"Belgák" leszünk vagy "olaszok"?
- Mennyire követi az otthoni eseményeket? Milyen magánéleti és hivatalos szálak fűzik Magyarországhoz?
- Van egy házunk Ábrahámhegyen, évente kétszer itt pihenünk a feleségemmel. Jönnek a gyerekek, az unokák is ide - ez a család magyarországi bázisa. Nem odavalósiak vagyunk egyébként, a Lámfalussyak eredetileg nyírségiek, én pedig dunántúli, leginkább soproni vagyok. De volt bencés diákként kötődöm Pannonhalmához is meg Zalához, ahol gyerekeskedtem. Apámról Lentiben iskola van elnevezve, ezt is fel szoktam keresni. Ami a hivatalos részt illeti, nem követem rendszeresen a feljeményeket. De tagja vagyok a Mol felügyelőbizottságának; ez évi négy-öt összejövetelt jelent Budapesten. A Heti Válasz tanácsadó testületének tagjaként szintén van kötelezettségem. Ezenkívül tartok időnként előadásokat, mint például a Mindentudás Egyetemén is, konferenciákon veszek részt. Németh Miklós kormányfősége óta a magyar miniszterelnökök majdnem mind felkértek, hogy időnként vagy rendszeresen adjak nekik gazdasági tanácsokat.
- Kik?
- Németh után Antall József, majd Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter. Én soha nem jelentkezem be, de felkérést szívesen vállalok. A tanács meg a tanácskérő tulajdona lesz, azt tesz vele, amit akar.
- Gyurcsány Ferenc nem kérte fel?
- Nem.
- Magyarország egyik fő törekvése most a közös pénz bevezetése. Az euró atyjaként hogyan látja az európai gazdaság, különösen az euróövezet helyzetét? Gordon Brown brit pénzügyminiszter a Financial Timesban a világgazdaság beteg emberének nevezte az eurózónát, s tény, hogy a makrogazdasági mutatók nem kedvezőek.
- Alapvető gondok vannak a növekedéssel. Különösen Németország esetében, bár most valamit javult a helyzet. Az euró bevezetése előtt a német gazdaság termelékenységnövekedése mindig exportirányított volt, majd később lassan-lassan ez átcsapott a belső kereslet növekedésére. Az elmúlt tíz évre ez már nem igaz, az újraegyesítés első két éve után - amikor a belső keresletnövekedés túl erős is volt - ez a folyamat leállt. A konjunktúra megtorpanása többé-kevésbé igaz más országokra is. Kedvező viszont, hogy a német nagyvállalati szektor ma már nagyon szépen fejlődik, a munkaerő költsége, a bérteher csökkent, a termelékenység nőtt. Ez a hatás kezd lassan érvényesülni a német gazdaság más szegmenseiben is, s nem zárom ki, hogy tartóssá válik. Sokkal aggasztóbb képet ad viszont a termelékenység az Egyesült Államokkal összehasonlítva. Egészen a kilencvenes évek elejéig az európai növekedés jóval meghaladta az amerikait; miközben a tengerentúlon 1-1,5 százalékos bővüléssel tengődtek, nálunk 2,5-3 százalék volt ez a mutató. A kilencvenes évek közepén a helyzet megváltozott, a szerkezeti problémákkal küzdő Európában lellasult a növekedés, s ez a tendencia immár tíz éve tart. Ám ennek az égvilágon semmi köze nincs az euróhoz. Ahhoz már sokkal inkább, hogy az Európai Unió belső piaca mára sem jött létre, s különösen a szolgáltatásoknál van a gond. Az iparra, főleg a nagyiparra ez nem áll, a vállalatok komoly nyereséggel működnek. De a szolgáltatásoknál óriási a hiány, Európa egyszerűen nem tudja kihasználni az egységesítés előnyeit. A pénzügyi szektorban például Belgiumot és Hollandiát leszámítva alig voltak a határon átnyúló kezdeményezések. Most kezdenek beindulni. De ismétlem: az időbeli egybeesésen kívül az euróhoz mindennek nincs köze. Akik ellenzik a közös pénzt, azt mondják: az a baj, hogy az Európai Központi Bank politikája túl szigorú volt. Ez szerintem mese, ha az irányadó kamatlábakat megnézzük. Bebizonyíthatatlan, hogy az EKB visszafogta volna a belső keresletet. A munkanélküliség - elsősorban megint csak Németországban - viszont megtette. Ez egyébként a legtöbb közgazdász véleménye, ami Angliára persze már nem feltétlenül áll. Sokan a karjukat széttárva most azt kérdezik: "Mit is hozott nekünk az euró?"
- Mennyire vált be az EMU, a Gazdasági és Pénzügyi Unió?
- A Delors-bizottság tagjaként is azt az álláspontot képviseltem, hogy a monetáris unió jó működéséhez gazdasági unió szükségeltetik. De ezen a területen a tagállamok nem akartak feladni a szuverenitásukból; már azt is soknak tartották, hogy a monetáris politikában engedtek. Vagyis a monetáris politika ma föderális pillér, a gazdaságpolitika pedig kormányközi módon működik. Ezt mindenképpen meg kell változtatni, az eurótanácsot ütőképessé kell tenni. Az egésszel korábban nem nagyon foglalkoztak, mert azt gondolták, hogy egyes EU-tagországok csak átmeneti időre maradnak ki az euróövezetből. Aztán kiderült, hogy ez nem igaz. A britek esetében nem is körvonalazódik, hogy mikor lépnének be. Korábban az eurótanács elnöke félévenként változott: két hónapig tartott, amíg megértette, mi történik, két hónapig dolgozott, majd két hónapig a dossziékat adta át a következőnek. Így már az is pozitívum, hogy "Mr. Eurót" két évre választják.
- Ha ma állapítanák meg, hogy az eurózóna tagországai beléphetnének-e egyáltalán az EMU-ba, úgy a tizenkettőből csak hárman lennének képesek erre. Erre az Európai Bizottság - legalább négy biztos ellenvéleménye mellett - lényegében eltanácsolta Litvániát az euró 2007-es bevezetésétől, mivel az inflációja 0,1 százalékponttal meghaladta a referenciaértéket.
- Szégyenletes. Ritkán beszélek a volt kollégáimmal szemben, de most ez a helyzet. Ostobaság, hogy a huszonötök közül a három legalacsonyabb inflációs rátát veszik alapul. Van köztük olyan, ahol ez 0,3 százalék, vagyis defláció, meg olyan is, ahol a tagország nem tagja az euróövezetnek, tehát semmi értelme, hogy beszámítsák. És Litvánia esetében számolni kell a Balassa-Samuelson-hatással is. Vagyis azzal, hogy a felzárkózó országokban a meglendült termelékenységnövekedés bizonyos inflációs hatással jár együtt. Erről sem az Európai Bizottság, sem a volt kollégáim nem szeretnek beszélni, mert politikailag is kényes kérdés az új tagországok nyilvánvaló ár-, és bérszínvonal-lemaradása miatt.
- Most a maastrichti kritérumokat bírálja, vagy dogmatikus alkalmazásukat?
- Bizonyos mértékig politikai döntésről van szó. Ugyanis nemcsak az utolsó számokat kell megnézni, hanem az egész tendenciát, a folyamat fenntarthatóságát. Márpedig Litvánia esetében azt mondják, hogy az infláció fel fog ugrani 3,5 százalékra. Szintén a fenntarthatóság volt a probléma az olasz belső államadóssággal, még inkább a deficittel is. Mind az olasz, mind a belga államadósság nagyon magas, 100 százalék feletti értéken volt. A belgáknál ezt körültekintően, bár fájdalmas intézkedésekkel lejjebb vitték, s annyira fenntartható szintre állították, hogy ma lényegében nincs deficit. Az olaszoknál ezt nem tették meg. Amennyire vitatkozom a kollégákkal az infláció megítélésében, anynyira szigorú vagyok viszont az államháztartási hiányra vonatkozóan. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy hirtelen le kell csökkenteni a kiadásokat. Ezt egy-másfél évre bárki, bármelyik kormány meg tudja tenni. A kulcskérdés a fenntarthatóság.
- Magyarországon volt tavaly a legnagyobb a hiány az egész Európai Unióban. Ön szerint "belgák" leszünk-e vagy "olaszok"?
- Nem tudom, hogyan fognak kilá-balni. Az biztos, hogy ez az ország egyik legnagyobb problémája. Nem a lefaragás itt a fő kérdés, az ilyesmi csak kismértékű változást eredményezhet. A fő gond a nagy elosztórendszerek reformja. Ezt az euró bevezetésétől függetlenül végig kell vinni. Akkor is, ha Magyarország a Holdon lenne. A közös pénzzel viszont akár takarózhat is a kormány, mondván, a lépéseket kívülről ránk kényszerítik.
- Pazarlónak tartja-e a magyar államot?
- Az államigazgatásban rengetegen dolgoznak, s egyénekre lebontva valószínűleg nem rosszul. De a munkájuk rosszul van megszervezve, négyen dolgoznak kettő helyett. Ezt családi ügyekben eljárva magam is tapasztalhattam. Feltételezem, hogy áll ez az önkormányzatokra is. Még súlyosabb az egészségügy helyzete. Ennek a rendbetétele a szó legszorosabb értelmében létkérdés az ország számára. A térítésmentes ellátás nem tartható. Az oktatásban a mutatók egyre rosszabbak nemzetközi összehasonlításban. Tény viszont, hogy a nyugdíjreformban történtek lépések. Mindezeket persze nem lehet egy kormányzati ciklus alatt rendbe tenni. Ezért egyfajta nemzeti konszenzusra van szükség, de nem feltétlenül minden részletre kiterjedően. Amit az egyik elkezd, azt a másik nagy vonalaiban legalább folytassa. Nem lehet úgy autópályát építeni, hogy egyszer csak megáll a semmiben csak azért, mert egy kormány vagy miniszter megbukott. Vannak pozitív európai példák, amelyekre lehet hivatkozni - akár az írekére, akár a finnekére. A konvergenciaprogrammal kapcsolatos brüsszeli ösztökélés csak javára válhat az országnak, mert kényszerhelyzetet teremt. Kényszerre mindig szükség van. Ha nem lett volna rajtunk az euróövezet létrehozása kapcsán az 1999-es határidő kényszere, ma sem jött volna létre a zóna. Mindez persze ne eredményezzen kapkodást, legyen meg a gyorsaság és a körültekintés helyes aránya. Amikor a forint tarthatóságáról kérdeznek, akkor is azt szoktam mondani: az üzleti várakozások szempontjából az a fontos, hogy induljanak be hihető reformok, körvonalazódjanak a fenntartható reformok. Friss pozitív példa Szlovákia, amelynek az üzleti megítélése két év alatt alapvetően megváltozott, köszönhetően például annak, hogy néhány kulcsponton módosították az adórendszert.
- De a gyakorlat és az elmélet is azt mondja, minél kisebb egy ország, annál könnyebben megy neki a reform. És fordítva: a lengyeleknél például még céldátum sincs az euró bevezetésére.
- De ez nem jó. A céldátum jó kényszer. Ezt a mindennapi munkában tapasztaltuk az Európai Monetáris Intézetnél, az Európai Központi Bank létrehozásakor. A céldátumtól visszafelé lehet számolni, ugyanúgy, mint a híd-építésnél. Majd lépésről lépésre lehet előre haladni.
- Mi a véleménye a "kreatív könyvelésről"? Innen, Belgiumból nézve rendellenes volt-e, hogy a közös állami és magánfinanszírozásban, azaz PPP-konstrukcióban épült autópályák költségét a magyar kormány le akarta írni a deficitből?
- A PPP-nél meg kell nézni, hogy a költségvetési hatástól függetlenül mi az előnye önmagában. Ez fontosabb szempont kell legyen. Kétségtelen például, hogy számos területen a magánszektor jobban működik az államnál. Ha viszont már az államháztartási hatást nézzük, akkor figyelembe kell vennünk, hogy egy dolgot csak egyszer lehet eladni, kétszer nem. Vagyis lehet, hogy az idén a bevétellel csökkentem
- Vagyis nem könyvelési rendellenességről van szó...
- Nem, én azt tartom rendellenességnek, hogy az a benyomás alakulhatott ki: az egész célja pusztán a deficit csökkentése. Az állami beruházásokat, döntéseket nem lehet ennek kiszolgáltatni. Ez csőlátás.
- Európában is ismeretes a magyar kormány és a jegybank éles nézetkülönbsége. Mi erről a véleménye?
- A polemizálás stílusát tartom aggasztónak. Magyarország kimaradt egyes olyan folyamatokból, amelyeken mi Nyugat-Európában végigmentünk az elmúlt húsz-harminc évben. Az olajárrobbanás nyomán egyszerre szembesültünk inflációval és munkanélküliséggel. Addig az itteni országokban is a kormány irányította a monetáris politikát. Lassan, de sikerült elfogadtatni, hogy a jegybankra kell ezt bízni. Magyarország ezen a folyamaton kívül maradt, ezért a fejekben rengeteg még a bizonytalanság.
- Jövőre lejár Járai Zsigmond MNB-elnök mandátuma. Ön kit jelölne utódnak?
- Nem vagyok magyar adófizető és választópolgár, erre nem válaszolhatok. Ráadásul a szóba jöhető személyeket személyesen is ismerem. De azt elmondhatom, vannak köztük e szerepre alkalmasak.
Brüsszel, 2006. június
