Dosztojevszkij lába nyoma
Mindenekelőtt: ez egy Woody Allen-film. Annak ellenére, hogy nem mindig látszik rajta. Nincsenek benne poénok, nem szerepelnek benne pszichiáterek, még csak nem is Manhattanben játszódik. De amikor feltűnnek a fekete vásznon az ismerős betűk, olyan nevek, amelyeket csak itt olvas az ember, aztán elfelejt, aztán a követ-kező Woody Allen-film elején megint elolvas, mint Charles H. Joffe, és így telik-múlik közös életünk évtizedek óta.
Elindul valami zene, ami elvben tökéletesen alkalmatlan arra, hogy főcímzene legyen, de ez a rendezőt nem érdekli, és igaza van. Itt még sistereg is a régi felvétel, Caruso énekel, később, a
nagy akciójelenetben pedig az Otello-Jágó kettős szól, pedig a film nem a régi tenorok életét dolgozza föl, és nem fojtanak meg senkit féltékenységből.
A megszokott mozzanatok mellett azonban akad egy csomó új is. Jó új, hogy a film mer epikus lenni a XIX. századi regények nyomán, tehát van karriertörténet, felemelkedés a ranglétrán, és hogy ne csak Balzac szelleme legyen jelen, a főhős hangsúlyozottan a Bűn és bűnhődést olvassa. Akármenynyire igyekszem, hogy ne meséljem el a film történetét, anynyit azért el szabad mondani, hogy nem véletlenül. Nem jó új, hogy szokása ellenére Woody Allen egy kicsit elszámította magát a főszereplővel, Jonathan Rhys Meyers tökéletes figura, mohó száj, kegyetlen szem, és mégis valahogy kispályás, alulról jött ember feltűnően csúnya kézzel. De ez csak a figura. A nagy jelenet valahogy nem lett nagy, csak egy színészt látni, aki éppen nagyot akar alakítani.
A legfurcsább mégis az, hogy az ember már látta ezt a filmet. Az sem sikeres Allen-rendezés, a Bűnök és vétkek (ugye, hogy bujkál a Bűn és bűnhődés), de körülbelül ugyanez a történet, valóságosabban, kevesebb rosszindulattal, de éppen a szenvedélymentessége miatt sokkal kiábrándultabban. Mert itt, a Match Pointban mégis mintha lenne valami tanulságféle, megmoccan az alkotói felelősségérzet, amely nem engedi, hogy nyugodtan meg lehessen lépni a szerencsének nevezett szajréval, és legalább valami lelki gyötrelmet szeretne a gonosz tettek elkövetőjének juttatni. Legalább az álmai legyenek rosszak, ha már az élete nem lehet az. Míg a főhős kifürkészhetetlen arccal bámul ki az ablakon, a család az újszülöttnek örvend, akiből még minden lehet. Ebből pedig az is kiderül, hogy Woody Allen javíthatatlan. Csak az nem világos, hogy javíthatatlanul földhözragadt vagy javíthatatlanul idealista.
Match Point, rendezte Woody Allen, forgalmazza az spi
Jonathan Rhys-Meyers és Scarlett Johansson
