Egy több mint hatéves történet érkezik fontos állomásához ezzel a csöndes megnyitóval. 1999 decemberében jelentette be az akkori kulturális miniszter, Hámori József, hogy "a millennium évében" elkészül a holokauszt emlékmúzeuma az egykori ferencvárosi zsinagógában. Az avatás végül elmaradt - megszületett viszont a korábban az ötlet szintjén sem létező Terror Háza -, de végül, a két parlamenti ciklus fordulóján, Mányi István nyertes tervei alapján megindult az építkezés.

Az abszurd vita, amely lényegében ekkor, a teljes gőzzel folyó építéssel párhuzamosan kezdődött az épület helyéről, funkciójáról és külleméről, még javában folyt 2004 áprilisában, amikor a holokauszt emléknapján felavatták a rekonstruált zsinagógát és a hozzá csatlakozó új iroda- és kiállítóépületet. Az akkori helyzetet tükrözi, hogy a nyitótárlat, az Auschwitz-album képei köré szervezett rendkívüli erejű bemutató csak vészhelyzetben kiötlött pótmegoldás volt. Még csaknem kétévi munkára volt szükség, hogy megszülessék a kiállítás.

Ráadásul ezt a folyamatot is konfliktusok kísérték. A kiállítást az emlékközponttól független, a Nemzeti Múzeum kebelében működő iroda készítette elő, s a mintegy 400 millió forintos beruházásra való tekintettel közbeszerzési eljárást kellett kiírni. Az eljárást fellebbezések tarkították, az építés csúszott, majd a közbeszerzésre hivatkozva a nyilvánosság teljes kizárásával folyt a munka. Jellemző pillanat volt, amikor decemberben, miközben a föld alatti kiállítótérben megfeszített tempóban folyt a villanyszerelés, két emelettel följebb véleményformáló értelmiségiek ordítva követelték a széles társadalmi vitát és a koncepció újragondolását.

- A kuratórium végigkövette az építkezés minden fázisát, többször is kaptunk tájékoztatást - mondja most Székely Gábor, az intézményt felügyelő kuratórium elnöke, hozzátéve: meggyőződése szerint méltó és jó hely lesz a kiállítással kiegészülő emlékközpont. A funkcióját azonban csak úgy tudja ellátni, ha eljut azokhoz, akikhez valójában szólni akar.

Székely Gábor úgy fogalmaz: kudarcként éli meg, hogy a társadalom hűvös távolságtartással kezeli az intézményt, s bár a nyilatkozatokban gyakran megfogalmazódik, hogy a holokauszt "magyar ügy", valójában nagyon kevesen érzik magukénak. Erre utal, hogy míg az első napokban tízezrek keresték föl a Páva utcát, mindmáig százezer körüli látogatót fogadtak - igen nagy arányban külföldieket. Ezt mutatja az is, hogy alig találnak segítőkész önkénteseket, s hogy adományok híján elsősorban az állami támogatásra vannak utalva.

A cél viszont az, hogy ezután középiskolás, egyetemista ne hagyhassa úgy el az oktatási rendszert, hogy nem járt a Holokauszt Emlékközpontban. Az intézmény ehhez biztosítja az ingyenességet és a hozzáértő múzeumpedagógusokat; a segítségük nélkül semmire sem mennek. Nekik kell kiszorítaniuk az időt a zsúfolt tanmenetből, megoldaniuk, hogy a látogatás ne április 16-i, letudandó penzum legyen, s nekik kell változtatniuk azon a hangulaton is, ami ma nem ritkán névtelen e-mail címekről érkező gyalázkodásokban ölt testet.

Hogy pontosan mit mutat, hogyan fest a Páva utcai kiállítás, napokon belül kiderül. De hogy valóban képes lesz-e emlékközpontként működni, az nem csak a tárlaton múlik. Hiszen folyik az áldozatok nevének felkutatása, és cél a gyűjtemény gyarapítása is. - Néha érkeznek tárgyak, iratok - mondja Székely Gábor -, de tulajdonképpen senki sem tudja, mit őriznek odahaza az emberek.

l Tegnap megkezdte aláírásgyűjtő akcióját a Zsidó Kisebbség Népi Kezdeményezés nevű szervezet a zsidóság nemzeti kisebbséggé nyilvánításáért. A heves vitákat kiváltó, több magánszemély által felkarolt kezdeményezés október 20-án vált ismertté. Akkor hitelesítette az OVB azokat az aláírásgyűjtő íveket, amelyeken ha ezer érvényes aláírás gyűlik össze, a parlamentnek foglalkoznia kell a zsidóság kisebbségként történő bejegyzésének kérdésével.

A rekonstruált zsinagóga mellett kapott otthont a kiállítóterem