Hogyan lehet egy író bizakodó, olvasóit hosszú távú optimizmusra buzdító nemzeti rapszódosz a bukott felkelések utáni kilátástalan korszakban? Hogyan adhat irodalmi formát a nemzeti mitológiának a pozitivizmus korában, amikor ledöntötték a romantika bálványait, és szánakozva tekintettek a tudomány és a modernizáció magaslatairól a lengyel messianizmus történetfilozófiájára? Hogyan azonosulhatna a lovagi erényekkel és a nemzeti egység gondolatával a három részre szakított országban élő társadalom, amelyet most ébresztenek rá a kor divatos ideológiái a végzetesnek tűnő osztályellentétekre? És ha mindezt sikerül a varsói orosz cenzor számára is elfogadható formába önteni, hogy lehet meghódítani Európát és az egész világot ezzel a naiv, romlatlan lengyel szépséggel?

Sienkiewicz ősei apai ágon krími tatárok és fehéroroszok voltak, nemességüket karddal szerezték. Ez volt a legkeletibb árnyalat a hajdani Jagelló-Lengyelország nyelvileg, felekezetileg és kulturálisan is oly sokszínű mozaikján. A keleti határvidéken ma is élnek több évszázados hagyományokat ápoló mozlim családok, őseik Sobieski mellett, korábban pedig a teuton lovagok ellen harcoltak - mint Sienkiewicz Keresztes lovagok című regényében.

A dicső múlthoz már csak élet- és piacképes regényforma kellett. Az elődök és az idősebb pályatársak ezt is megteremtették. Kraszewski például az államalapítás előtti mesés régiségben kezdődő, Lengyelország egész történelmét felölelő regényciklust tervezett. Mivel már elmúlt hatvanéves, amikor belekezdett, csak hetvennyolc kötettel (huszonkilenc regénnyel) tudott elkészülni. Sienkiewicz sokkal ésszerűbben gazdálkodott a tehetségével. Ügyesen ötvözte a fiktív személyek kalandjaira épülő Walter Scott-féle modellt a történelemtudomány eredményeivel és a forrásokkal összhangban álló "dokumentarista" változattal.

Bár publicistaként többször is ütközött az orosz cenzúrával, regényeiben olyan körültekintően választotta ki a lengyelek ellenségeit (Hmelnickij kozákjai, svédek, német lovagok), hogy regényíróként nagy sikereket aratott a cári, sőt később a sztálini Oroszországban is, még a szentpétervári tudományos akadémia levelező tagjának is megválasztották. Két és fél évtizedes alkotómunka után már ő a legismertebb lengyel író, aki egyrészt könnyen emészthető formába sűrítette a romantika korában kultikussá vált nemzeti sztereotípiákat, másrészt műveivel mindmáig maga is alakítja ezeket. 1904-ben a francia elnök becsületrenddel tünteti ki, a külügyminiszter által aláírt hivatalos levélen hibásan írják a nevét, és orosz írónak nevezik. Másfél évvel később már Nobel-díjasként mondhat köszönetet a Svéd Akadémián rendezett ünnepségen. Élete legnagyobb sikerével is azt bizonyítja, hogy Lengyelország nem tűnt el örökre a térképről.

Ducki Krzysztof ex librise