Az elnökválasztó közgyűlésekre az elmúlt évtizedekben nem az emelkedettség volt a jellemző, ebben a tekintetben a tegnapira sem lehetett panasz. A hozzászólások nívója visszatérően a csapszéki vitakultúrát idézi, hogy némi ordibálás és kötekedés után végül a kevésbé rossz megoldás mellett döntsenek a küldöttek. Fajsúlyos személyiség, a politika által komolyan vett, a potenciális szponzorok által tárgyalópartnernek elfogadott közszereplő neve általában csak a jelöltállítás úgynevezett puhatolódzó szakaszában vetődik föl; amikor aztán az illető választ kap néhány óvatos kérdésére - értsd: mire számíthatok, amennyiben -, azonnal meghátrál. (A közelmúltban így tett Demján Sándor - hogy aztán, vesztére, igent mondjon a ligaelnöki pozícióra -, és hasonlóképpen cselekedett néhány hete a pozícióval hírbe hozott Csányi Sándor is.)

Legutóbb Bozóky Imrének vetélytársa sem volt, ehhez képest a bőség zavara jellemezte a tegnapi közgyűlést: vagy Kisteleki, vagy Pellady. Az a Kisteleki, aki, ugyebár, csak noszogatásra vállalta a jelölést, és az a Pellady, aki két éve még tíz magyar futballistát sem ismert névről, ám azóta - saját elmondása szerint - anyagilag rendbe tette a szövetséget. A megismételt szereposztó szavazás után Pellady epizodista lemaradt a főszerepről, de a reflektorfényből történő végleges eltűnésére butaság lenne fogadni; nem kizárt, hogy valamilyen karakterszerepben a közeli jövőben viszontlátjuk.

Kisteleki küldetésnek tekinti feladatát. Programjának, amint azt nem győzi ismételgetni, három alappillére van: a morál, a szakmai fejlődés és a gazdasági fejlesztés. Rendet, fegyelmet, átláthatóságot, reformokat, tiszta gazdálkodást ígér. Ehhez képest pillanatnyilag mintegy 157 millió forinttal kellene elszámolnia, ennyi keveredett el valahogyan akkor, amikor a Profi Liga Kft. átutalta azt a Magyar Labdarúgó Ligának. Legalábbis ezt állítja a szaknévsoros Bodnár György, aki szerint nem történt más, mint hogy a pénz az egyik zsebből átkerült a másikba. Gyanúját osztja Pellady Péter; aligha kérdéses, hogy mostantól ő maga is lelkesen kutakodik majd. Egy mérkőzést ugyan tegnap lefújtak, egy másik gyaníthatóan már ma megkezdődik.

Mindazonáltal a tisztánlátás és a pontos tájékoztatás kedvéért vegyük számba: mit örökölt az új elnök? Több százmillióra taksált adósságot, minősíthetetlen színvonalú, fordulónként húszezer nézőt vonzó bajnokságot, a világranglistán 72. helyezett, momentán szövetségi kapitány nélküli válogatottat, zavaros szerződéseket, morális csődöt, APEH-vizsgálatot. A felsorolt tételek nálunknál boldogabb sorsú országokban külön-külön elegendőek lennének ahhoz, hogy a legelszántabb rendbarát is visszarettenjen a feladattól.

Kisteleki mégis vállalta. Egyszer talán azt is megtudjuk, hogy miért. Esetleg kiért.