Quo Vadis?
Henryk Sienkiewicz igazán nagyvilági jelenség volt, nem sokkal harminc fölött éveket töltött barátaival Amerikában, Kaliforniában agrárkommunát próbált alakítani velük. Jó egy évtizeddel később, már sikeres íróként Zanzibárban vadászott, és már ekkor felmerült benne, hogy szakíthatna a lengyel tematikával, olyan regényt is írhatna, amely a világ minden pontján ugyanúgy érthető. A téma akár a rabszolgakereskedelem is lehetne.
Aztán jobb ötlete támadt. Már Kraszewski is párhuzamot vont az őskeresztény vértanúk és a lengyel nemzeti ügy mártírjai között Róma Néró korában (1866) című regényében. Mintha a történelem perifériájára szorított nemzet írói lázasan keresték volna a biztató világtörténelmi analógiákat: Prus Egyiptomot, Sienkiewicz az antik Rómát tanulmányozta, szinte tudományos igénnyel. A birodalmak nem örök életűek.
Az 1890-es években európai offenzívát indított a katolikus egyház a pozitivista-materialista világkép és a dekadencia kultusza ellen, ehhez csatlakozott Sienkiewicz Quo Vadis? (1896) című regényével. A Nobel-díj mellett negyvennél is több fordítás, számtalan átdolgozás, film és operalibrettó tanúskodik a világsikerről.
A mű célja igen ambiciózus: két világ, a pogány-római és a zsidó-keresztény kultúra bemutatása és szembeállítása. A pusztulásra ítélt, hanyatló császárságot két monumentális alak, Néró, az őrült zsarnok, és a szkeptikus relativista Petronius (arbiter elegantiarum), a századvégi dekadensek távoli rokona képviseli. Velük áll szemben a katakombák korának őskeresztény közössége. A történetfilozófiai általánosítás szintjén a mű lengyel szempontból több mint biztató: győznek a gyengébbek, az igaz ügy képviselői.
Az író tudatosan lépett a világ színe elé, mégis érdemes figyelemmel kísérnünk a szűkebb közönségének szóló utalásokat. A regényben a szerelmi szál is kifejezi a két kultúra összecsapását: az ifjú patrícius, Vinicius beleszeret a szláv földről Rómába került Lygiába, aki a keresztény közösségbe húzódik vissza erőszakos közeledése elől. Csak akkor lehet a társa, ha lelkileg újjászületik, és kereszténnyé válik. De nem csak a lelkiség diadalmaskodik. Lygia nagy erejű szolgája, Ursus szimbolikus hőstettet hajt végre, legyőzi az arénában a hatalmas germán bölényt. A hanyatlásában is bámulatos pogány kultúrának még nem voltak szláv elemei, de a keresztény világban már hazájának is helyet talált a szerző. Ezért még nagyobb örömmel hirdeti, hogy "Péter bazilikája pedig a Vaticanus halmairól ma is uralkodik a városon és a világon."
