Új Déli pályaudvar 2009 végére

Hatalmas transzparens mutatja a jövő Déli pályaudvarát a jelenlegi állomásépület homlokzatán. Ez azonban még nem azt jelzi, hogy holnap már kezdődik is a gigantikus terv megvalósítása. Varga Péter, a MÁV ingatlangazdálkodási igazgatója arról tájékoztatott, hogy jelenleg az elvi építési engedély megszerzésén dolgoznak (ennek része az óriási látványterv). Ha megvan az elvi engedély, a MÁV Vagyonkezelő Rt. bábáskodásával még idén megalakulna az a fejlesztőtársaság, amely lebonyolítja a pályáztatást, s levezényli a megvalósítást.

Az új Déli pályaudvar akkorra épülne fel, amikorra Kelenföldön az új metróállomás. Vagyis 2009 decemberére. Két ütemben. Az első fejlesztési szakaszban a Márvány utcai felüljáróig építenék át a pályaudvart, a második szakaszban a felüljáró és az alagút között. A terület egy részét lefedik: a mai személypályaudvari részt biztosan. Nem biztos viszont, hogy olyan hullámos tetővel, mint a rajzon látható - egyelőre csak fantáziarajzról van szó, nem kész tervről. A jelenlegi főépület helyett ötemeletes épülhet a 2003-ban elfogadott szabályozási terv szerint. A vonatok továbbra is bejönnének a pályaudvarig (hallottunk korábban ugyanis olyan elképzelésekről, melyek szerint kihelyezték volna a végállomást Kelenföldre), a peronok alatt valószínűleg parkolók lesznek. Összesen 4000 parkolóhelyet terveznek az új Délibe. A vágányok melletti, alulhasznosított területeken többemeletes épületek épülnek, közösségi funkciókkal: a pályaudvar tehát városközponttá válik. Méretre a beruházás megközelíti a Westendet (ahol egyébként már részben megvalósult hasonló vasútlefedés). Költségeit negyvenmilliárd forintra becsüli az igazgató. A projekt megvalósítójának az ingatlanfejlesztés mellett végre kell hajtania a vasútüzemi rekonstrukciót is. Varga Péter szerint eddig hat nagyobb cég jelezte érdeklődését. (Cs. L.)

A Józsefvárosi pályaudvar átalakításának tervei is - hosszú előkészítés után - kialakulóban vannak. Mintegy ötmilliárd forint bevételt remél a MÁV Rt. a Józsefvárosi pályaudvar területének hasznosításából. A vasúti társaság még idén megalakítja azt az ingatlanfejlesztő céget, amely a 27 hektáros területtel kapcsolatos további feladatokat látja el. Azt, hogy pontosan mi lesz majd a volt állomás helyén, egyelőre nem tudni, a MÁV és a kerület folyamatosan egyeztet, hogy meghatározzák és szabályozási tervbe foglalják a majdani korszerű józsefvárosi képbe leginkább illő funkciókat. A lehetséges változatok között szerepel bevásárló-, szórakoztató-, szabadidős központ és új lakások kialakítása is. Úgy tűnik azonban, hogy a régi MÁV-lakások egy része megmaradhat, csakúgy, mint az állomás épülete. A fejlesztést külső befektetőkre bízzák majd.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.