Szemétbe került sztárműszer
Az egészségügyi költségrobbanás világszerte észlelt jelenség. A korszerű gyógyszerek, gyógyító és diagnosztikai eljárások súlyos milliárdokat emésztenek fel, sokszor anélkül, hogy a hozadékuk, megtérülésük kimutatható lenne. Az egészségbiztosítók ezért világszerte megszorításokkal próbálkoznak.
Míg azonban a költséglatolgatás közben, a gyógyszerelés indokoltságának firtatásakor mégiscsak lehet állatkísérletek, humán előkísérletek eredményeire hivatkozni, ugyanez kevésbé áll egy-egy merőben új vizsgáló módszer vagy műtéti eljárás esetében. Az egyre drágább, a csúcstechnológia teljes eszköztárát felvonultató eszközökről pedig csak tömeges alkalmazás és bizonyos idő eltelte után derülhet ki, valóban mennyivel és miben tudnak többet az elődeiknél. Addig is biztosítani kell a méregdrága "célszerszám" piacát, míg a befektetések megtérüléséről a további alkalmazás fog gondoskodni. A cikk elrettentő példaként említi annak a lézeres berendezésnek a sorsát, amelyet egy, a szívizom vérellátásának javítására szolgáló, a 80-as évek végén forradalminak kikiáltott műtéti eljárásra fejlesztettek ki. Évek múlva világossá vált, hogy a műtéti eredmények gyakorlatilag semmivel sem jobbak, sőt bizonyos kockázatok tekintetében el is maradnak a koszorúérhelyreállító műtétekéhez képest. Addigra azonban minden magára valamit is adó szívsebészeti központot felszereltek az eszközzel, ami mostanra a legtöbb helyen a szemétbe került. Néhányan azonban, futva a pénzük után, mindmáig használják, ami nem éppen szolgálja a betegek javát. Az ortopéd sebészetben nagy várakozással és szintén óriási ráfordításokkal bevezetett ún. robotsebészeti berendezések alkalmazását mára egyre gyakrabban szakmai fórumok helyett bírósági tárgyalótermekben vitatják meg. Az idő próbáját kiálló újítások haszna sem mindig egyértelmű. Az ún. kulcslyuksebészet, a speciális optikai eszközzel, kicsiny nyíláson behatolva végzett operációk a korábban az életkor vagy a rossz fizikai állapot, esetleg a kockázatok és a várható javulás aránytalanságai miatt elutasított műtétek egy jelentős részét is elvégezhetővé teszik. Ez azonban nem csupán az eladdig nem operálható betegek számára jelentett megváltást, sőt! Az orvosok a jól tájékozott páciensek fokozódó nyomásának engedelmeskedve egyre több olyan beavatkozást végeznek el, amelyeknek a szükségessége, hasznossága, finoman szólva is megkérdőjelezhető. Az epehólyagnak mint kevéssé szükséges szervnek az eltávolíttatása, úgymond megelőzési célzattal, bizonyos menedzserkörökben egyenesen divatba jött. Az egyre inkább népbetegségszámba menő, fájdalmas térdízületi kopások kezelésére tömegesen végzik az ízület tisztítását, átmosását, noha - bár sokan esküsznek rá - a legújabb vizsgálatok szerint a hatása nem haladja meg a placeboműtétekét. A gerincbántalmak műtéti megoldása is igencsak elterjedt. Ma már nemcsak a bénulások vagy egyéb komplikációk miatti súlyos eseteket operálják, de azokat is, akiknek a baja - igaz, türelmet igénylő, hosszadalmas fizioterápiával, gyógytornával, életmód-változtatással - műtét nélkül is 90 százalékban helyrehozható lenne. Tudományos vizsgálatoknál is beszédesebb az, hogy ott, ahol ezekre a műtétekre hosszabb a várakozási idő, ennek elteltével az előjegyzett betegek jó része visszalép, mert az állapotában jelentős javulás következett be.
Nehéz persze elhessegetni a gyanút, hogy a felesleges orvosi beavatkozásokról szóló jelentések ihletői között ott lehettek az egészségbiztosítók is. Hazai egészségügyünk gondjai között persze kevésbé szerepelnek még a robotsebészettel kapcsolatos problémák. Az alig finanszírozható gyógyszerfogyasz-tás és a nem feltétlenül szükséges beavatkozások, vizsgálatok tömkelege azonban nálunk is sokban okolható a siralmas pénzügyi állapotokért.
A gyártók gazdasági érdekei letagadhatatlanok. Ahogyan az is, hogy hiba lenne a tevékenységükben pusztán a nyereségvágyat észrevenni. Ha ritkábban jutnak is nyilvánossághoz, bízni lehet benne, hogy léteznek hiteles, erre hivatott, független szakmai szervezetek, amelyek alkalmasak arra, hogy az újabb eljárások indokoltságát és hasznosságát ellenőrizzék, elbírálják, kijelöljék az észszerű javallatok körét. És mielőtt megrendülne a bizalmunk: nem maradhat említés nélkül a közvélemény felelőssége sem. A nem kellően kivizsgált - esetenként a média által felkapott
- tudományos vívmányok kikényszerített, idő előtti gyakorlati alkalmazása nem egy esetben okozott már eddig is tragédiát. Mindennapos, hogy orvosélettani szempontból nem igazán súlyosnak bizonyult, de a beteg számára komoly kellemetlenséggel, panaszokkal járó betegségeknél a páciens az orvosi tanács ellenére kierőszakolja magának a szükségesnél drasztikusabb injekciós vagy infúziós kezelést, ahelyett, hogy kivárná a gyógyulást, amíg a természet, a szervezet ellenállása megteszi a magáét. Az orvosokra (s így az egészségügyre) nehezedő elvárás, hogy tudniillik a gyógyítás vessen be mindent, lehetőleg azonnal és bármi áron produkáljon eredményt, méghozzá úgy, hogy a páciensnek minél kevesebbet kelljen tűrnie és főképpen tennie: egyre követelőbb. A hozzá nem értéssel párosult türelmetlenség pedig nem jelent kisebb veszedelmet, mint a haszonleséstől vezérelt lelkiismeretlen gyógyítók vagy az ezzel okkal vagy ok nélkül gyakran vádolt multinacionális gyártók nyomulása.
