Habár a témától - "a magyar főváros érdekében, az idegenforgalom jegyében" lesett a jövőbe a szerző - merőben idegen volt a militáns hang, érthető, hogy dr. Lendl a kor hatása alól nem tudta kivonni magát. 1917-ben kelt ugyanis a munka.

A világégés azonban nem akadályozta meg a neves zoológust, az Állatkert igazgatóját abban, hogy előre tekintsen. Munkájában elsőként a Gellérthegy meglévő és lehetséges idegenforgalmi vonzerejével foglalkozott. "Budapestnek természetes ékessége a város közepén - teljesen elhanyagolt állapotban!" - jajdult föl, hozzátéve: "régóta terveznek rá siklót, lépcsőt, vízesést, csillagvizsgálót, pantheont és mást ... Szerencse, hogy Pató Pál úr, régi barátunk, késleltette a dolgot".

Szerencse, hiszen Lendl doktornak egészen más tervei voltak. Bár erősen óvott a túlzott beépítéstől, és legfeljebb néhány zöldvendéglőt tartott volna üdvözlendőnek, építtetett volna viszont lépcsőt, siklót, kocsiutat, ösvényt. (Az utóbbit, visszatérve a Gellért-fürdő eredeti terveihez, a Kelenhegyi utat magasan áthidalva.) Mindezt egy cél érdekében: hogy a látogatók könnyen elérhessék az "ósdi citadella" hűlt helyét, ahol Magyarország hatalmas térképét kívánta elhelyezni.

Nem akármilyen térképet persze, hanem egy olyan ábrázolatot, amelyen plasztikusan kidomborodnak a hegyek, négy-öt centi szélességben hömpölyög a Duna, s a városokban is megkülönböztethetők a házak, miközben persze a tekintet egyszerre képes átfogni a Fiumétól a Kárpátokig az egész hatalmas országot. Grandiózus üvegtetőt képzelt a térkép fölé, köré pedig impozáns épületet, a Vajdahunyad várának modorában, hogy termei befogadják a Feszty-körképet s a többi művészi alkotást, amelyek a magyar táj megannyi szépségét voltak hivatva megjeleníteni.

S hogy mibe került volna mindez? Milliókba - de Lendl precízen kiszámolta, hány rokkant katonatiszt, özvegy és árva dolgozhatott volna a megvalósításon, s persze fizettek volna a háztulajdonosok is épületeik méltó megjelenítéséért, nem beszélve a látogatókról, akik bizonnyal itt is áldoztak volna annyit, mint az Állatkertben - egy koronát. Hogy aztán, a siklón alászállva ellátogassanak a másik izgalmas látványossághoz, a Kis-Gellérthegyen felépítendő néprajzi faluhoz. A festői településen békés közösségben élt volna egy-egy család az ország minden tájáról, ráadásul mindezt egy olyan helyen, ahol "hiába parcelláznának, aligha fognak villákat oda építeni".

Nem mondhatni azonban, hogy Lendl Adolf ne lett volna nyitott a kompromisszumokra. A hegyteteji térkép ötletét például kész volt feladni egy másik ideáért. Történetesen a hegyormon felállítandó monumentumért, amelyet "nemzetünk utolsó és legnagyobb háborújának győzelmes befejezése alkalmából" emelt volna a főváros.