megjósolja: a szombati képviselőházi választásokat követően milyen kormány alakul az országban.

Látszólag lefutott a politikai mérkőzés, hiszen a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer - SD) 31-35 százalékos támogatottságával toronymagasan vezet Mikulás Dzurinda kormányfő-pártelnök Szlovák Kereszténydemokrata Uniója (SDKU: 11-12), továbbá a kilencvenes évek legelejétől Vladimír Meciar elnökösködésével tevékenykedő Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LS-HZDS: 11), a Magyar Koalíció Pártja (10-10,5), a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS: 9), valamint a szlovák Kereszténydemokrata Unió (KDH: 8-9 százalék körüli támogatottsággal) előtt. Négy éve is ugyanez a politikai tömörülés állt a népszerűségi listák élén, azonban végül csak a szavazatok 13,46 százalékát szerezte meg, s ellenzékbe kényszerült Ennél is súlyosabb szempont az, amire Jacques Rupnik a minap figyelmeztetett a pozsonyi Pravdában. A francia politológus szerint a visegrádi négyek közül Magyarországon és Csehországban már kikristályosodott a pártok értékrendje, s a legutóbbi választásokon pedig megizmosodott a kétpólusú politikai rendszer. Szlovákiában viszont merőben más a helyzet, ezért bizonyos mértékig megismétlődhet az, ami nemrég Lengyelországban történt. Ahol Rupnik szerint is zavaros értékrendet képviselő jobboldali politikai szövetség került hatalomra. Pozsonyban sem kizárt, hogy Robert Fico és Vladimír Meciar - a nyugati értékrend alapján nehezen jellemezhető - populista pártjai lépnek koalícióra. Szlovák kollégái hozzáteszik: esetleg a magyarellenességéről elhíresült Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával is szövetkezve.

A belpolitikai légkör kedvez ennek - a felvidéki magyarság, de Szlovákia demokratikus fejlődése szempontjából egyaránt - a sokak szerint katasztrofálisnak minősített forgatókönyvnek a valóra válásához. Ugyanis hiába tartják a nyugati szakértők bezzegországnak Szlovákiát, mindhiába dicsérik a pozsonyi kormánypárti politikusok az ország valóban lenyűgöző makrogazdasági eredményeit, ha milliók pénztárcája nem lett vastagabb, s megélhetési gondjai alig enyhültek. Vasárnap a Kis-Fátra lábánál fekvő Sztrecsény (Strecno) községben lezajlott választási kampányrendezvényen Mikulás Dzurinda a kabinet páratlan sikerű reformjairól harsogott, mire a felháborodott és a többségében kapatos tömeg azt kurjongatta neki, hogy próbált-e már legalább egyszer havi nyolcezerből (hozzávetőleg 50 ezer forintnyi összegből) megélni. S ha nincs résen a testőrség, bizony nekirontottak volna a megszeppent miniszterelnöknek. Ezt a jelentős méretű kiábrándultságot és keserűséget lovagolta meg Ján Slota durva magyarellenességével, s azzal a lózunggal, hogy Szlovákiának végre kijár a kizárólag szlovákokból álló kormány, mert csak ebben az esetben javulhat az életszínvonal.

Beadvánnyal fordult a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LS-HZDS) Nyitra megyei elnöke a szlovákiai országos választási bizottsághoz. Szerinte az MKP megsértette a nyelvtörvényt és a kampány demokratikus jellegét, mert az óriásplakátjain nagyobb betűkkel tüntette fel a magyar szöveget, mint a szlovákot. Lapunknak nyilatkozva Bugár Béla pártelnök leszögezte: semmilyen jogszabályt sem sértettek, hiszen a plakátok kétnyelvűek.

- Érdekes módon a képviselő úrnak az nem bántotta a szemét, amikor Ján Slota polgármester Zsolnán (Zilina) csak angol nyelvű plakátokkal köszöntötte a Kia Motors dél-koreai gépkocsigyár vezetőit, vagy amikor a szlovák pártok tavaly csupán magyar plakátokkal kampányoltak Dél-Szlovákiában a megyei választások előtt - közölte. Értesüléseink szerint az OVB szombaton foglalkozik a beadvánnyal. (Pozsonyi tudósítónktól)

Robert Fico
Robert Fico
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.