Szúnyogirtás, embervész

Nem szeretjük a parazitákat, élelmiszereink fosztogatóit, kertjeink kártevőit. A szúnyogot különösen nem.

Magyarországról ugyan sikerült kiirtanunk a betegséget terjesztő maláriaszúnyogot (vizeink üledékeiben ma is ott tanyázik a DDT), de a dalos szúnyog csípései akkor is igen kellemetlenek, ha nem kapunk tőle váltólázat. Így aztán biztos bukásra van ítélve az a polgármester, aki nem tesz semmit ellenük.

A szúnyogirtás azonban nem következmények nélkül való cselekedet. A szúnyoglárvák a vízi ökoszisztémák fontos elemei, tehát még akkor is durván belerondítunk a természet rendjébe, ha a bacillus thüringiensist vetjük be a csípős dalnokok ellen. Szegeden azonban ennél sokkal veszélyesebb játék folyik.

Egyik este valami borzasztó zajra lettünk figyelmesek. Egy gép zúgott el a házunk előtti úton, olyan hanggal, amihez képest a tört kipufogójú Trabant kismiska. A gép mögött iszonyú füst gomolygott. Meleg ködöt képzett, szúnyogok ellen. De tényleg csak a szúnyogok ellen?

A melegköd-képzés gázolajban oldott diklór-fosszal történik. Raktári kártevők irtására szolgáló eljárás. Az igen finom cseppekre porlasztott szer képes bejutni a kártevők rejtekhelyeire, és elpusztítja a kifejlett rovarokat. De hogy hova tette az eszét, aki ezt városi használatra engedélyezte, azt nem tudom! Katonaviselt emberek, meg akik érdeklődnek a haditechnika iránt, ismerik a foszforsav-észter típusú harci gázokat (pl.: szarin, szomán, tabun). Léteznek ebbe a csoportba tartozó, emberre kevésbé mérgező vegyületek is, ilyen a diklór-fosz. A baj ezzel a vegyülettel azonban nem is a toxikussága, mert kis dózisban nem okoz mérgezést, hanem az, hogy állatokon bizonyítottan rákkeltő. Ami még rosszabb, a ködképző anyagként használt gázolaj emberen is az!

El kell fogadnunk, hogy egy nagyvárosban mindaddig kell szúnyogot irtani, míg a veszélytelen személyi szúnyogriasztás megoldatlan. De ha már irtani kell, tessék rászánni a pénzt a baktériumos módszerre!

Van persze úgy is, hogy jönnek a választások, és még mindig polgármesterek akarunk maradni, pénzünk meg nincs elég. Sajnos szentelt víztől nem hatódnak meg a vérszívók, tehát nincs más hátra, vegyszerhez kell nyúlni. De akkor ott vannak a piretroidok. Azok csak allergiát okoznak, nem rákot. Azok csak a vízi szervezetek közt ütnek szét, nem az emberek (választók!) közt.

Pasinszki József
igazságügyi vegyész- és környezetvédelmi szakértő

 Hit, vallás

Az lap április 20-i Fórum oldalán egy egész tudományos munkaközösség – négy személy (író, tanár, pszichológus, teológus-közgazdász) öt doktorátussal – ragadott tollat, hogy kinyilatkoztassa: A hit magánügy, a vallás közügy.

Véleményük szerint „a vallás közösségi volta (…) a tudománynak az emberről, a társadalomról vallott régi alaptézise” – csak éppen azt mulasztották el közölni, vajon melyik, milyen tudománynak az alaptézise? Tudományosan képzett ember nézeteinek kifejtése előtt tisztázza az általa használt fogalmakat. És itt kezdődik a doktorok tévedése. Ők ugyanis „hit” alatt csak vallásos hitet, istenhitet értenek. A hit szó azonban nem csak ezt jelenti. Az értelmező szótár szerint „hit: olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni.” Hinni tehát lehet Istenben, de lehet hinni az ufókban, a lélekvándorlásban vagy éppen a kommunizmusban. A hit – irracionális dolog. Az istenhit is. De természetesen mindenkinek joga van hinni abban, amiben akar, és még inkább joga van ahhoz, hogy ne közölje senkivel, miben hisz – vagy miben nem.

Annyit ők is elismernek, hogy a hit magánügy. A hitet azonban nem kell, de legalábbis nem lehet szembeállítani a vallással: az istenhívő ember hisz annak a vallásnak a tanaiban is, amelyhez hitével kapcsolódik. De ezt sem kell – amint írják – megosztani másokkal, megvallani, bevallani és ezáltal közösségiségbe olvadni. Miért volna a vallás „a társas léleké”, miért kellene megosztani másokkal, mi az, amit „hiszek és vallok”? Amint hitünket, úgy vallásunkat is megőrizhetjük magunknak, a magunk titkának: még azt is, hogy gyakoroljuk-e vallásunkat, járunk-e misére, istentiszteletre, vagy gyónni, áldozni, esetleg megszenteljük a szombatot.

A vallás gyakorlása – szerintük – közügy. Bár úgy lenne! Mármint, ha a vallás gyakorlása alatt nem csupán külsőségeket értenénk, hanem a vallásokban rögzített erkölcsi normák megtartását. De vajon ezt teszik hic et nunc a vallásos (hívő) emberek? Ne keresgéljünk a múltban, hagyjuk a szeretet és a Szent Inkvizíció egybevetését – csak nézzük meg akár a mai kereszténynek nevezett politikusok és politikai pártok, de még hivatásos hívő (papok) megnyilatkozásait. Ha a vallás közügy, akkor ezek is azok. Nem vitatom – amint pedig sokan teszik –, hogy az egyházaknak (a szervezetnek és szóvivőiknek) joguk van a közélet, akár a napi politika kérdéseibe is kifejteniük nézeteiket, vagy a „politizálhat-e az egyház?” (rendszerint a római katolikus egyházra értett) kérdésre igennel felelek – de akkor ott is kötelező számukra a vallás tanítása.

A hit – magánügy. Megvallása is az! Gyakorlása is lehet közügy, pontosabban közös ügy. Az egyházak is közügyek. Ezért is kell viselniük a kritikát, megtagadásukat is.

Pető Gábor
vegyészmérnök, Budapest      

Csak apropó...

Úgy látszik véleményemmel (Rekviem a baloldalért, április 12.) kényes témát érintettem. Bizám György ezzel kapcsolatos észrevételére ( Nem nevezhető szocialistának, május 3.) szeretnék reflektálni.

A levélben apró hibák vannak.

Például nem hiszem – a rossz tapasztalatok ellenére sem –, hogyline a politika (a levélíró szerint) felülbírálhatja a jogot.  Az MSZMP utolsó kongresszusáról szólva Bizám úr a szememre veti ugyanis, hogy politikai kérdéseket jogi eszközökkel akarok megoldani. Nem akarok én semmit megoldani, de véleményem szerint egy forradalmon kívüli helyzetben a jog, a törvény, de még az íratlan jog, az igazságérzet, line a tisztesség is előbbrevaló a politikánál.

Az MSZP jobboldaliságát vitatva azt állítja, hogy én csak azokat a pártokat tekintem baloldalinak, amelyek szocialista társadalmi rendet akarnak. Szerinte ennek ma nincs realitása.

Eltekintve attól, hogy egyáltalán nem írtam erről, a véleményem az, hogy egy párt eszmei irányvonalára nem bírhat befolyással az, hogy van-e az adott pillanatban annak realitása vagy sem. Az MSZP-nél nem az a probléma, hogy cselekedeteiben, sőt egyes nyilatkozataiban tetten érhető a jobboldaliság, hanem az, hogy jobboldaliként baloldalinak vallja magát, és kizár minden baloldali pártot a politikai életből.

Az, hogy a Munkáspárt nem baloldali? Ezt a komolytalan vélemény vádjának vállalása nélkül kijelenteni elég nehéz. Bizám úr hosszan foglalkozik a Kádár-rendszerrel. Én ezt érintőlegesen sem említettem.

Szívesen vettem volna, ha Bizám Györgytől a véleményemre kaptam volna választ, és levelem nem csak apropó lett volna elvei közlésére.

Salga István
Budapest