Hatvan éve, hogy 87 esztendős korában elhunyt Wellisch Alfréd, jelentős építészeink egyike, aki döntő mértékben hozzájárult, hogy a városegyesítéssel a főváros ne csak nevében, hanem ténylegesen is Pestből Budapestté - provinciális városból metropolissá - váljék. Wellisch egyszerre volt műépítész, mérnök és építési vállalkozó. Mintegy kétszázötven műve - elsősorban bérházak, a XIX. század végi "budapesti eklektika" jellegzetes hordozói - a főváros építéstörténetének egyik legdinamikusabb periódusában született meg. Tervezői és kivitelezői tevékenysége mellett Wellisch hatalmas vagyont gyűjtött, melyet bérház- és telekingatlanokba fektetett, elsősorban Terézvárosban, Újlipótvárosban és Angyalföldön. A befektetés egyben kötöttségektől mentesebb tervezői munkát biztosított számára.

Wellisch Alfréd 1854 májusában Pesten született, tanulmányait 1876-ig a karlsruhei műegyetemen, majd Bécsben, a Monarchia egyik meghatározó építésze, Theophilus Hansen mellett, végül Párizsban, az École des Beaux Arts falai között végezte. 1881-ben költözött vissza Budapestre, megnyitotta irodáját, ahol az évtizedek során több későbbi neves építész megfordult, köztük Hegedűs Ármin.

Életműve nagyobb részét kitevő bérházai közül megemlíthető a Nagymező utca 49. számú, 1892-ben átadott épület - melyben egy ideig maga Wellisch élt -, a Sas utca 19. számú ház vagy az 1907-ben épült Rényi-ház a mai Hercegprímás utcában. A Kossuth téri Wellisch-házat szintén ő tervezte 1910 körül: a család tulajdonában álló bérházban működött 1948-ig a Wellisch-iroda. Középületei közül kiemelendő a Tavaszmező utcai állami főgimnázium 1894-ben átadott épülete, valamint a Pesti Izraelita Hitközség egykori alapítványi fiúárvaháza, amely 1900-ra épült fel a Városligeti fasorban (utóbbi épületet Hajós Alfréd 1945 után teljesen átalakította). Wellisch Alfréd tervezte az egykori Baross téri József főherceg szállót, a Salgótarjáni Kőszénbányák Rt. Arany János utcai székházát, a zsidó kórház több épületét, valamint a Zugligeti út 21. szám alatti Wellisch-villát, melyet 1905-től nyaranta Goldziher Ignác, a nagy orientalista bérelt ki. A Kozma utcai izraelita temetőben áll apja, Wellisch Náthán 1904-ben épült mauzóleuma, hamisítatlan szecessziós alkotás, amely élesen elüt a munkásságában meghatározó eklektikus művektől.

Nevéhez több jótékonysági és kulturális alapítvány fűződik, így a Wellisch-pályadíj, melyet 1903-tól évente osztott ki a Magyar Építőművészek Szövetsége műegyetemi hallgatók, illetve a szövetség levelező tagjai számára. A pályázatokat bíráló állandó zsűriben Wellisch mellett a korabeli magyar architektúra két óriása, Hauszmann Alajos és Lechner Ödön foglalt helyet (Lechner személye garantálta, hogy az újabb irányzatok képviselői is eséllyel indulhattak a pályázatokon). Építészi és mecénási tevékenységéért, valamint az Országos Középítési Tanács tagjaként kifejtett munkájáért 1910-ben vágvecsei előnévvel magyar nemességet kapott. 1941. december 16-án Budapesten hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben található.

Fia, a Vecseyre magyarosító Wellisch Andor (1887-1956), a Fővárosi Közmunkák Tanácsának későbbi tagja szintén az építészi pályát választotta. A budapesti Műegyetemen tanult 1910-ig, majd Berlinbe került, ahol Bruno Möhring, valamint a jeles színháztervező, a magyarországi születésű Kaufmann Oszkár mellett dolgozott. Hazatérése után, 1914-ben átvette apjától a Wellisch-irodát, melyet az ő korszakában már gyakorlatilag a fotóművész Vydareny Iván vezetett, harminchat évig. Utóbb számos épületet tulajdonítottak Wellisch Andornak, ezek tényleges tervezője Vydareny volt.

Wellisch Andor eleinte belsőépítészként dolgozott, majd apja nyomdokába lépve ő is bérházakra szakosodott, emellett villákat is tervezett. Előbbiek közül kiemelkedik a Petőfi téri ortodox templom mellett álló, 1938-ban átadott bérház, amely része a főváros legegységesebben megmaradt korabeli épülettömbjének. Közreműködött a Madách Imre út nyitányaként épült reprezentatív Károly körúti tömb kialakításában is. Az 1920-as években mintegy kétszázötven épületet tervezett az Észak-magyarországi Kőszénbánya Rt. baglyasaljai bányászkolóniájának, elsősorban lakóházakat és ipari épületeket, de templomot, iskolát, kultúrházat és munkáskaszinót is. A baglyasaljai kolónia közeli rokonságot mutat az országban ekkoriban elterjedtnek mondható, egész lakónegyedeket egységes stílusban kialakító szecessziós kolóniaépítészet többi képviselőjével, köztük a műfaj legjelentősebb hazai példájával, a Wekerle-teleppel.

Ő tervezte az 1925-ben átadott, a Budapesti Új Lóversenytért Építő Rt. által finanszírozott rákosi lóversenypálya létesítményeit is, melyeket nem kisebb pályatárs, mint Alpár Ignác mutatott be a szaksajtóban. Berlini mestere, az 1910-es Nagy-Berlin-terv egyik kidolgozója, Möhring példája lebeghetett előtte, amikor 1935-ben elkészítette a főváros rendezésének és Nagy-Budapest kialakításának tervét, amely azonban papíron maradt.

Villái közül kiemelendő az 1911-ben épült Abonyi utcai Márkus-villa, a Szilágyi Erzsébet fasorban álló, 1914-ben elkészült Székely-villa, valamint legfontosabb ide tartozó műve, a szintén 1914-ben átadott, védettséget élvező Garas utca 12. számú épület. 1931-ben, számos pályatársával együtt, részt vett a Fejér Lajos és Dános László pasaréti vállalkozásában, a Napraforgó utcai "kislakásos családiház-mintatelep" létrehozásában (a 7. számú házat tervezte). A fővárosi kislakás-építési akció keretében megvalósult lakóházakat - berendezésük után, de még átadásuk előtt - a modern hazai építészet reprezentatív kiállításaként nyitották meg. A "mintatelep" házainak többsége mára sajnálatos módon elvesztette eredeti arculatát.