Kifacsart Mandarin

Bartók Béla születésének 125. évfordulóján sem könnyíti meg a művészek munkáját a zeneszerző műveinek jogtulajdonosa. Vitában áll például az Operaház vezetésével: még maga a zeneszerző írta alá a dalszínházzal azt a megállapodást, amelyet tavaly Vásárhelyi Gábor felmondott.

Laptársunknak nyilatkozva Vásárhelyi elmondta, a Universal ügynökséget hatalmazta fel, hogy nevében tárgyaljon a művek felhasználásáról. A lépés nem az Operaház ellen szólt, hanem a hazánk európai uniós csatlakozása következtében megváltozott jogi helyzet kényszerítette ki. A jogutód kifogásolta egyébként a Lőcsei Jenő koreografálta A csodálatos mandarin egyes művészi megoldásait is. Ha így mutatják be, akár perre is megy - jelentette ki.

Tiltott gyümölcsök című egykori programjainak tudja be a Trafó igazgatója, Szabó György, hogy a jogutód nem engedélyezte: a kortárs művészetek házában játsszák először Kun Attila koreográfiáját A csodálatos mandarinból. (A Tiltott gyümölcsök a betiltott Mandarin-koreográfiákról szólt, és azt járta körbe szakmailag, meddig tart az alkotói szabadság.) Így a tavaszi fesztivál alkalmával a Művészetek Palotájában volt a premier, mondván, a Trafó technikailag alkalmatlan erre. Ennek ellenére március 30-tól háromszor előadhatják a Kun-féle produkciót a Liliom utcában.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői szerették volna, ha Bozsik Yvette is Bartók-műre készít koreográfiát. A művész a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című opuszt választotta, de a jogutód ezt nem engedélyezte, mivel a zenedarab nem színpadi alkotás. Cserébe azt javasolta, válassza inkább Lendvay Kamilló valamelyik művét - tudtuk meg Bozsik Yvette-től. A koreográfusnak nem először volt konfliktusa Vásárhelyivel. Két évig játszotta minden gond nélkül a saját Mandarin-verzióját a budapesti Katona József Színházban, de amikor a jogutód egy pár éve összetűzésbe került Horváth Csaba Mandarin-elképzelésével, egyúttal az ő koreográfiáját is kifogásolta. Bozsik másik problémás találkozása akkor volt, amikor Mészáros Mártával készítettek filmet A csodálatos mandarinból. Bár az alkotók megnyerték a jogutód által indított pert, a film látta kárát az ügynek. Többen is nevetségesnek tartják, hogy Vásárhelyi épp a Mandarin-feldolgozásokba köt bele, hiszen ez az a mű, amelyet témája miatt az ősbemutatókor betiltottak.

Novák Ferenc és a Honvéd Táncszínház is Bartók-premierre készül, most pénteken. A jogutódnak elküldték a kért videót, most várják a választ. Novák többedmagával kerekasztal-beszélgetést szeretne szervezni valamelyik televízióban a Bartók-jogokról, a művészi szabadságról; erre elhívnák a jogokat kezelőket is. Az ügyről Vásárhelyi Gábor véleményét is kérdeztük volna, de lapzártánkig nem tudtuk elérni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.