A legidétlenebb maradéka
Kisfaludy Károly magas kőoszlopról néz le a Múzeumkertre, előtte nőalak térdel, s babérágat nyújt a költő felé. A klasszikus talapzat tövében színészi maszkok utalnak a megörökített foglalkozására, az oszlopon nincs más felirat, csak a név. A fotón jól látszik a kertet hátulról határoló Károlyi-palota is. 1955-ben, Lyka Károlynak a budapesti szobrokról írott könyvében jelent meg a felvétel. Nincs is benne más meglepő, mint az, hogy a műalkotás tíz évvel korábban teljesen elpusztult.
Egyébként is furcsa sorsú szobor volt a Kisfaludy Károlyé. Csaknem negyvenéves volt, mire végre felállították, s bár több mint egy évszázados korában porig rombolták, tulajdonképpen ma is megtekinthető a Múzeumkert jobb hátsó sarkában. No de kezdjük inkább az elején.
Amikor a költő és drámaíró 1830. november 21-én elhatalmasodó tüdőbajában elhunyt, barátai és pályatársai azonnal elhatározták, hogy közadakozásból és összes művei kiadásából emlékszobrot állítanak neki. Először a városligeti szigetet szemelték ki erre a célra, s a pénzgyűjtés olyan gyorsan haladt, hogy 1833-ban már meg is kötötték az első szerződést Ferenczy Istvánnal, a kor egyetlen magyar szobrászával. A kontraktusban a "hamvadónak képszobra a csonkolt oszlopon" és a "deli szűz, a hazai Musa" elkészítése mellett a szigetre vezető hidacska fölállítása is benne foglaltatott.
Aztán mégsem így történt. Bár 1836 júliusára Ferenczy elkészült a két szoboralakkal, ő maga ásta meg a mű sírját. Eszébe jutott ugyanis, hogy a Városliget helyett a Nemzeti Múzeum kertjében lenne jó helye Kisfaludy emlékének. Csak hát a Nemzeti Múzeum akkor még nem volt több szép ideánál. A gyűjtemény ideiglenes lakhelyéül szolgáló Batthyány-majorság helyén csak a következő évben kezdte meg Pollack az építkezést, aztán jött árvíz és forradalom, a kert meg évtizedekre poros, rendezetlen térség maradt.
Bár egy időben fölmerült, hogy a Múzeum udvarán állítják föl, Ferenczy műve végül a raktárban kötött ki. Az 1836-ig összegyűjtött tizenegyezer forintból közben élénk irodalmi életet, virágzó könyvkiadást valósított meg a Kisfaludy Társaság. A szoborállítás fő szorgalmazója, Toldy Ferenc csak 1875-ben érte el, hogy megtörténjék végre az avatás. November 16-ra nemzeti színházi előadást, múzeumbeli ünnepséget tervezett, de míg ő a Császár fürdőben kezeltette az ízületeit, szeptemberben - az ünnepélyes külsőségek teljes mellőzésével - felállították a művet. Végső megvalósulása olyannyira különbözött a Ferenczy által megálmodott kompozíciótól, hogy dr. Hoffmann Edit 1912-ben a Művészet hasábjain egyszerűen "legformátlanabb, legidétlenebb szobraink egyikének" titulálta.
A mű így is elálldogált vagy hetven éven át a Múzeumkertben. A második világháború idején azonban találat érte, és az oszlopos-nőalakos változat helyett csak Kisfaludy mellszobrának helyreállítását határozták el. 1952-ben avatták föl a másolatot a régi helyén. Talapzatán minderről mára szinte olvashatatlanná kopott felirat tudósít. Ferenczy Istvánnak meg nem is maradt más köztéri szobra Pesten, mint egy porlófélben lévő sírszobor a Kerepesi temetőben.
