Egyvalamit szögezzünk le mindjárt az elején: a mostani diáklázadásnak semmi köze az akkori forradalmi eseményekhez. A hasonlóság legfeljebb abban van, hogy ma ugyanúgy ellehetetlenült a párbeszéd a hatalom és a tiltakozók között, mint akkoriban. A különbség viszont számottevő: '68-ban teljes foglalkoztatás volt Franciaországban, ma viszont éppen jövőbeni munkahelyüket próbálják megvédeni a lázongó diákok. A helyzet attól bizarr, hogy Villepin ugyanezt szeretné. Az első munkavállalási szerződést érintő törvényjavaslatát a francia munkaerőpiac rugalmasabbá tételének szándékával terjesztette elő. Abban reménykedett, hogy ha a 26 év alatti fiatalok első, próbaidős munkaszerződését - amely alatt indoklás nélkül elbocsáthatók lennének - három hónapról két évre emelik, szívesebben alkalmazzák őket a munkaadók. Két év elég hosszú idő ahhoz, hogy főnök és beosztott megismerje egymást, s jó esélyt nyújt arra is, hogy a legjobbak megragadjanak munkahelyükön.

Villepin persze óriási hibát követett el azzal, hogy elmulasztotta a reformról való konzultációt az érintettekkel, s még nagyobbat, amikor az első tiltakozó megmozdulások láttán az izmait kezdte mutogatni, bekeményített. A megmerevedett frontok között aztán megszűnt minden átjárás: előbb csak üzengettek egymásnak, majd a szakszervezetisekkel erősítő diákok ultimátumot intéztek Villepinhez, vonja vissza törvényjavaslatát. Amit ő politikai jövőjének kockáztatása nélkül nem tehetett meg. Ne feledjük, jövőre elnökválasztást tartanak Franciaországban, s az alighanem visszavonuló Chirac jelöltje minden bizonnyal a jelenlegi miniszterelnök lesz.

Már ha talpon marad. Mert most alaposan reng a föld alatta. Villepin nyilván jót akart, mégis konstatálnunk kell, hogy egy roszszul kitalált, bugyután magyarázott, s gumibottal védett törvényt nem lehet keresztülverni az érintetteken. Válaszuk: március 28-ra általános sztrájkra szólítanak fel.

Ne higgyük azonban, hogy Batsányi intő szavai - Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! - csupán a régmúltnak szólnak. A mostani francia diáklázadás tanulságul szolgálhat valamennyi, köztük a magyar oktatási rendszer számára. Jelezheti, hogy a fejkvótára koncentráló, piaci megfontolások nélküli, csupán az adott pillanat igényeit szem előtt tartó, s a jövőre ügyet sem vető egyetemi képzés későbbi konfliktusok forrása lehet. Franciaország előbb büszke volt arra, hogy ott mindenki, aki akar, diplomát szerezhet, később az egyetemi oktatásban "bújtatta el" a munkaerőpiactól távol tartott fiatalságot, ma pedig már bánja, hogy nem forszírozta az egyetemek és a cégek szorosabb kapcsolatát, és nem a piac igénye szerint szervezte a képzést.

Ha ezt tette volna, ma nem minősítenék szolgatörvénynek a diákok első munkavállalását megkönnyíteni hivatott javaslatot.