Jegyzőkönyvek a 13. havi nyugdíjról

Megszavazta-e Orbán Viktor - amint azt a Gyurcsány Ferenccel folytatott televíziós vitában állította - a 13. havi nyugdíj bevezetését?

A válaszunk: nem. Annak ellenére is, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője tegnap közleménybe foglalta: "amikor a kormánypártok a 13. havi nyugdíj kifizetéséről szóló előterjesztést önálló indítványban, nem pedig egy alkotmányossági aggályokat felvető salátatörvényben nyújtották be, akkor azt Orbán Viktor, akárcsak a Fidesz- frakció minden jelenlévő tagja, 2004. április 5-én megszavazta.

Ez így, ebben a formában csak részigazság. A kormány 2002. október 31-én nyújtotta be a parlamentnek az egyes szociális törvények módosításáról, s ezen belül a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatát. A vita után az Országgyűlés december 17-én szavazott a javaslatról. De nem mindenki. Orbán Viktor, csakúgy, mint többi frakciótársa, nem szavazott. Ezt követően Mádl Ferenc államfő két, az egyházakat érintő javaslat miatt megfontolásra visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek, ezért 2003. február 4-én ismét szavaztak róla a képviselők. Akkor a Fidesz-frakcióban 104-en nemmel szavaztak, ketten tartózkodtak, 55-en (köztük Orbán) nem nyomták meg egyik gombot sem. A 13. havi nyugdíjra vonatkozó szabály ennek ellenére 2003. február 12-e óta hatályos. Az a szavazás, amire Selmeczi Gabriella utal, nem a nyugdíj bevezetéséről szólt, hanem arról, hogy az abban az évben már kétheti nyugdíjat két részletben kaphassák meg az idősek. Ezt a Fidesz elnöke valóban megszavazta.

Mádl Ferenc a 2003. február 4-i ülésen
Mádl Ferenc a 2003. február 4-i ülésen
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.