Egy gyerek (kamasz) azért könnyebben bele tudja élni magát ebbe a történetbe. Neki még nem olyan nagy a lakatlan sziget, hiszen mekkora lehet az a terület, ahol nem laknak? Hát egy kert, ott nem laknak mások, vagy az utca késő délután, amikor már kihalt, vagy egy park viszonylag rossz időben, amikor a parkőr (kannibál) valamelyik közeli kocsmában húzza meg magát, vagy extrém esetben két vasúti megálló között levő terület, de az nem sziget. Egy szigetet be lehet látni, mert tenger veszi körül, legfeljebb fel kell mászni egy dombra. Egy szigetet kézben lehet tartani, főleg, ha nincsenek vadállatok, csak a kannibálok jönnek néha-néha a lándzsájukkal (szöges bot) hadonászva, de előlük meg el lehet bújni, azért kell a jó kis rejtekhely, az az első dolog. És aztán a túléléshez mindent meg lehet csinálni a rendelkezésre álló alapanyagokból, csak egy kis találékonyság kell hozzá. Alapanyagok pedig vannak, mert a felnőttek, akik sajnálatos módon épp nincsenek jelen, otthagyták őket, azokból nekik most egy jó darabig semmi nem kell, sőt talán soha többé. Így például rágógumit könnyen lehet csinálni fogkrémből és porcukorból, összekeverjük, csík alakúra formázzuk, kicsit száradni hagyjuk a fürdőszobaablak párkányán, majd pedig megpróbáljuk ügyesen felkaparni. Biztos, hogy nem lesz olyan, mint az igazi, de hát távol a civilizációtól mit is várhatnánk? Ugyanígy cigaretta újságpapírba sodort száraz diófalevélből. Távbeszélő két tejfölösdobozból, mert Robinson óta azért fejlődött a technika. És mi az, hogy huszonnyolc év, az csak egy szám, azt jelenti, hogy sok, de kellett neki ezalatt az idő alatt minden áldott hétköznap iskolába menni, vasárnap meg templomba? Na ugye.

Huszonnyolc (vagy harminc, harminckettő stb.) évvel később azonban már másképp látjuk ugyanazt. Rögtön, hogy ennyi időt egyedül eltölteni valahol messze, mindentől elzárva, ahol se tévé, se újság, semmi információ. Nincs lengyel szükségállapot, nincs Gorbacsov, nincs rendszerváltozás, nincsenek négyévente választások, két választás között pedig nincsenek leleplezések. Nehéz ezt elképzelni.

De még inkább, hogy nincsenek nők. A régi olvasás alkalmával valahogy nem merült fel ez a probléma, de ennyi idő után, családosan, gyerekesen talán már meg lehet kérdezni, vajon mit csinált a szigeten egymagában? Hiszen ő is csak férfi volt, akkor hogyan? Nem az lett volna a normális, hogy már csak emiatt is épít valami tutajt, és nekivág a tengernek, kannibálok ide vagy oda, van öt darab puskája, puskaporból bombát is tudott volna csinálni, miért nem próbálta meg?

Aztán ha újraolvassuk a könyvet, kiderül, hogy felesleges értetlenkedni, mert nem erről szól az egész. Vagy nem úgy szól erről. Illetve úgy is meg másképp is. Mert azért a könyv sikerében nyilván a kaland és izgalom is játszott némi szerepet, mint ahogy a mostani újraolvasásban is, mert elfelejtettük a részleteket, konkrétan hogyan is szabadul. De igazából a huszonnyolc év, az emberöltő azért van, hogy Robinsonnak legalább egyszer le kelljen élnie azt az életet, ami elől felelőtlen, kalandvágyó ifjúként, apja intelmeivel dacolva menekül, a józan mérséklettel, egészséggel, lelki nyugalommal megáldott életet, amelynek a mélyén ugyanakkor valami nagy rettegés van az ismeretlentől, de amely az Istenbe vetett bizalomra támaszkodik - mondjuk így - mindenféle szükségében. Ez a támaszkodás (a támasz megtalálása, a megvilágosodás, a vallási fordulat) egyébként teljesen hiányzik az emlékeinkből, ezért még az a gyanú is felmerül, hogy talán nem is újraolvastuk a régit, hanem egy másik könyvet olvastunk most el. Más emberként másik könyvet, de valami mégis ugyanaz.

Keresztes Dóra ex librise