Korrupt tisztviselők: súgtak, lebuktak

Vesztegetéssel gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség egy-egy közalkalmazottját, egy régóta Magyarországon működő multinacionális cég egyik tisztségviselőjét, valamint két debreceni vállalkozás vezetőjét - erősítette meg lapunk értesülését Horváczy Emese, az NNI szóvivője.

Az ügyben még 2004 júliusában indult nyomozás. Hivatalosan meg nem erősített értesülésünk szerint kevéssel a nyílt eljárás megindítása előtt a katonai titkosszolgálatok figyeltek fel a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség egy-egy közalkalmazottjára, akik rendszeresen találkoztak az egyik évek óta Magyarországon is működő multinacionális cég képviselőjével. Az eddigi nyomozás eredményeire hivatkozva a rendőrség lapunkkal azt közölte, hogy e találkozók alkalmával a két közalkalmazott olyan információkat szolgáltatott ki a multinacionális cég vezető munkatársának, amelyek segítségével a társaság könnyedén megnyerhette a HM és a honvédség laktanyafelújításokkal összefüggésben kiírt közbeszerzési pályázatait.

A cég és a közalkalmazottak láthatóan hosszú távra tervezték korrupt kapcsolatukat. Erre utal, hogy ügyleteikbe színleg bevontak két debreceni alvállalkozót is. Ők - némi részesedés ellenében - segítettek azt a látszatot kelteni, hogy a multinacionális cég által elnyert munkák egy részét ténylegesen ők végezték el.

A korrupcióval gyanúsított közalkalmazottakat a rendőrség által meg nem nevezett multinacionális cég részben különféle háztartási cikkekkel és telefonokkal fizette ki (egyikük lakásában teljes egészében a cég szerelte fel a konyhát), emellett a megvesztegetett közalkalmazottak a beruházások nettó értékének egy meghatározott részét is kérték a kiszolgáltatott információkért.

Az NNI az ügyben érintett valamennyi gyanúsítottal szemben vádemelési javaslatot nyújtott be az ügyészségre.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.