Spiró
Még az is, hogy Spiró György Kossuth-díjat kap.
De azért ez meglepő.
Nem kapott az Ikszekért, nem a Csirkefejért, nem darabok tucatjaiért, novelláiért, esszéiért, tudós monográfiáiért, fordítások százaiért.
Úgy látszik, most már nem lehetett neki nem adni.
Pedig ő igazán mindent megtett azért, hogy a magas elismerést ne kapja meg.
Mindenekelőtt lassan negyedszázada elejtett pársorosával, amelyben konstatálta, hogy: jönnek. Jönnek a hivatásos magyarok, a csakmagyarok, a szarmagyarok; jönnek, akik őt és magyar írók tucatjait és polgárok millióit kitagadják - megpróbálják kitagadni - a magyarságból, jönnek a szőröstalpúzók, az idegenszívűsözők, a marslakózók; megírta, hogy jönnek, akik itt vannak, és tönkreteszik Magyarországot.
Ezt a jövendölést nem csak a magyar nacionalisták nem bocsátották és nem bocsátják meg neki, de az úgynevezett liberális értelmiség is megorrolt érte akkor, és elfelejtett tőle elnézést kérni azóta is.
Persze nehéz megbocsátani, ha valakinek igaza van.
Spiró zavarba ejtő, kellemetlen, kínos. Túl sokat tud, túl művelt, túl sok nyelvet beszél, túl jól ír. Spiró egy túlzás. Egy törpe világba nem való.
Spiró őszinte, radikális, nyers, becsületes - egy gyáva és hazug világban.
Lengyelekről, zsidókról, szerbekről, csehekről, amerikaiakról vagy oroszokról épp oly bennfentesen és kívülállón, szeretettel és megvetéssel, szenvtelenül és rajongva ír, mint a magyarokról. Ez is zavarba ejtő. Amikor az, aki nem nacionalista, az is igyekszik annak látszani.
Spiró kelet-európai író. Európai is, de mélyen kelet-európai. Nem ismer jó vagy rossz népeket, nem ismer értékes és kevésbé értékes nemzeteket; csak embert ismer és kultúrát.
A kultúra pedig az, és egyedül csak az, amely a nemzetet teszi. És ez nem kevés, hanem ez minden, mert a kultúra minden.
Hát hogyan is simulhatna Spiró bele egy olyan világba, amely nem kulturálatlan már csupán, de eredendően és minden ízében kultúraellenes.
Spiró nem ismeri el a napi irodalmi kánont.
Saját, külön bejáratú irodalmi panteonja van, amelyben Kardos G. György, Kertész Imre (harminc éve!), Fejes Endre, Juhász Ferenc, Tadeusz Borowsky vagy éppen Mikszáth, no meg mindenféle más oroszok, horvátok, csehek vannak a fő helyen; nem éppen trendi névsor.
Spiró tükröt tart a nemzet orcája elé, és bizony szörnyű kép néz vissza arról.
Spiró tudja és írja is, hogy Magyarország "ököljog-ország; aki gyilkol, megmarad".
Világképe egyszerű: a világnak vége van, Európának vége van, a kultúrának vége van. Az öregek gyávák és hazugok, a fiatalok műveletlenek, tudatlanok és büszkék is erre. Akit szeretünk, az vagy elhagy minket, vagy meghal. Aki él, az öl. Az emberfaj sárkányfog vetemény.
"Megírta Szophoklész: nincs az embernél rémületesebb." Említteti a Fogság vége felé Urival, aki és persze, és mindennek dacára, és magától értetődőn épp úgy a szeretet embere, ahogy írója a szeretet írója, akárcsak Kardos G. György, akit Spiró temetett, és aki ugyanilyen könyörtelen tárgyilagossággal ábrázolta műveiben azt a borzalmas lényt, aki embernek nevezi magát.
(Egyébként volt egy közös feleségünk. Pár napja felhívtam Spirót, mondtam, hogy összekínlódtam egy könyvecskét Mariról, nem akarja-e megnézni a kéziratot, mégiscsak... Mire ő félbeszakított: "Dehogy akarom. Szeretted Marit. A többi nem érdekes.")
A többi nem érdekes.
Kicsit érdekes persze az is, hogy Spiró most díjat kapott, nem nagyon, de annyira igen, hogy lehessen neki örülni.
Díjat kapott dacára annak, hogy nem jól barátkozik, mit nem jól! egyenesen nem is barátkozik már. Barátai vannak ugyan, számosan, de nemigen ér rá találkozni velük, és azok sem érnek rá nagyon felkeresni őt. Spiró nem tag. Nincs pikszisben. Nincs névsorban. Nincs körben. Nincs sehol, csak a magyar irodalomban, mert semmit sem csinál, csak ír.
Csak író.
És ez elég.
És hogy ez elég, azzal is rácáfol maga magá-ra is.
Hogy ez elég, hogy mindennek dacára tízezrek olvassák, hogy a Fogságról mégiscsak egy nagyobb könyvnyit írtak egy fél év alatt össze; ez egyszerre cáfolja is, és igazolja is őt; ez cáfolja, hogy mindennek vége van itt, és igazolja, hogy a kultúra, az irodalom az igazi nemzet, és csakis az.
Spiró beleírta magát a magyar irodalomba, vagy ami ugyanazt jelenti, a magyarságba.
Belénk írta magát.
Idézhetjük őt, aki négy éve Kertész Imre díja kapcsán ezeket írta:
"Remekművért kapta idén valaki a legmagasabb irodalmi kitüntetést. Ritkaság, de mégis van ilyen. Ettől a világ nem lesz jobb annál, mint ahogyan Kertész ábrázolja a műveiben - megtéveszteni ezúttal se hagyjuk magunkat. De amikor mégis örülni lehet, akkor ne mulasszuk el."
Én most örülök.
