Zavar, zavar. Ki volt Ligeti György? Magyar származású osztrák? Román származású német? Erdélyi származású magyar? Ki volt Ligeti György? A világ első számú kortárs zeneszerzője. Ki lett belőle tegnap óta, hogy megszűnt kortársnak lenni? Marad csak: zeneszerző.

Láttam őt. Nyugodt volt, türelmes, elegáns és más, mint a többiek, mindannyian éreztük, hogy egy nagy ember jelenlétében vagyunk. Mindannyian éreztük, hogy kötelességünk nyitottnak lenni, meg kell ismernünk a műveit, ez az ember annyival többet tud mindannyiunknál, hogy örüljünk, ha láthatjuk különös, Klaus Kinsky-arcát, fehér haját, nagy szemét, köszönjük meg, hogy zenévé formált gondolatait megismerhetjük. Kétségkívül volt Ligetiben valami varázslat, valami gyanúsan nyilvánvaló zsenialitás, mindig egy hasonlóan hontalan honfitársunk jutott eszembe róla, Kerényi Károly. Csodálni könnyebb volt őt, mint szeretni, és nyilván ijesztően kevesen vannak, akik most azért jajdulnak föl, mert új Ligeti-művek nem keletkeznek, és a régieket már mind ismeri.

Ránk szakadt a gazdagság, a hatalmas örökség? Lehet. Egy dolognak biztosan vége, az udvariassági Ligeti-előadásoknak. Nem fogják vendégzenekarok a modernség és merészség diadalaként koncertjeik első számaként elhúzni a Lontanót az ásítozó közönség előtt. Azok fogják játszani Ligeti zenéjét, akik mondani akarnak vele valamit, és azok fogják hallgatni, akiket igazán érdekel. Utókorrá váltunk, csak rajtunk áll, hogy a Ligeti György nélkül tovább forgó világ Ligeti zenéjével együtt forogjon tovább. Ha szörnyű nagynak tűnik a felelősség, csak azért van, mert valóban szörnyű nagy.

Ligeti György