Fideszes bánt fideszest - MSZP-s tanú előtt

További bizonyítékok gyűjtését rendelte el a pécsi bíróság a Fidesz bántalmazott szórólapterjesztőjének ügyében. Az eset érdekessége, hogy az aktivistát bántalmazó férfi - saját bevallása szerint - Fidesz-szavazó, az eset egyetlen tanúja viszont az MSZP-t pártolja.

Nem zárult le a pécsi szórólapterjesztő asszony bántalmazásának ügye, amely gyorsított eljárásban került a bíróság elé a múlt hét végén. Az ügyben súlyos testi sértéssel vádolják a 46 éves K. Györgyöt. Mint arról írtunk, a férfi február 10-én az egyik tízemeletes panelház alagsorában vitába keveredett az idős hölggyel, aki a Fidesz szórólapjait terjesztette az uránvárosi lakótelepen. A kirobbant vita dulakodásba fordult, s ennek végén az aktivistának eltört a kézfejének egyik csontja. Öt nappal később a Fidesz uránvárosi képviselőjelöltje, Borhidi Attila büntetőfeljelentést tett az ügyben.

K. György verziója a történtekről - a tárgyaláson elhangzottak tanúsága szerint - ekképp összegezhető: kutyasétáltatásból hazatérve látta, hogy a ház postaládáiba egy asszony szórólapokat dob. Ő rászólt a hölgyre, hogy ne oda tegye a lapokat, hanem a hirdetőújságok gyűjtőládájába. Az asszony erre nem volt hajlandó, és azt kiáltotta, rendőrt hív. A férfi azt felelte, hívjon, és kituszkolta a hölgyet a lépcsőházból. A dulakodás részleteit a férfi nem tudta felidézni, de abban biztos volt, hogy nem ütötte meg a hölgyet, és nem lökte neki a falnak.

A tárgyaláson kiderült, a hetvenéves Fidesz-aktivista azért akarta bedobni a postaládákba a szórólapokat, mert azok személyre szóltak. K. György ezt nem tűrte, és kilökdöste őt a házból. Az asszony érezte, hogy fáj a csuklója, felhívta a rendőrséget és elpanaszolta a történteket. Azt tanácsolták neki, hogy vetessen látleletet és jelentse fel támadóját. Az orvos megállapította, hogy eltört a jobb kezének hüvelykujja alatt lévő sajkacsont, aminek gyógyulásához két hónap kell. Az aktivista ennek ellenére nem akart feljelentést tenni, mivel hívő emberként a férfi lelkiismeretére bízta a bűnhődést. Azt viszont nem gátolta meg, hogy a körzet fideszes képviselőjelöltje, Borhidi Attila feljelentést tegyen.

A dulakodásnak egyetlen tanúja van, egy 75 éves aszszony, aki azért volt ott a ház alagsorában, mert barátnője az aktivista hölgynek és elkísérte őt szórólapterjesztő útján. Ő nem vett részt a szórólapok bedobásában, ugyanis - mint a bíróság folyosóján mondat - MSZP-szavazó. Amúgy keveset látott, és a vitát sem hallotta jól, mert nagyothalló.

A házban, ahol K. György lakik, többen is állítják: a vádlott nem kedveli a jelenlegi kormánypártokat, és ajánlószelvényét - az eset előtt három nappal - éppen Borhidi Attilára adta le. K. György ezt megerősítette. Borhidi Attila érdeklődésünkre kijelentette: ha a férfi őt támogatta, neki akkor is meg kellett tennie a feljelentést, hogy ezzel a többi aktivistát megvédje az atrocitásoktól.

A bíróság nem látott lehetőséget a gyorsított eljárásban történő ítélethirdetésre, és az ügyet további bizonyítékok gyűjtése végett visszaküldte az ügyészségnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.