Miért tudunk olyan keveset gyerekeink szívéről? A felnőttek „motorjáról” sokkal többet hallani, olvasni.

A „Miért nem baj, hogy zörög?” kérdésre egy gyors válasz: a gyerekek jelentős részének, mintegy harmadának van úgynevezett akcidentális, azaz ártalmatlan szívzöreje. Ez olyan hangjelenség, amely mögött nincs semmilyen szervi elváltozás. Sok minden okozhatja: a vér gyors áramlása, illetve szívfalhoz „ütődése”, a billentyűt a szív belsejéhez rögzítő „húr” megpendülése – de nem betegség.

Az ártalmatlan szívzörej az egyik fő oka annak, hogy előbb-utóbb majd minden gyerek megfordul a gyermekszívgyógyásznál. A másik: rengeteg a pszichés eredetű szívpanasz, főleg kamaszoknál. Erősen leegyszerűsítve: amikor nem is a test, hanem a lélek fáj.

A gyerek nem kis felnőtt

Tévhit, hogy a felnőttszívgyógyász ugyanazokkal a betegségekkel foglalkozik, mint a gyermekkardiológus. Persze ugyanazzal a szívvel, csak éppen gyökeresen más, korfüggő problémákat kell orvosolnia.

Felnőtteknél elsősorban szerzett, úgynevezett kopási betegségekkel kell számolni: érelmeszesedés következtében kialakuló infarktussal, lassan tönkremenő, elmeszesedő billentyűkkel, magas vérnyomással és annak következményeivel.

A gyermekkardiológia legfontosabb területe a veleszületett szívbetegség. Amikor a szív méhen belüli fejlődése során nem tökéletesen forrnak össze a szívüregeket elválasztó falak („lyukas szív”), kórosak a billentyűk, nem a megfelelő helyen erednek a nagy erek.

E fejlődési rendellenességek abszolút száma – legalábbis az idősebbeknél igazi népbetegségnek számító koszorúér-szűkülethez vagy a hipertóniához képest – jóval kisebb: ezerből nyolc gyereket érint. A relatíve alacsony statisztikai adat azonban cseppet sem vigasztalja azt az évente megszülető 600-700 gyermeket és szüleit, akiknek ilyen szívbajjal kell szembesülniük.

Jobban gyógyul

Azért a szülők többsége előbb-utóbb valóban megnyugodhat: a beteg szívvel született gyerekeknek csak kisebb részét kell műteni vagy más modern eszközökkel meggyógyítani. A többség szívének csak ellenőrizendő, nyomon követendő „szépséghibája” van, esetleg rövidebb-hosszabb ideig gyógyszerre szorulnak. Egy részük magától is meggyógyul: a kamrai sövényhiánnyal („lyukas szívvel”) születettek egyharmadának egyéves korára magától bezárul a kóros nyílása.

És akit mégis meg kell operálni? Azok döntő többsége ma már teljes életet élhet. Hála a modern medicinának és a gyerekszervezet hatalmas regenerálódó képességének, valamint a fiatal szervezet vitalitásának.

Azért túlzás abszolutizálni a gyermekszív egyediségét. A kisebbeknél is előfordul szívritmuszavar, s ez EKG-val, illetve úgynevezett Holter-monitorizálással, 24 órán át viselhető, hordozható EKG-készülékkel mutatható ki. Ám gyerekeknél nagyságrendekkel ritkább, és szerencsére még ritkább annak veszélyes formája: a túl szapora vagy éppen túl lassú szívverés, a plusz-szívösszehúzódás, szakkifejezéssel az extraszisztole halmozódása.

Ma Magyarországon már gyerekek is élnek pacemakerrel, bőr alá beültetett szívritmus-szabályozóval. Csak éppen – a felnőttekkel ellentétben – nem ezreknek, csupán tucatnyinak van rá szüksége. Újszülötteknél is alkalmazzák. Már többször sikerült méhen belül igazolni a magzatnál, hogy megszületését követően a ritmuszavara miatt életveszélybe kerülhet. Ezért a szülészeti eszközök, a fogó mellé odakészítették a szívritmus-szabályozót is.

Igazi csoda, ami az utóbbi évtizedekben a medicina területén zajlik. Technikai forradalom is persze, de az orvosi tapasztalatok felgyülemlésének is köszönhető, hogy ma már alig akad reménytelen eset.

Csodák a műtőben

Kis súlyú, 1000-1500 grammos koraszülöttek szívén is végeznek sebészeti beavatkozásokat. Egyre ritkább az ún. palliatív, tehát a tüneteket enyhítő, de nem végleges műtét. Nagyér-transzpozícióban például, amikor a szívből eredő nagy erek, az aorta és a tüdőartéria, felcserélődnek, több lépcsőben, többéves időközzel operálták meg a beteg szívet, melyet az óhatatlanul megsínylett. Ma már – rutinszerűen és igen jó eredménnyel – az első életnapokon visszaállítják az eredeti anatómiai állapotokat. Olyan szívbetegek meggyógyítására is egyre bátrabban vállalkoznak az orvosok, akikről korábban le kellett mondani. Megoperálják a hipopláziás balszív-szindrómásokat is – pedig ilyenkor a szív bal fele sokkal kisebb, alig fejlődött ki.

Még látványosabb, amikor nincs látvány. Nincs vér, nem marad vissza műtéti heg, mert non invazív módszerekkel, katéterezéssel, az ereken át szívbe vezetett eszközökkel gyógyítanak meg komoly szívbetegségeket. „Lyukakat” zárnak el, vagy éppen nyitnak meg, ahogy azt a fiziológiás véráramlási viszonyok megkívánják. Szűkebb szívbillentyűket tágítanak ki, úgy, hogy az eren belül felfújnak egy „luftballont”, amely szétfeszíti az összenőtt, összetapadt billentyűvitorlákat. Erekbe helyezett kis fémspirálokkal zárnak el felesleges összeköttetéseket. A lehetőségek száma napról napra nő.

A diagnosztikában pedig pont fordítva: jelentősen visszaszorult, feleslegessé vált a katéterezés. Azaz ritkábban kell alkalmazni azt a módszert, melynek során a gyerek combján megszúrnak egy nagy eret, és azon át egy vékonyka műanyag csövet vezetnek, majd kontrasztanyagot fecskendeznek a szívbe, hogy pontosan lássák, hol a baj. A katéteres eljárást kezdik kiszorítani az egyre tökéletesebb, „szelídebb” technikák: az ultrahangos, izotópos vizsgálatok, az MRI, a CT, azaz a komputertomográfia.

Az orvos kezel, a természet gyógyít. (Latin mondás)