Rendeztünk mi egy vitanapot még tavaly decemberben az ország politikai szerkezetéről, s annak alkotmányos alapozottságáról. A "mi" a Pénzügykutató keretében dolgozó Korridor csoportot jelenti, a bennünket megtisztelő vendégek pedig a hazai széles politikai színkép szellemi kiválóságai voltak. A vita a körül forgott, hogy alkotmányos politikai alapszerkezetünk miként működött az elmúlt másfél évtizedben, mennyire kopott meg, nincs-e szükség generális átalakítására. Döntően két álláspont rajzolódott ki. Az egyik szerint annyira rosszul működik minden, hogy szinte új államalapításra van szükség, a másik álláspont szerint viszont botorság lenne nagyjavításba kezdeni, mert abból még nagyobb bajok származnának, s ha akár csak egy elkorhadt tartóelemet kimozdítunk a javítás szándékával, valószínűleg az egész szerkezet összeomlik. Senkit nem ért váratlanul ez a szembenállás, hisz vitát épp azért szoktunk rendezni, hogy legalább a nézőpontok tisztázódjanak és - legalábbis a tudományos kutatók hiú reményei szerint - a döntésre jogosult politikusok világosabban láthassák, milyen útelágazás elé értünk.

Mondhatjuk, teljes volt az egyet nem értés, de a teoretikus szembeállások korántsem valós vagy feltételezett pártszimpátiák szerint alakultak - vagy legalábbis döntően nem azok szerint. Igazi szakmai vitának voltunk részesei, ahol az ellentétek semmivel sem csekélyebbek és hűvösebbek, mint a hivatásos politikusok között. Volt azonban egy pont, egy vélemény, amelyben a vitatkozók demonstratíve egy húron pendültek: az önkormányzatok számossága, finanszírozása, s közigazgatási ésszerűtlensége a továbbiakban már elviselhetetlen. Ezen sürgősen változtatni kell - helyeseltek egymásnak az egyébként felhevült vitapartnerek.

E kérdés a vita során akkor - a kormányelnökök hatalmának nemzetközileg is tapasztalható növekedéséhez, az úgynevezett vezérdemokráciához, a választójogi törvény reformjához, a pártok törvényes pénzeléséhez stb. képest - kibontatlanul maradt. S ez így marad a szélesebb nyilvánosságban is, míg nem közeledünk az önkormányzati választásokhoz, illetve az önkormányzati törvény esetleges módosításához, s nem bújik elő a részletekből az ördögi egyet nem értés. Mert tényleg, a 3168 önkormányzati testület szép nagy szám. Az egy fővárosunkban is van 24 darab belőle. Aztán van 22 megyei jogú városunk meg 251 szimpla városunk, s ehhez jön még 167 nagyközség. De ami marad, az igazán a nagy szám: a 2704 község.

A financiális és államigazgatási észszerűség szerint ennyi önkormányzat túl sok, pénzbe is kerül, s mivel az önkormányzat mindig valami helyi hatalmat is jelent, a központi ész számára többnyire kényelmetlen is. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy az államtechnikusi és pénzügyi ésszerűség mellett van demokratikus ésszerűség is, s ez semmivel sem alávalóbb racionalitás, mint a központi igazgatásé. A helyben lakók a saját ügyeikben maguk szeretnének dönteni, és részvételüket az ország ügyeiben az alapozza meg, ha ezt meg is tehetik. Ha volt a másfél évtizeddel ezelőtti rendszerváltásnak tömegeket érintő, nem felettük, hanem részvételükkel közvetlenül kifejtett hatása, akkor az a falvakban is megszerveződött, s időnként leváltható helyi hatalom megszületése. Ott rosszabbul működik a demokrácia, mint a nagyvárosokban vagy az ország egészében?

Önkormányzat tehát sok van, és különböző rangban van. Merthogy a város természetesen rangosabb a falunál. És politikailag jelentősebb. A városok sem egyenrangúak, de néhány nagyváros már az országos politikában is számottevő, oly mértékben, ahogy történelmünkben, s még nem is oly régen a megyék voltak. Ma nem a főispánok vagy az állampárt megyei első titkárai a nagyurak, hanem néhány nagyváros polgármestere. Szerencsére a városokat már nem kell félteni a megyéktől, s politikai hatalmuk növelése végett akár szívesen vállukra veszik a szerencsétlen falvak felvirágoztatásának felelősségét is. Hogy a terheit is, azt már nem tudjuk. Meg hogy megkérdezi-e valaki erről a falusi önkormányzatokat.

A 2704 község többnyire kicsi, de még inkább szegény - ha nagy vagy tehetős volt, már városi rangra emeltetett. És több mint hárommillió ember lakja. Ők adják a vállalati mikrobuszokkal ingáztatott, legkiszolgáltatottabb munkásréteget. Az igazgatási ésszerűsítés az ő önkormányzataikat fogja lenyelni, pedig még arra sincs biztosíték, hogy a központosított olcsóbb és jobb lesz. Költségvetési deficitünket a szegény falvak szerény demokratikus intézményei okoznák? De nyilván egyszerűbb a legkisebb ellenállás irányába mozdulni, s ott megvonni a demokratikus formák közvetlen lehetőségét, ahonnan a legkisebb politikai zaj várható.

Tűrhetetlenül sok az önkormányzat - hangzott el egyetértően a mi decemberi vitánkon. Kérdés, hogy így látja-e ezt az újjáválasztott Országgyűlés is. Ha igen, akkor csoda történik, lévén az önkormányzati törvény úgynevezett kétharmados törvény. Nekünk, választóknak, ezzel már semmi dolgunk, ülhetünk négy évig ölbe tett kézzel.