Épséges, sámánkodások nélküli század volt-e a Nagy Tizenkilencedik? Ha toronyőre született nyomorék? A tornyok még jobban voltak őrizhetőek; az érzelmek - ha papok, ha katonák, ha széplányok, ha torzalakok révén - tornyosultak, vadromantikával alapozva meg a nemsokára katedrálisokat nagy távolságból is "bombázó" lövegeket, hadakozásokat. Victor Hugo, fiacskám, mondta tanárnőm, a nagy költő, Nemes Nagy Ágnes, a franciák szerint "sajnos" még ma is az ő leghatalmasabb költőjük. Prózaírónak is az volt?

Az igazi nagyok egyike volt. Most megjelent könyve örök klasszikus. Ah, Párizs, mondta még Ady, mondta e sorok írója is 1976-ban. (Mondja kicsit máig.) A Város jelképe a katedrális. Igaz, mikor e sorok írója láthatta, japánok fényképezték főleg, s mintha zen-buddhista feleletet (frászt!) akarna adni, egy kis veréb röppent ki a templom falának egyik lukából.

A pap, a katona, a széplány és a púpos toronyőr története a romantikát nem papolja, nem hadakozik felerészt sem (ellene, például), nem akarja, nem akarhatja a széplányt a púpos "szörny" megkapni (akarja!), nincs társadalmi igazság - ismétlem, vadromantika van. A torony, a tornyok védelme egy-egy őrön múlhatott, megoldható feladatnak látszott. Ma egy toronydaru ellen sem védekezhetek: felépítik itt az üres telekre, rám dőlhet, házunkat, egész életemet zúzhatja össze.

A torony nagyon összetett fogalom. Weöres Sándor híres kötete volt A Hallgatás Tornya. Pilinszky a szerelem reménytelenségét példázta valami homokon álló toronnyal. Victor Hugo krimiszerűen izgalmas, nem csupán grupik, rajongók által, de mindenki által ma is jól olvasható, igen hagyományos regénye nem tűri, hogy cselekményét ismertessem. Tessék lélegzetfojtva olvasni, eljutni a csattanóig. Csattan a torony? Nem, nem. Könnyeink hullanak a könyv fedelének becsattanásakor, s újra fogjuk olvasni a Párizst, a katedrálist csodásan ismertető, nem unalmas oldalakat.

Különben is, frissen változik korunk. Magamon is tapasztalom. Dosztojevszkijt, Martin du Gard-t készülök olvasni. Nagy realizmust és vadromantikát. Csak jól legyen megírva.

Bizony, visszatérünk a jól megcsinált dolgokhoz. Annyira nem tetszik nekem a világ. Szeretünk valamit is? Igen, biztos. Ami megbízható, ami jó torony. Ami állni is fog, mert tud. A párizsi Notre-Dame toronyőre zömökségében is erkölcsi kimagaslás. Hát az írók mik? Magam nem lelkesedem épp, mert nyomorékká írtam, illetve törtem épp a kezem. Sebaj, nem mondom, hogy senkit és semmit nem szeretek, csak íróként nehezen érzek ilyet. Olvasó lettem, a tiszta beszédet szeretem, a jól megírt, öröklétű műveket. Ahol elmegy az életben utálható vadromantika és vadrealizmus. Victor Hugo tornyos műve a legjavából való ily öröklétdarab.

Pócs Péter ex librise