Ha betoppanna a szerelem, bármire képes lennék, semmi nem számítana - mondogatják sokan az igazi után áhítozva, de valóban bármit megtennének? Hátrahagynák a megszokott életüket, és képesek lennének máshogyan élni? Mit áldoznának a szerelemért? Egyáltalán hagyják még, hogy az elvárásaik nyomása alatt bármit is megérezzenek? Corinne hagyta, és tudta, hogy ezért a szerelemért bármire képes. A kéthetes nyaralásról már csak a vőlegénye tér vissza Svájcba, ő marad, és négy évig él Kenyában egy maszáj harcos feleségeként.
Maszáj harcos felesége voltam
A fiatal, svájci pár kenyai nyaralásra indul. Minden a legjobban alakul, mígnem az utolsó napon Corinne első látásra beleszeret egy maszáj harcosba. Áll a kompon a deli maszáj, a magas szőke nő pedig megérez valamit. Az éjszakai forgatagban újra látják egymást, és már nincs kétség, maradni kell. Corinne másnap búcsút vesz a pofára ejtett vőlegénytől, és nyakába veszi az ismeretlen világot, hogy megtalálja a férfit, akivel végül négy évig marad a bozótban. Az egészet később megírja, a Fehér Maszájt azóta 21 nyelvre lefordították. Innen ismerjük Corinne történetét, és most már őt magát is. A budapesti filmbemutatóra Corinne Hofmann is eljött. A nyurga negyvenes, jól szituált, svájci nő.
Mindez majdnem húsz éve történt, de Corinne most is ugyanúgy emlékszik vissza: "olyan erős vonzalmat éreztem, amilyet soha azelőtt, követtem az érzéseimet, de ma sem bánom, hogy mindez megtörtént." Azt mondja, a lányával azóta Svájcban él, és csak két éve tért vissza látogatóba Kenyába. A szaburu harcosnak azóta két felesége lett, egy idősebb, akitől csak egy gyereke született, de a férfi még utódokra vágyott, ezért elvett egy fiatalabb asszonyt is, legyen nagy a család. Corinne bevallotta, hogy lánya még nem látta apját, és nem érti a mamát, hogyan tudott egy maszájjal a bozótban élni. Hogy tudott egyáltalán beleszeretni?
Pedig őszinte és igaz szerelem volt ez, az állati ösztönök legmélyéről való. Követve azonban a természet rendjét, négy év után elfogyott a szerelemi hormon, kiviláglott a két kultúra érdes találkozása, és már nem volt tovább. Muszáj volt hazatérni. Testiséggé fajult a Lemalian féltékenysége, hiszen Corinne egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy egy maszáj nőtől elvárható. Az otthonhagyott üzletét felszámolta, és boltot nyitott az afrikai faluban, amivel végképp felborította a hagyományos rendet. Pénzt keresett, a szállítókkal, vevőkkel ugyanúgy bánt, ahogy Svájcban megszokta, de már az is baj volt, hogy a férfiak szemébe néz. Ráadásul ő lett a család fenntartója, mélyen megsértve ezzel férje büszkeségét. Határozottságát, rátermettségét és élni akarását a férj egészen máshogy értékelte.
Corinne azt mondta, hogy az idő haladtával arra is rádöbbent: nem bírná ki a lánya körülmetélését. Számára ez túlságosan barbár szokás, ám elkerülhetetlen. Amikor egy kislányt felnőtt nővé avatnak, ezen törvényszerűen át kell esnie. Többször végignézte a szertartást, és annyi mindent még, amit európai szemmel hátborzongatónak, igazságtalannak, fanatikusnak, vagy éppen esztelennek érzünk. Esetleg kulturálatlanságnak, iskolázatlanságnak minősítünk, pedig egyszerűen más szabályok szerint való. Corinne jól tudta ezt, és nem is adta fel. Egészen addig tűrt, amíg bizonyos nem lett, hogy nincs tovább.
Egyiküknek sem lehetett egyszerű élete, és a maguk módján mindketten lázadók voltak. Corinne az európai civilizációt dobta el, hogy kövesse útját, Lemaian pedig - minden ősi hagyományt felborítva - körülmetéletlen, fehér nőt vitt a család kunyhójába, és házasság nélkül élt vele egészen addig, míg a lány haza nem ment, és visszatérésével megerősítette, hogy valóban maradni akar. Ahogy Corinne elmesélte, a férje sokszor tett olyasmit, amit a maszáj férfiak nem szoktak. Ápolta őt a súlyos, maláriás fertőzések idején, és többször előfordult, hogy evett felesége jelenlétében - ami szintén tilos -, de még csókolózni is megtanult, pedig olyat egy maszáj férfi sohasem csinál.
Lemalian szerepét Jacky Ido alakítja, egy francia színész, akinek ez az első komolyabb szerepe. Kifogástalan. Elhittem, hogy ő az igazi szaburu harcos. Corinne azt is elárulta a bemutató előtt, hogy amikor először látta a filmet, néhány rész teljesen olyan volt, ahogy valóban történt. Többször sírva is fakadt, mert újra átélte a történteket. Hozzátette, hogy a filmbe nem kerülhetett bele minden, többször lebegett élet és halál között, mások mérhetetlen nyomorúsága fölött sokszor csak tehetetlenül állt, de szívósan harcolt a zord körülményekkel, és kitartással viselte sorsát.
Még a gyerekszülésen is megpróbál a hagyományoknak és körülményeknek megfelelően átesni, de az már nem sikerül. Feladja a teste. Hiába jönnek sorra a bölcs öregasszonyok, senki nem tud segíteni. A természet nemet mond. De az utolsó pillanatban megjelenik egy mentőrepülő a vadonban, hála a svájci hátországnak, és vélhetően remek biztosításnak. Így élhetik túl mindketten, Corinne és a kislány is, akiknek történetét talán sosem ismerjük meg, ha a civilizáció nem segít.
Többször is kiesünk Afrika hangulatából, mert ez egy német film. De egyáltalán nem baj. Sőt. Ne feledjük, mindezt egy 20. századi, jómódú svájci nő meséli el.
A film plakátja
