Nyúlfarknyi, csöndes utca a József körút háta mögött, amely a József utcát köti össze a Rákóczi térrel. Néhány bérház, egy református imaterem meg egy még kisebb utcácska, amelynek a József körút kijelölésekor egyszerűen lecsapták az egyik felét. Olyannyira részei a városnak, hogy már a nevükön sem csodálkozik el senki. Pedig tényleg: miért hívják őket Salétrom, illetve Kissalétrom utcának?

Kétszáz évvel ezelőtt a Saliter Gasse húzódott itt, ami persze nem nagy különbség, hiszen a Saliter a pesti német polgárok nyelvében a salétromot jelölte. Mészáros György, az utcanévlexikon szerzője úgy írja, "salétromégető ház" állt itt a XVII.-XVIII. században. Némi kutatás árán kideríthetjük, inkább salétromfőzőnek ismerte az efféle intézményt a korabeli polgár. Itt állították elő a lőporkészítéshez, tímárkodáshoz, húsok tartósításához, illetve a színes üvegek gyártásához elengedhetetlenül szükséges kristályos salétromot.

A salétrom főzése a középkortól kezdve állami monopólium volt. Technológiája a végvári harcok idejétől fogva csiszolódott. Felismerve, hogy a talajba jutó szerves anyagok bomlása közben salétrom keletkezik, és azt a csapadékvíz kioldja, hogy aztán a felszínen, kristályok formájában "kivirágozzék", az emberek gyűjteni kezdték az így hozzáférhető port. A kristályos port lúgozták, szűrték, hevítették, hűtötték, kicsapatták, tisztították - mindaddig, amíg megfelelően tiszta salétromot nem kaptak.

Minden bizonnyal ezt a munkát végezték a Salétrom utca névadójául szolgáló házban is. S hogy miért éppen ott, arra is választ kapunk, ha megnézzük Pest külvárosa - az 1770-es évek végétől önálló városrésznek számító Józsefváros - régi térképeit. Épp ezekben az évtizedekben vették át errefelé majorságok a korábbi szántók helyét: a városfaltól nem messze álló néhány előkelőbb kúria mögött csupa gazdaság pötytyözte a tájat. Kezdetben juhokat tartottak erre, a XIX. században viszont tehenek költöztek az istállókba. Ezrével legelésztek az állatok ott, ahol ma csak követ és aszfaltot látni.

Bizonyára ezek az istállók vonzották a salétromfőző házat ide, a mocsaras Rákos-árok partjára. A karámok talaja biztos és folyamatos utánpótlással látta el a salétromgyűjtőket, mindaddig, amíg a majorságok helyét lassan, de biztosan elfoglalták a bérházak. Ám mire ez megtörtént, már a hagyományos módszerekkel főzött salétromra sem volt szükség: az 1860-as évekre a Chiléből importált nyersanyag szinte teljesen kiszorította az idehaza előállítottat.

A salétromfőzésre nem is emlékeztet már más, mint az a rövid és a még rövidebb utca a Józsefváros mélyén. Meg egy passzus az álmoskönyvben, miszerint ha salétrommalmot látnánk, amely járna, az egy király halálát jövendölné.

www.nol.hu/lelohely