Az UNESCO-ról a legtöbb embernek a világörökségi lista jut eszébe. A különösen értékes építészeti emlékek, illetve természeti értékek már 34 éve gyűlnek ezen az anyagi támogatással nem, csak erkölcsi dicsőséggel járó lajstromon. Hazánkban a világörökség cím birtokosa Hollókő (1987), a budai Várnegyed és környéke (1987), az aggteleki karszt (1995), a pannonhalmi főapátság (1996), a Hortobágy (1999), a pécsi ókeresztény sírkamrák (2000), a Fertő tó kultúrtája (2001), illetve a Tokaj-hegyvidék és a budapesti Andrássy út (mindkettő 2002-től).

Hamarosan azonban egy újabb lajstrommal is megismerkedhetünk: ez a szellemi kulturális örökség listája. Hosszas előkészítő munka után az UNESCO közgyűlésének 32. ülésszakán, 2003. október 17-én fogadták el a szellemi kulturális örökség védelméről szóló nemzetközi egyezményt. A konvenció megszületésével a szájhagyomány útján terjedő tradíciók és kifejezések, az előadóművészetek, társadalmi gyakorlatok, rituálék és népszokások, valamint a hagyományos népművészetek védelmére és megőrzésére megfelelő jogi eszköz is létrejött.

Az elmúlt három évben a tagországok szép lassan hozzákezdtek a dokumentum ratifikálásához. Ahhoz, hogy életbe lépjen a konvenció, harminc országnak kellett elfogadnia. Ez a harminc ország 2006 elejére jött össze, az egyezmény 2006. április huszadikától hatályos - tudtuk meg Bíró Ágnestől, a kulturális minisztérium közművelődési főosztályának helyettes vezetőjétől. A magyar parlament február elején szavazott a magyar csatlakozásról - egyetlen tartózkodást nem számítva egyhangú igennel. A köztársasági elnök aláírása után a külügyminiszter juttatja el a magyar csatlakozás anyagait az UNESCO-központba. A mielőbbi csatlakozás azért fontos, mert az első körben belépő államok képviselőiből jönnek létre a szakmai bizottságok, testületek. Ezekben dől majd el, hogy milyen konkrét tartalommal telítődik a koncepció.

Mi, magyarok nagyon sok értékkel gazdagíthatjuk a listát. Ilyenek lehetnek a betlehemezéshez kapcsolódó rigmusok, a magyar fazekas hagyományok, a húsvéti locsolkodáshoz fűződő különféle szokások. Ennél azonban sokkal több mindenről van szó. Bíró Ágnes szerint akár a Kodály-módszer is szellemi örökséggé válhat. De helyük lenne a listán a Corvináknak is mint a könyvkészítés sok évszázaddal ezelőtti gyakorlatát bemutató dokumentumoknak. Az egyezménynek fontos szerepe lehet a kihalófélben lévő mesterségek továbbélésében - erre lehet példa a csipkeverés, a rákászás, a papucskészítés. Korábban felmerült, hogy a gulyáslevest is valamilyen formában védeni kellene. Bíró Ágnes szerint, mint egy tájegységhez kötődő népszokásnak, elvileg a gulyáslevesnek is helye lenne a listán.

Az egyezmény végrehajtási rendeletében még meg kell határozni azt az időszakot, amelyből a világ szellemi örökségét kigyűjtik. Hogy ki mit tart fontosnak, abban hatalmasak a különbségek, hiszen az UNESCO-nak 190 ország tagja. Mást tart védelemre érdemesnek egy törzsi hagyományokon alapuló afrikai állam és mást az Egyesült Államok. Bármilyen lesz is a keret, a legfontosabb cél az, hogy a nemzetek kulturális hagyományai ne vesszenek el az egyre globalizálódó világban.

Nagy valószínűséggel arra is figyelni kell, hogy egy adott régióból ne kerüljön fel túlontúl sok emlék a listára, miközben máshonnan alig néhány. A veszély valós, hiszen a világörökségi listán is egyértelmű Európa túlsúlya, míg Ázsia és Afrika igencsak le van maradva. További hasonlóság a két védési kör között, hogy a tervek szerint a szellemi örök-ség elemeit is időről időre ellenőrizni fogják, léteznek-e még, nem változtak-e meg túlságosan.

Azt, hogy mi kerülhet fel a nemzetközi listára, a nemzeti testületek döntik el, s ők terjesztik fel a párizsi központba. Bíró Ágnes szerint a jelölésben a civilek szerepe létfontosságú - és persze nélkülözhetetlenek a hagyományok fennmaradásában is.

A szellemi örökségrõl szóló egyezményrõl február elején szavazott a parlament