De a helyzet az, hogy a tényleges eredményekről csak a jövőben kapunk majd képet. Akkor, amikor a Magyar-, Pokorni-, majd újfent Magyar-nebulók szép sorban elhagyják a közoktatást, és kiderül, melyik nemzedék hogyan képes megállni a helyét a mindennapi életben.

A felnőtt lakosságnak ugyanis egyszerűen nem lehet pontos képe a magyar közoktatásról. Egy-egy iskoláról még csak-csak, az ottani tanárokról és a szertár felszereltségéről, meg arról, hogy menynyit tanul, hogyan teljesít a gyerek - de hogy milyen az egész közoktatás, arról legfeljebb azt tudhatják, amit a mindenkori kormányzati és ellenzéki propaganda harsog. A helyzet tehát az, hogy az efféle felmérések elsősorban azt mutatják, hogyan reagál a társadalom a liberális, illetve konzervatív oktatáspolitikára. Hát így.

Az első ciklus tétova útkeresése után a Horn-kormány idején lódult először neki a politika a változtatásnak. A polgári kabinet viszont, felismerve az óhatatlan rémületet, egy egész időszakot épített a halogatásra: a négy év utánra tolta a nemzeti alaptanterv és a kétszintű érettségi bevezetését, konzervatív értéknek állította be a központi vezérlést és a poroszos iskolát. A Fidesz a jelek szerint ma már azt is szívesen feledné, hogy a bolognai folyamat bevezetését ő maga határozta el. Így viszont tényleg nincs mit csodálkozni azon, hogy a mostani ciklus széles körű köz- és felsőoktatási reformja sokakban félelmet ébreszt. Látják a változást, és máris szoronganak a következő fordulattól.

Pedig most egészen más a helyzet, mint nyolc esztendővel ezelőtt volt. Hosszas és alapos egyeztetés után, számos kompromiszszum árán megszületett a közoktatási és felsőoktatási törvény. Csikorogva ugyan, de működik a rendszer, a finomításnak pedig semmi akadálya. Ha a parlament következő vezető ereje, bárkikből álljon is, elfogadja a kontinuitás elvét, akkor sorra lehet venni mindazokat a kérdéseket, amelyek hirtelen fontosságot nyertek a kampány hevében. Lehet összevissza beszélni például a tankönyvek ingyenességéről - ahogy Orbán Viktor és Pokorni Zoltán tette tegnap -, részleteiben meg lehet vitatni, hogy az államnak kell-e szabályokat hoznia erről, vagy rá lehet bízni a helyi közösségre, döntsenek a rászorultság elve alapján. (Ahogy egyébként már most is teszik.) Érdemes alaposan végiggondolni, kell-e korlátozni a burjánzó tankönyvpiacot, vagy érdemesebb kivárni, amíg a ráció karcsúsítja a mai túlzott kínálatot. Meg lehet vitatni a finanszírozás ügyeit, az igényekhez lehet igazítani az egyetemi szakokat.

Egy dolgot viszont nem kellene megpróbálni: már megint kezdeni elölről az egészet. A felnőttektől nyerhető jó pontok egyszerűen nem érnek annyit.