"Meggyőződésünk szerint szebb ajándékot a Főváros Tanácsa felszabadulásunk huszadik évfordulójára nem is tudott volna felajánlani a város lakosságának, mint e tartalmi gazdagságával és különleges növényzetének gazdag változatosságával megalkotott reprezentatív parkot" - ezekkel a szavakkal zárta Jankovich Oszkár, az Országos Mezőgazdasági Fajta és Termelés Technikai Minősítő Intézet munkatársa azt a cikket, amelyben - a Budapest folyóirat 1967 októberi számában - a Gellért-hegyi Jubileumi Parkot méltatta.
A rejtőző Budapest
Pedig akkoriban Jankovich Oszkár legfeljebb remélhette, hogy valóban illatos, harsogó parkká válik a Gellért-hegyi precíz mérnöki munka. Hiszen - tanúsítják ezt a folyóiratban közölt képek - még meglehetősen kopár volt a hegy déli lejtője. Igaz, már gondosan kialakított teraszok, virágágyások és pihenők fogadták a kellemes sétautakon kaptató városlakókat, megvoltak a hatalmas esernyőt idéző esőbeállók és a hatszögű kertecskék, de hát a fáknak és cserjéknek még nem volt idejük megnőni. Érthető, hogy a park egyik szobordíszéről így írt a szerző: "A második terasz főlépcsőjén elhelyezett - a magasságból a városra tekintő - női alak felhívja a figyelmet a csodálatos panorámára, amely innen nyílik a városra". A leányalak ott ül ma is. S a fák lombja között, egy keskeny résben a Duna-part egy apró részletét is megpillanthatja az ember.
Negyven év ide vagy oda, azért a park szinte minden részletére ráismerhetünk ma is. Megvannak a padok, a kőlapokkal kirakott teraszok, állnak az embermagas amforák a szánkópálya aljában, fel lehet kapaszkodni a játszótér melletti, simára koptatott hátú kőlovakra. Látni Somogyi József csikós nőalakját, és fenn, a hegytetőn az emlékkövet, amelynek felirata a park készítésére emlékeztet.
Nem csoda, hogy az ember keresni kezdi azt az alkotást is, amelyről a korabeli leírások mindegyike megemlékezik. Kiss István Budapest című domborművéért 1966-ban a főváros Pro Arte aranyérmét kapta. "Kifejező művészi erővel érzékelteti a város élő, eleven organizmusát, múltját, jelenét és jövőjét, amely akként alakul, ahogyan mi magunk is hozzájárulunk kisebb-nagyobb téglánkkal a város építéséhez, szépítéséhez és gazdagításához" - írta a Budapest 1966 áprilisi számában Péter Imre. A lapban közölt fotón jól látszik az alkotás: az óegyiptomi rendben álló, robusztus alakok a termelőmunka attribútumait tartják a kezükben, mellettük asszonyok és gyerekek, mögöttük pedig a múlt árnyai.
"A mában benne él a múlt, s mindkettő magában hordozza a jövőt" - így a méltatás, és a képet nézve az emberben erős gyanú ébred, hogy Kiss István Budapestje ott van, ahová a szobrász Münnich Ferenc szobra és Tanácsköztársasági emlékműve is került. A budatétényi Szoborparkban.
De nem. A dombormű ma is a Gellért-hegyi Jubileumi Park első teraszán áll. Aki tudja, mit keres, rá is bukkanhat. Igaz, ma már szinte teljesen eltakarja a vadszőlő sűrű függönye.
