Veréssel ápolták a hagyományt

Megalázó feladatokat kaptak, s a verést is tűrniük kellett az elsősöknek Szeged egyik legnagyobb középiskolai diákszállásán.

Az ominózus éjszakán hajnali egykor ébresztették fel az elsősöket a felsőbb évesek Szegeden, a Boldogasszony sugárúti Ortutay kollégiumban - ahol több középfokú intézmény diákjai laknak -, felhívták őket a harmadik emeletre, hogy részt vegyenek a beavatáson: volt, akinek a piszoárban állva kellett síelést imitálnia, másnak székletbe kellett beleállnia, vagy vizelettel kevert ételmaradékkal "szentelték fel". Akadtak fiúk, akiknek egymással kellett csókolózniuk, másokat vizes párnával vertek.

A most nyilvánosságra került "szertartás" még májusban, a ballagás előtt történt, a negyedikesek az érettségi előtti utolsó napjaikat töltötték a kollégiumban. A "bulira" harmadikosokat is meghívtak.

Farkas István, a diákotthon igazgatója közölte: a beavatás szervezőit eltanácsolták a kollégiumból. Az érintettek nem várták meg a fegyelmit, kiköltöztek. (Miután az eset a kollégiumban történt, a vétkesek leérettségizhettek.) A büntetés azt a kilenc harmadikost sújtja inkább, akiknek a jövő tanévben is szükségük lett volna a kollégiumi szobára. Őket kizárták az intézményből, de tanulmányaikat ők is folytathatják.

Az éjszaka ügyelő nevelő ellen fegyelmi vizsgálat indult, Balogh Tamás azonban csak másnap reggel értesült a történtekről. Azt mondja: éjféltől az ébresztőig a szobájában töltötte az éjszakát. Munkaköri leírása szerint nem feladata a járőrözés, csak rendelkezésére kell állnia, ha a diákoknak segítségre volna szükségük. Azzal érvel: az első emeleti szolgálati helyére nem szűrődtek le gyanús zörejek, nem szólt neki senki.

- Egyetértek a szülők felháborodásával, és sajnálom, hogy nem sikerült megakadályozni a történteket - mondja. Felelősnek érzi magát a történtekért.

A diákok vérmérsékletük szerint ítélik meg az eseményeket. Az egyik "beavatott" elsős fiú azt mondja: ő kevéssel megúszta, jellemzően a nagyobb szájú évfolyamtársaira szálltak rá a nagyok. Az egyik másodéves diák viszont azt tartja felháborítónak, hogy egyesek ügyet csináltak a történtekből. Azt mondja: a gólyaavatás évtizedes tradíció, ő maga is átélte már. Az a véleménye: az elsősöknek csak a "rutinfeladatoknak" kellett eleget tenniük.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.