Pedig ott van az: Istvánmező eldugott szögletében, az úgynevezett Cserei közben barátságos ikerházak álldogálnak. Akár angolszász családi otthonoknak is nézhetnénk őket - estefelé például, amikor könnyebb elvonatkoztatni a csöndes zsákutcára árnyékot vető, közeli épületmonstrumoktól.

Az alsó szinteken közösségi terek - nagy légterű nappali, konyha és étkező - kaptak helyet, a felsőn hálószobák és fürdőszoba. Az eredeti tervek szerint elöl napozóterasz is volt, hátul kert, az épületeket a pincebeli kazánban melegített levegő fűtötte - nem más ez, mint a jól bevált angol vagy holland modell. Alighanem egy egész telepet építettek volna a harmincas évek elején ezekből az ikerházakból a tervezett külső körút menti, akkor még rendkívül olcsó telkeken. De aztán megtorpant a vállalkozás: mindössze négy dupla épület valósult meg a Gizella udvarnak nevezett helyen - amely akkor, alighanem éppen az építkezés örömére, a Gerle utca nevet kapta.

Ebben az időszakban már éppen alábbhagyott a lakótelep-építési láz Budapesten. Habár a főváros építkezései - a "városi házak" felhúzása - a tízes évek eleji nagy fellángolás után még az első világháború befejezését követően is folytatódtak, a harmincas években már inkább a magántőkéé volt a főszerep. Feltételezhetően itt is ez történt: dr. Vázsonyi Jenő ügyvéd és felesége, született Deutsch Zelma, akit építtetőként jegyeznek a terveken, nem itt lakott ugyanis, hanem a II. kerületi Herman Ottó úton. Olyan részén a városnak, ahová sem a gyárak, sem a vasút zaja nem hallatszott el. Bérlőt azonban minden bizonnyal könnyen találtak a kellemes, modern házakra.

Az épületek közül a 13-15-ös számú a legtágasabb: könnyen meglehet, hogy a Grósz Sándor építész tervei alapján Weidlinger Tibor által felépített ikerházat egyszerűen lemásolták a további otthonok építésekor. De a lényeg ott is megmaradt, a kissé art deco-s hangulatú homlokzatok mögött praktikus lakások épültek. Az alagsorban kiszolgálóhelyiségekkel, a magasabbra helyezett, így lépcsőn megközelíthető alsó szinten a nap minden szakában jól megvilágított fogadótérrel.

Ennek az emeletet is átfogó nappalinak tulajdonképpen csak egyetlen olyan eleme van, amely meglepi az embert: egy kis mélyedés a falban, amely leginkább padlóhoz igazított szoborfülkének tűnik. Ki tudja, talán az is. Hiszen az építész a homlokzat kialakításakor is számolt egy majdani műalkotással: a bejárat fölötti konzolt minden bizonnyal szobortalapzatnak szánta. Végül azonban üresen maradt - eddig legalábbis.