Mivel Madridban az ilyen szűk esztendőket fél évszázada nem ismerik, látszólag világos, hogy Perez lemondott.

A helyzet mégsem ennyire egyértelmű, mert a leköszönt elöljáró - túl a pénzügyi sikereken - inkább nagycirkusszá, mint futballcsapattá formálta a Real Madridot, és a Harlem Globetrotters-i filozófia nyomán fel lehetett tenni: ebben az artistatársulatban másodlagosak az eredmények. Ha megy a játék, akkor jó; ha nem megy, majd megy legközelebb... A királyi gárda tagjai már korábban is hajlamosak voltak úgy levonulni egy-egy vereség után, hogy "bármi történt, mi vagyunk a legjobbak", és Perez irányításával ez az érzés tovább erősödhetett, mert a financiálisan nagystílű, a sztárjátékosokkal szemben módfelett lojális vonalvezetést semmi sem befolyásolta. Perez büszke volt arra, hogy akit csak akart, Madridba vitt, és kedvtelve használta saját kifejezését (amelyet az egész világ átvett tőle): "galaktikusok".

Csak azt nem fogta fel: ugyan a Real Madrid a csillogásra szerveződött - legalábbis az 1950-es évek második fele óta -, ám a ragyogó képességű játékosok együttléte nem válhat öncéllá. Santiago Bernabeu elnök még véletlenül sem szerződtetett volna annyi külföldi extraklasszist - Domingueztől Santamariáig, Di Stefanótól Puskásig, Kopától Rialig -, ha a nagy fehérek nem valósítják meg a földkerekség legkiválóbb klubcsapatáról szőtt álmait. Perez viszont csak igazolt és igazolt, de nem támasztott feltételeket; kívülről nézve elégedett volt a marketing-előmenetellel.

A labdarúgást a háttérbe helyező kirakatpolitika 2003-ban, David Beckham átigazolásával és Vicente Del Bosque szakvezető menesztésével bontakozott ki igazán. Az edző nem minden áron akarta a csapatba tenni az angol középpályást, mire Perez elküldte őt, és közvetve véget vetett annak a sorozatnak, hogy közvetlenül a váratlan kiebrudalás előtt minden páros évben a Real Madrid nyerte a Bajnokok Ligáját (1998, 2000, 2002). Utóbb sorra váltották egymást a trénerek - jelentősektől jelentéktelenekig -, a sztárgárda meg egyre bővült, de mind kevesebbet produkált, mert az edzők tekintetében megmutatkozó elnöki rögtönzésekhez nem tudott alkalmazkodni. Aztán, amikor a diadalokhoz szokott nagymenőket elkerülték a sikerek, az extraklasszisok elbizonytalanodtak, majd elkedvetlenedtek, és olyan unott Real Madridot, amilyet legutóbb Mallorcán láthatott az ember, talán nem tud felidézni senki.

Mivel az új elnök, Fernando Martin eddig is a legbelső körökhöz tartozott, nem sejthető, a Real-politikában lesz-e változás. Ami biztos (egyebek közt Perez távozása is ezt tanúsítja): a Harlem adaptálása kevés.

Futball kell, mégpedig szériában és a legmagasabb fokon.

Azaz Real Madrid-színvonalon.