Akkor 32 nemzet 821 sportolója szerepelt az eseményen; a részvevők száma azóta megháromszorozódott. Az olimpiai zászlót megáldotta a pápa, az eskü szövegét pedig - először a játékok történetében - egy hölgy, Giuliana Minuzzo mondta el. Hozzá hasonlóan népszerű azokban a hetekben csak két férfi, Lamberto della Costa és Giacomo Conti volt a vendéglátó országban: ez a páros szerezte meg az elsőséget a bobbal száguldó kettesek vetélkedőjében.

Egyébként a szovjet versenyzők vitték a prímet, hiszen a 24 aranyéremből hetet rezerváltak maguknak. (A korábbi "unió" sportolói 1956-ban vettek részt első ízben a téli olimpián.) A főszerepet a gyorskorcsolyázók játszották, mivel 1500 és 3000 méteren Jevgenyij Grisin, 5000-en Borisz Silkov győzött, azaz csak 10 000 m-en aratott diadalt más nemzet képviselője (a svéd Sigge Ericsson).

A szovjet jégkorongozók is meglehetősen gyorsan korcsolyáztak. A Bobrov, Suvalov, Babics sor hét meccsen 16 gólt ütött, ami azért is állította el a lélegzetet, mert ez a trojka túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget 1950-ben az Uralban. (Vszevolod Bobrov futballistaként szintén válogatott volt.) Pucskov kapus ugyanakkor egyetlen gólt sem kapott a két legnagyobb rivális elleni mérkőzésen - Egyesült Államok 4:0, Kanada 2:0 -, igaz, olyan társak segítették, mint Szologubov, akit a torna legkiválóbb hátvédjának választottak.

Az olimpia mégsem elsősorban e csapatról, hanem a lejtők királyáról, Toni Sailerről szólt: a szó szerint alpesi - osztrák - sífenomén a lesiklásban, a műlesiklásban és az óriás-műlesiklásban is nyert. Teljesítményét tizenkét évvel később lekopírozta a francia ideál, Jean-Claude Killy, ám a cortinai mesterhármas értéke természetesen utólag sem csökkent.

Miként az aranyérmes hokisok százszázalékos produkciója és 40:9-es összesített gólaránya sem merült feledésbe...